A Cooler Master egy új processzorhűtővel bővítette a Master Air családot, a friss jövevény pedig nem más, mint az MA620M modell, amelynek dizájnja korábbról már ismerős lehet. Az újdonság nagyon hasonlít az AMD és a Cooler Master együttműködéséből született Wraith Ripper TR4-es processzorhűtőhöz, ami csak a Threadripper processzorokhoz érhető el, így akinek tetszett formavilág, most univerzális hűtőként is elérheti, igaz, a költséghatékonyság érdekében itt-ott azért változtattak az eredeti dizájnon.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása
A hűtő tetőlapja, illetve szélének egy pici része megkapta az RGB LED világítással ellátott díszcsíkot, ám ez a csík most nem megy le teljesen a lamellatömb aljáig, a fényforrások azonban most is címezhetőek. A két darab toronnyal ellátott termék alapját hat darab réz hőcső adja, amelyek egy rész talpazatból indulnak ki és „U” alakkal rendelkeznek. A processzor felületével indirekt módon érintkező hőcsövek az alumínium lamelláknak adják át a termelődő hőt, a lamellák pedig fekete festést kaptak a még egységesebb kinézet érdekében. A 135 milliméter hosszú, 125 milliméter széles és 165 milliméter magas processzorhűtő egyetlen 120 milliméteres átmérőjű ventilátorral dolgozik, ami a két lamellatömb között rejtőzik.

A MasterFan SF120R típusú légkeverő maximum 57,3 CFM levegőmennyiség megmozgatására képes, zajszintje 8 és 30 dB(A) között helyezkedik el, üzemi fordulatszám-tartománya pedig 650 és 2000 RPM közé esik. A ventilátor maximum 2.0 mmH2O légnyomás előállítására képes, várható élettartama 160 000 üzemóra. Az új processzorhűtő tökéletesen kompatibilis a magas memóriamodulokkal, valamint a videokártya bővítőhelyének használatát sem akadályozza.

Az öt év jótállással érkező processzorhűtő az Intel és az AMD aktuális kínálatának többségéhez passzol, ahogy az a lenti felsorolásból is kiderül. A TR4-es és az LG3467-es processzorfoglalatokra persze nem lehet felszerelni, de a szintén HEDT szegmensbe szánt LGA-2066-os processzorfoglalatra tökéletesen illik.

  • AMD Socket AM4, AM3 (+), AM2 (+), FM2 (+), FM1
  • Intel LGA 2066, 2011 (v3),  1156, 1155, 1151, 1150

A Master Air sorozatot erősítő MA620 várhatóan október 7-én kerül forgalomba, ajánlott végfelhasználói árát azonban még nem árulta el a gyártó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. okt. 3. 12:58
#2

reménykedtem benne, hogy nem marad le az rgb, de most már nyugodt vagyok

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 4. 20:22

@axe Mondjuk a CM logó körvonalát igazán lehagyhatták volna róla. Utálom a saját pénzen vásárolt terméken az önreklámot. Jobb helyeken nekem fizetnek azért, hogy reklámfelületet adjak valaminek, nem fordítva.

Tirexi
Tirexi
2019. okt. 2. 21:35
#1

Heh nagy böcek azt egy mezei AIO leveri.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 4. 20:20

@Tirexi Egy dupla radiátoros esetleg, de abból se mindegyik. Egy Kraken x42 labdába se rúg mellette.

Vissza az oldal tetejére