Shop menü

A WI-FI 8 MÁR NEM A NYERS ADATÁTVITELI SÁVSZÉLESSÉG NÖVELÉSÉRE FÓKUSZÁL MAJD, MÉGIS HOZHAT GYORSULÁST

Az új Wi-Fi szabvány esetében a működés optimalizálását helyezik előtérbe, ami növeli a hatásfokot és összességében gyorsulást is hozhat a jelenlegi megoldásokhoz képest.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Wi-Fi 8 már nem a nyers adatátviteli sávszélesség növelésére fókuszál majd, mégis hozhat gyorsulást

A Wi-Fi 7 szabvány köré épülő eszközök éppen próbálnak maguknak teret hódítani a piacon, ami egy hosszú folyamat lesz. Kétségtelen tény, hogy már most is dinamikusan növekszik a Wi-Fi 7 támogatással ellátott hálózati eszközök és konfigurációk száma, a háttérben viszont már zajlik a következő fontos Wi-Fi szabvány, a Wi-Fi 8 fejlesztése is, amelynek újításaival kapcsolatban éppen a napokban szivárgott ki némi információ, hála a MediaTek háza táján megjelent műszaki dokumentációnak. Azt persze feltétlenül fontos kiemelni, hogy a lentebb tárgyalt újítások a MediaTek termékeire vonatkoznak, nem feltétlenül mind lesz kötelező, már ami az alap implementációt illeti, vagyis nem biztos, hogy minden gyártó kínálatában találkozni velük. Azzal kapcsolatban, hogy a Wi-Fi 8 esetében pontosan mely újításokat kötelező alkalmazni, és melyek lesznek opcionálisak, majd csak később érkezhet tájékoztatás.

Alapvetően elmondható, hogy az új Wi-Fi kiadások rendszerint az adatátviteli sávszélességek növelésére és maximalizálására koncentráltak eddig, amit a csatorna-sávszélesség növelésével, a csatornák számának növelésével, az új modulációs módszerekkel, illetve innovatív technológiákkal próbáltak elérni. Ez volt a helyzet a Wi-Fi 7 esetében is, amellyel kapcsolatban korábban már összegeztük az összes fontos tudnivalót, ám a Wi-Fi 8 már más lesz, ugyanis nem az elméleti maximális adatátviteli sávszélesség növelést tűzi ki célul. Az új Wi-Fi szabvány elsődleges feladata az lesz, hogy javítsa a valós körülmények között elérhető teljesítményt, illetve növelje a kapcsolat megbízhatóságát és stabilitását. Ezek mindenképpen hozzájárulnak a felhasználói élmény javulásához, hiszen hiába a magas elméleti adatátviteli sávszélesség, ha ahhoz nem társul kellően nagyfokú stabilitás.

A Wi-Fi 8 lényegében a Wi-Fi 7 újításait viszi tovább, vagyis a 802.11bn szabvány a 802.11be szabvány alapjaira támaszkodik majd. Ennek megfelelően továbbra is a 2,4 GHz-es, 5 GHz-es és 6 GHz-es frekvenciatartományok lesznek használatban, a moduláció továbbra is a megszokott szinten marad (4096 QAM), valamint a sávok száma (8) és a csatorna sávszélesség (320 MHz) sem változik.

A MediaTek dokumentációja szerint lesz némi változás, amelyek segíteni fognak a valós idejű teljesítmény növelésében, illetve a sebesség stabil fenntartásához is jelentősen hozzájárulnak majd. Ezek között az alábbiakat találjuk:

  • Coordinated Spatial Reuse (Co-SR)
  • Coordinated Beamforming (Co-BF)
  • Dynamic Sub-Channel Operation (DSO)
  • Enhanced Modulation Coding Scheme (MCS)

 A fenti újítások közül néhányról később kiderülhet, hogy csak opcionálisak, vagyis nem lesz kötelező a gyártók számára, hogy használják őket. Ennek ellenére is érdemes szemügyre venni őket, hiszen jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vezeték nélküli adatátvitel használata során tapasztalható felhasználói élmény új szintre emelkedhessen.

A Coordinated Spatial Reuse technológia abban segít majd, hogy kezeli a jelerősség változása által okozott kihívásokat, ami a közeli eszközök és a távoli hozzáférési pontok között tapasztalható a nagysűrűségű irodai környezetekben. A hozzáférési pontok az újítás révén dinamikusan tudják majd szabályozni a teljesítményszintjüket attól függően, hogy az egyes eszközök és hozzáférési pontok között hogyan alakulnak a távolságok, vagyis képesek lesznek fenntartani a megfelelő jelerősséget a stabil kapcsolat érdekében. A MediaTek elsődleges belsős tesztjei szerint az újítás jóvoltából a rendszer hatásfokának működése 15-25% közötti mértékben javulhat, ami nem egy elhanyagolható előrelépés.

A Coordinated Beamforming funkció hasonló céllal készül, feladata pedig az lesz, hogy a jel irányát koordinálja a különböző hozzáférési pontok között. Ezzel el lehet érni, hogy olyan térségekbe is jeleket küldjön az Access Point, ahol arra nincs szükség, mert ott éppen nincs eszköz, így csökkenthető lesz az interferencia mértéke, a jelátvitelt pedig az aktív eszközök felé lehet majd összpontosítani. A MediaTek tesztjei szerint ez az újítás akár 20% és 50% közötti mértékben növelheti az adatátvitel teljesítményét azokban az esetekben, amikor a mesh hálózatok otthoni vagy nyilvános környezetben működnek.
A Dynamc Sub-Channel Operation jóvoltából lehetőség nyílik arra, hogy a hálózat az adott eszköz követelményei alapján különítsen el alcsatornákat és képességeket, ezzel növelve a hatékonyságot és emelve az adatátviteli sávszélességet akár 80%-kal is, miközben elkerülheti az esetleges szűk keresztmetszetek okozta potenciális problémákat.

A Wi-Fi 8 esetében az adatátviteli ráta kategóriák szintjei között finomabban lehet majd váltani, ugyanis újabb szinteket ékelnek be az eddigiek közé a Modulation Coding Scheme révén. Ezzel az egyik helyről a másikra mozgó eszközök esetében jobb lesz a kapcsolat minősége és stabilitása, mint korábban, ami az adatátviteli kapcsolat teljesítményét is pozitív irányban változtatja. A finomabb átmenetek jóvoltából elkerülhető lesz az adatátvitelben olykor-olykor tapasztalható hirtelen leállás, ezzel javítja az általános stabilitást és a folyamatos adatátviteli sebességeket, ami az adott körülményektől függően 5% és 30% közötti mértékben javulhat.

Az új Wi-Fi szabvány fejlesztése még javában zajlik, a végleges kiadás várhatóan 2028 folyamán készülhet el, míg a szabványtervezetek már 2028 elején megjelenhetnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére