1. oldal
Ha végigtekintünk 1997 PC és konzol-termésének gyöngyszemein, vitán felül áll, hogy a játékosok ekkoriban joggal érezhették úgy, hogy elérkezett a hőn áhított aranykor. Mivel ebben a különleges esztendőben nemritkán egy vagyonokat élő franchise alapjait lefektető, netán az ágazat egészét átformáló, vagy egyszerűen csak ott és akkor kategóriájuk élvonalába tartozó klasszikusok láttak napvilágot. A lista hosszasan sorolható lenne. A Grand Theft Auto, a Grand Turismo, a Fallout, a Carmageddon, az Imperium Galactica, a Blade Runner, az Ultima Online, a GoldenEye 007, a The Curse of Monkey Island, a Quake II, a Crash Bandicoot 2, a Star Fox 64, vagy éppen a Final Fantay VII mellett még rengeteg, maradandó emlékeket hagyó, nívós alkotás örvendeztette meg a kikapcsolódást keresőket.
Cikkünk tárgya, az Age of Empires is ebben a páratlanul gazdag és elképesztően színes időszakban került a boltok polcaira, hogy aztán hosszú heteken, sőt, hónapokon keresztül elszipkázza az RTS-ek rajongóinak szabadidejét. Az Ensemble remekének sikere ugyanis zajosabb nem is lehetett volna. Hiszen azon túl, hogy pillanatok alatt a műfaj megkérdőjelezhetetlen etalonjává avanzsált és kismillió, rangos-nívós díjat gyűjtött be, 2001 júniusáig nem kevesebb, mint 2,2 millió egység talált belőle gazdára. Ráadásul, ezután egyre-másra érkeztek a tisztes hasznot hajtó kiegészítők, spin-offok és folytatások. Mindezek tükrében valóságos csoda, hogy annak ellenére, hogy az esetek javában kiváló üzletnek bizonyuló felújítás-hullám miatt jószerivel hetente támad fel a daliás múlt egy-egy képviselője, csupán most kaparinthatjuk a kezeink közé sokak kedvencének kívül-belül kicsinosított változatát.
Lássuk hát, hogy mi is került ki a széria második részének HD-kiadásához három kiegészítőt is tető alá hozó Forgotten Empires csapatának boszorkánykonyhájából!
Ahogy az már az első percek során megállapíthatjuk, a fejlesztők szerencsére tisztában voltak azzal, hogy bár a nosztalgia ügyesen használva hegyeket mozgat, önmagában kevés a sikerhez. Ezért, bár a játék alapjai nem változtak meg, azaz újfent a kőkortól a vaskorig vezethetünk diadalra egy általunk kiválasztott népet, egymást követik az életünket megkönnyítő újdonságok. Egyebek mellett immár csupán egyetlen gombnyomásunkba kerül, hogy kijelöljük a tétlenkedő munkásokat és dologra fogjuk őket, mint ahogy a tétlenül álló katonákat sem kell hosszasan keresgélnünk.
Gyülekezési pontokat állíthatunk be, sőt, ha úgy akarjuk, harcosaink egy adott pont felé haladva maguktól megtámadják az ellenséget, sőt, farmjainkat egyetlen gyors mozdulattal újra bevethetjük magokkal, és még hosszasan lehetne sorolni a különféle, a dolgunkat egyszerűbbé és kényelmesebbé tevő újításokat. Ráadásul, a technika mellett a játékegyensúly is fejlődött. Földrengető dolgokra természetesen nem érdemes számítani, ám, ha annak idején fittyet hányva a kialvatlanságra éjt nappallá téve nyúztuk az eredetit, okvetlenül érdemes az első egy-két órát arra szánnunk, hogy kiismerjük az olyan, kisebb-nagyobb különbségeket, mint az egyes civilizációk, vagy egységek bónuszainak megváltozása.
Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a jócskán feljavított grafika úgy tudta megőrizni az eredeti jellegzetes stílusát és báját, hogy maximálisan megfelel az új idők új szavának, és ez a zenékről, valamint a hangeffektekről is elmondható, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy megemelhetjük a kalapunk a készítők előtt. Elvégre, tudásuk legjavát nyújtva nyúltak hozzá a sokak által oltárszentségként kezelt címhez.
2. oldal
A Forgotten Empires munkatársai tehát számos új elemmel fűszerezték meg a jól ismert fogást, és még arra is ügyeltek, hogy a lehető legízlésesebb módon tálalják fel. Ám sajnos az alapgonddal, miszerint egy olyan RTS-ről beszélünk, mely mellet többé-kevésbé elment a világ és ha ember lenne, elég idős volna ahhoz, hogy szavazhasson, ők sem tudtak mit kezdeni. A félreértések elkerülése végett: az Age of Empires zsenialitását mi sem mutathatná meg jobban, mint az, hogy a mai napig élvezhető, miközben kortársai nem elhanyagolható része azt sem érdemli meg, hogy 99%-os tömörítés mellett helyet kapjon a merevlemezünkön.
Azonban, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ha a régi szép időket barátságos rózsaszín fényben feltüntető retro-szemüvegünk nélkül vetünk rá egy pillantást, okvetlenül el kell ismernünk, hogy a műfaj Clinton első elnöki ciklusának vége óta jócskán megváltozott és rengeteget fejlődött. Ergo, míg a bevezetőben említett Crash Bandicoot 2-t is tartalmazó N. Sane Trilogy-nál páratlanul könnyű helyzetben voltak a Vicarious Visions szakemberei, mert a reflexekre építő háromdimenziós platformerek terén alig változtak a trendek két dekád alatt, addig itt az alapanyag ha nem is öregedett drámaian rosszul, de érződik, hogy 1997-ben mások voltak az elvárások.
Ezért az annak idején úgy-ahogy elfogadható, furcsa útkeresés most már gyalázatos tortúra, az előző évezred végén kellemes harc pedig primitívnek hat, és tizedannyi opciót sem kínál, mint amennyit manapság elvárunk. Mindezek tetejébe az sem sokat javít a helyzeten, hogy hacsak nem tartozunk a fanatikus rajongók közé, a maga korában zseniális, ám 2018-ban már fapados játékmenet messze nem szegez úgy a monitor elé, mint akkor, amikor a többség ha nem is adta volna el a lelkét, vagy a kedvenc nagymamáját egy kincset érő Pentium II-es processzorért, de elgondolkozott volna az ajánlaton. Persze, bizonyos szempontból érthető, hogy ezekhez az elemekhez nem nyúltak hozzá, elvégre az gyakorlatilag a programkód teljes újraírását jelentette volna, ám így pont az egész munka értelme kérdőjeleződött meg. Hiszen a lényegesen többet nyújtó második rész felújított variánsra már 2013 óta elérhető, azaz ebben a formában, érdemi bővítés nélkül majdhogynem fölösleges volt kiadni az alkotást. Pláne úgy, hogy egy teljességgel ésszerűtlen és védhetetlen, hallatlanul ostoba korlátozás miatt kizárólag azok élvezhetik, akiknek a gépén Windows 10 fut.
3. oldal
Mindent összevetve, a megfelelő értékeléshez szorosan ketté kell választanunk a múltat és jelent. Emiatt, miközben az megkérdőjelezhetetlen, hogy annak idején az Age of Empires elévülhetetlen érdemeket szerzett az RTS-ek népszerűsítésében, azt sem szabad tagadni, hogy mára elsősorban szép emlékként, nem pedig érdemi viszonyítási alapként illik rá gondolni.
Ezért, ha nincs számunkra érzelmi értéke az alkotásnak, akkor a felújítás ellenére sem több, mint egy kissé molyrágta, tizenkettő-egy tucat program, amivel elüthetünk ugyan pár órát, de aligha hagy bennünk maradandó nyomokat. Azok viszont, akik szerették az eredetit, és alámerülnének egy kicsit a nosztalgia tengerébe, bátran tehetnek vele egy próbát, garantáltan nem fognak csalódni.
