A WINDOWS 10 NYUGDÍJAZÁSA MIATT FORGALOMNÖVEKEDÉS VÁRHATÓ A PC PIACON

Az elemzők persze inkább azzal magyarázzák az új PC-k iránti keresletnövekedést, hogy az AI-képességek előretörése vonzó a vásárlók és az üzleti felhasználók számára, és a számok alapján ezt meg is tehetik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. jún. 28. 6:03
A Windows 10 nyugdíjazása miatt forgalomnövekedés várható a PC piacon

A Canalys elemzői érdekes adatokat osztottak meg a minap, amelyek alapján úgy tűnik, a PC piac a Windows 10 kivezetése és az új hardverek érkezése miatt felpezsdülhet egy kissé a következő másfél esztendőben. Noha az elemzők elsősorban az amerikai piacra koncentrálnak, a lenti megállapítások alighanem a globális PC piacra is igazak lehetnek, hiszen hasonló trendek mozgatják  a globális piacot is, igaz, a tényleges növekedés már régiónként eltérő lehet majd.

A számok nyelvére térve arra számíthatunk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a PC piac a 2024-es esztendő hátralévő részében nagyjából 5%-os növekedést produkál majd, így év végéig 69 millió PC-t szállíthatnak le a piaci szereplők. A következő, azaz a 2025-ös év ennél már mozgalmasabb lesz, ugyanis akkor az Amerikai Egyesült Államokban 8%-os növekedésre nyílik kilátás, ami azt jelenti, 2025 folyamán összesen 79 millió PC találhat gazdára.

Hogy konkrétan mi okozza a növekedést? A piaci elemzők szerint az amerikai piac folyamatos, stabil, egészséges helyreállást mutat majd a következő másfél esztendőben, ami részben annak köszönhető, hogy az AMD és az Intel is teríti lapjait, vagyis új, izgalmas platformokat mutatnak majd be, amelyek érdekesek lehetnek a vásárlók számára. Közben a június 18-án hódító útjukra indított Qualcomm Snapdragon X alapú Copilot+ PC-ket sem szabad elfelejteni, várhatóan azok is vetnek némi hullámot, azaz hozzájárulnak a piac növekedéséhez.

Galéria megnyitása

A Canalyst egyik elemzője, Greg Davis úgy látja, a tavalyi karácsony előtti ajándékvásárlási időszakot követő kedvezmények arra sarkalták a vásárlókat, hogy keressék az új konfigurációkat 2024 elején is. A konzumerpiac felívelése mellett a kis- és közepes vállalkozások szegmensében is nőtt a kereslet az új konfigurációk iránt, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások elkezdtek felkészülni arra, hogy a Windows 10 életciklusának vége jövő októberben eljön, éppen ezért szükség van a hardverpark frissítésére. A várakozások szerint a nagyobb üzleti szereplők is hasonlóra készülnek, éppen ezért a közeljövőre vonatkozó piaci kilátások kifejezetten pozitívak.

A PC piac felívelése tehát nemcsak annak köszönhető, hogy új hardverek érkeznek, hanem nagyrészt annak is, hogy új operációs rendszerre kell váltani, amit sokan csak úgy tehetnek meg, ha közben új konfigurációt is vásárolnak, a régi gépek ugyanis, amelyek a Windows 10 számára megfelelőek voltak, a Windows 11 hardverkövetelményeit sokszor nem teljesítik, például nincs bennük TPM 2.0-s modul, vagy nem rendelkeznek fTMP 2.0-s támogatással.

Az elemzők úgy látják, sokat  jelent az is, hogy az új hardverek érkezésével a helyben futó AI szolgáltatások új lendületet kapnak és új lehetőségeket kínálnak a felhasználók számára, ez pedig a PC piac forgalmában is megmutatkozik. Az AI előretörése a Windows alapú eszközök mellett az Apple ökoszisztémájában is tetten érhető, vagyis mindkét területre hatást gyakorol az újítás, már ami a konfigurációk népszerűségét és fogyásukat illeti. Az Amerikai Egyesült Államok várhatóan vezető szerepet tölt majd be az AI-képes PC konfigurációk adoptációjában, a gyártók és a partnereik ugyanis megpróbálnak minél hatékonyabban profitálni abból a lehetőségből, hogy a vásárlókat a hardvercsere alkalmával a prémiumeszközök felé lehet terelni.

A fentiek alapján annak ellenére, hogy sok iparágban nem nézik jó szemmel az AI előretörését, például a szórakoztatóiparban, az újságírásban, a tartalomgyártásban, illetve a művészetek esetében sem, az értékesítések a jelek szerint mégis mást mutatnak. Vagy csak lehetőséget adnak arra, hogy ezeket a számokat az elemzők és az iparági szereplők másképp értelmezzék? Biztosan van ráció abban is, hogy az AI funkciók sok vásárlót megnyernek, de a többség vélhetően azért kényszerül új PC vásárlására, mert a régin egyszerűen nem fut a Windows 11, így rá vannak kényszerítve a váltásra, ha továbbra is Windowsra van szükségük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2024. jún. 29. 14:21
#5

Szóval ide is eljutottunk, a hét kvázi halott, a 11 félkész, a 10 meg döglődik...
Már alig várom hogy mekkora méretes faszságokat fog okozni a 11 céges köznyezetben.

EpicTroll
EpicTroll
2024. jún. 29. 9:19
#4

Legalább jönnek az olcsóbb használt hardverek :-D

mtrx220
mtrx220
2024. jún. 28. 15:00
#3

Ezért nem szabad hagyni, hogy monopolhelyzetbe kerüljön egy cég. Mert akkor ez lesz: rád fogja erőltetni a szarját, mert az üzleted is arra épül, szerződések kötnek, stb. De amúgy ez mindig így ment céges berkekben. Safety, support, preferred: ezek a kulcsszavak. Támogatást is kapnak rá, nem is keveset. Amint EOL lett egy szoftver vagy hardver már ki is futtatták. Komoly tervek vannak, hogy mit meddig lehet árulni, nem úgy van ám az. De az igazi nagy biznisz mindig az új. Nem baj, ha egy fos: új, kaszálás van. Ott van pl az Intel a procikkal és chipsetekkel. Mindig új tokozással jön minden, és mindig mindent cserélnek. Tömegtermelésben, pl Flextronics, bárki nyugodtan látogasson el (vagy kérdezze meg kezelőorvosát, agysebészét) és nézze meg mi megy egy generáció váltásnál. Le fog döbbenni.

marc23
marc23
2024. jún. 28. 9:10
#2

@ supra. Sajna az eu csak a gorbe uborkara es az ingyenes apple pay-re es hasonlo piti dolgokra tud "erdemben" bofogni vmit! Fontos dolgokban, h ne legyunk tele elektronikai hulladekkal, v, h olyan gabonaval arasztjak el az eu piacot, amit tiltott vegyszerekkel kezeltek(ugye ukran gabona) es ehhez hasnolo dolgok, ahhoz mar tul sok a hulye a vezeto helyen! A keleti nagy csatlakozas utan az eu megvaltozott! Addig vedte az akkori hatarait es paiacat es polgarait (beutazas olyan nehez volt mint anno az usaban)! Ehhez kepest most? A keleti piacot a szabad aru aramlas elvevel leraboltak, schengeni hatar csak papiron van euorpa meg tele van szemettel! Mit varunk olyan git egylettol, ahol kepviselo lehet olyan, aki kishilyan megolt egy embert, birosagi targyalas van es a sok hulye bevalaszthatja eu kepviselonek?! V von de lejjebb, millios sikkasztas v kenopenz a kamuoltasok miatt, nyilvanosagra jott sms, bizonyitek es marad a helyen?! Az eu a keleti csatlakozasig volt a toppon onnantol mar csak rohad szet es egyre gyorsulo utemben! Pedig nem vagyok (még) eu ellenes, de lathato, h egyre hulyebbek kerulnek be az eu patlamentbe es egyre durvabb hulyeseget csinalnak!

visszaterve a win11-re, aki emiatt cserel gepet azt gep kozelebe sem szabadna engedni, nem, h arrol dontson, h csere! Ez megint nem mas, mint a forditva lovonules esete! Irnak egy szar os-t es utana azert vegyel dragabb ujabb erosebb hardvert, m a regin, aminek semmi baja, mar szarakodik. Pluszba olyan funciokra hivatkoznak, amit az emberek 90% nem fog hasznalni! Ill maga a microfos is kijeletette, h a win11 csak alap MI muveletekre lesz eleg, akkor minek az uj?? Az nvidia volt aki erre csattanos valaszt adott, megpedig, h ha rendes MI kihasznalhatosag kell, akkor vegyel egy uj gput!, es igaza van! A regi konstrukcio megmarad lesz uj gpu es lesz sokkal erosebb MI kepesseg!, mindezt egy uj gpu araert, ami nem vetekszik egy teljesen uj konfiguracio araval!

Samanoske
Samanoske
2024. jún. 28. 18:22

@marc23 Ha nvidia akkor igen.

Supra
Supra
2024. jún. 28. 6:36
#1

Bocsánat, hol is van ilyenkor az EU? Kb egy városnyi szeméthegyet termelünk teljesen jó és megfelelő teljesítményű eszközökből. 
Vegyel AI-t, mert kell a pénz. Oké. De pontosan milyen funkciója is van a win11-nek, ami ezt kihasználja? 
Arról az egyről meg az biztos, hogy a vállalati eszközökben mindenhol tiltva lesz, a felhasználók 80%-a meg azt sem fogja érteni, mit csinálna, ha menne. 

Szóval kidobjuk a PC-ket olyan funkcióért, ami nem is létezik...

Bihus
Bihus
2024. jún. 28. 18:46

@thestock a kis- és középvállalkozások a géppark pár százalékát teszik ki. A nagyobb cégek meg mondjuk 90%-ot. Azok mind átállnak win11-re, már idén jellemzően, nálunk is elindult a dolog.

Bár az igaz, hogy a 8th gen és up már elvileg támogatja a win11-et, így annyira nem sok ilyen gép lehet még a nagyobb cégeknél. De ami van, azt mind-mind felesleges pénzkidobás lecserélni a MS húzása miatt.

De ezt meg fogjuk látni a statisztikákon, idén már nagyot fog nőni a 11 részaránya.

Vissza az oldal tetejére