Jön a Wi-Fi 7 szabvány!
Az IEEE csapata már egy ideje dolgozik a következő generációt képviselő Wi-Fi szabványon, ami a Wi-Fi 7 Extremely High Throughput nevet kapta, szabvány szintjén pedig a 802.11be ETH nevet viseli. A fejlesztés még tart, várhatóan 2024-re készülhet el a végleges szabvány, ám a szabványtervezet már a partnerek rendelkezésére áll, akik el is készítettek néhány Wi-Fi 7 támogatással ellátott terméket. A Wi-Fi 7 a tervek szerint már idén hódító útjára indulhat a piacon, első körben azonban csak a csúcskategóriás eszközök fedélzetén találkozhatunk vele, ahogy azt a korábbi generációknál már megszokhattuk.
A Wi-Fi 7 számos újítást vet be annak érdekében, hogy a sávszélesség növekedjen, az eszközök kiszolgálása hatékonyabb lehessen, illetve a késleltetés csökkentésére is figyelmet fordítottak a fejlesztők. A legfontosabb újításokról természetesen mindjárt beszámolunk, ám előtte érdemes megtekinteni, hol is tart jelenleg a Wi-Fi szabvány a piacon, illetve a mögötte lapuló technológiákról és összetevőkről is érdemes szót ejteni annak érdekében, hogy a Wi-Fi 7 által nyújtott előrelépés világosabb legyen.
Egy ideje új neveket használnak a Wi-Fi szabványok egyértelmű jelöléséhez
Régebben a szabvány konkrét kódját tüntették fel az összes Wi-Fi eszköz adatlapján, így a 802.11n, 802.11ac és később a 802.11ax neveket kellett megkülönböztetni egymástól. A szakemberek a könnyebb eligazodás érdekében, illetve azért, hogy egyértelműen látszódjon, melyik Wi-Fi szabvány a gyorsabb, jelentősen leegyszerűsítették a nevezéktant, amit a felhasználók felé kommunikálhatnak a gyártók: a 802.11n lett a Wi-Fi 4, a 802.11ac a Wi-Fi 5, míg a 802.11ax a Wi-Fi 6.
Utóbbi 6E néven kapott egy kiegészítést is, viszont ez nem minősül új szabványnak, ezért is került az „E” betű a szám után, ami az „Extended”, azaz „Kibővített” jelzőt takarhatja. Az új nevezéktan sokak számára lehet még mindig szokatlan, ám igazából egy logikus megoldásról van szó, ami a 802.11be, azaz a Wi-Fi 7 esetében különösen fontos lesz, hiszen így kevésbé valószínű, hogy összekeverjük az 1999-es 802.11b szabvánnyal, ami a jelenlegi nevezéktan szerint a Wi-Fi 1 nevet kaphatná.
Itt tartunk most – A 2019-es Wi-Fi 6 után 2020-ban a Wi-Fi 6E is debütált
A jelenleg egyre szélesebb körben használt 802.11ax, azaz a Wi-Fi 6, nagyjából 2 esztendővel ezelőtt mutatkozott be, ám azóta máris kapott egy köztes fejlesztést a Wi-Fi 6E formájában. Utóbbi, azaz a Wi-Fi 6E éppen terjeszkedik a piacon, legnagyobb újítása pedig az, hogy a 2,4 GHz-es és az 5 GHz-es frekvenciatartományok mellett – amelyek az eddigiekhez hasonlóan több alcsatornára vannak osztva, de erről majd később – immár a 6 GHz-es frekvenciatartományt is elérhetővé teszi, egészen pontosan 5,9 GHz és 7,1 GHz között. A Wi-Fi 6E igazából nem egy új szabvány, hanem a Wi-Fi 6 kiterjesztése, vagyis a Wi-Fi 6E alapú eszközök a 2,4 GHz-es és az 5 GHz-es frekvenciasávokat is használni tudják, legyen szó bővítőkártyáról, routerről, vagy éppen mesh alapú rendszerről. Amennyiben mind a kliens, mind a router rendelkezik Wi-Fi 6E támogatással, a 6 GHz-es frekvenciatartományon belül hatékonyan, interferencia nélkül kommunikálhatnak, 1 Gbps- feletti sávszélesség és akár 1 ezredmásodperc válaszidő mellett.
Hogyan alakulnak az adatátviteli-sávszélesség tartományok?
A Wi-Fi 6 és a Wi-Fi 6E egyaránt 574 Mbps és 9608 Mbps-os közötti vezeték nélküli adatátviteli sávszélesség elérésére képes, ami a 802.11ac-hez, azaz a Wi-Fi 5-höz képest jelentős előrelépés, hiszen utóbbi „csak” 433 Mbps és 6933 Mbps közötti vezeték nélküli adatátviteli sávszélesség elérését tette lehetővé az IEEE szabvány szerint.
A következő lépcső tehát a Wi-Fi 7 lesz, ami 802.11be néven debütál – nem szabad összekeverni a 802.11b szabvánnyal, ami még csak 1 Mbps és 11 Mb/s közötti maximális vezeték nélküli adatátviteli sávszélességre volt képes 24 évvel ezelőtt, amikor 1999-ben bemutatkozott. Tehát a 802.11be, ami a Wi-Fi 7 nevet viseli, és várhatóan 2024 elejére készül el, óriási előrelépést hoz. Alapok terén a Wi-Fi 6 és 6E által kitaposott ösvényen halad tovább, ám sok újítást vet be annak érdekében, hogy a 2,4 GHz-es, az 5 GHz-es és a 6 GHz-es frekvenciatartományokon keresztül 1376 Mbps és 46120 Mbps közötti vezeték nélküli sávszélességet kínálhasson, azaz rendkívül gyors lesz.
Mik ezek az újítások? Előbb nézzük át az alapokat, dióhéjban
Annak érdekében, hogy ezeket megértsük, egy kicsit távolabbról kell ránézni a Wi-Fi technológiára.
A frekvenciatartományokkal és a csatornákkal kapcsolatos tudnivalók
Első körben érdemes megnézni az egyes frekvenciatartományokban lévő csatornák számát. A 2,4 GHz-es Wi-Fi tartomány, ami igazából 14 csatornát használ, 2401 MHz-től egészen 2495 MHz-ig bezárólag működik. Itt a csaotrnák 5 MHz-re foglalnak helyet egymástól, kivéve az utolsót, amelynél 12 MHz a távolság, már ami a középfrekvenciát illeti. A 14-es csatornát nem is használják a világon máshol, csak Japánban, míg az USA területén csak 11 csatorna van használatban. Jellemzően 20 MHz-es sávszélességet szokás használni 2,4 GHz-en, ahol összesen 4 olyan csatorna van, amelyek 20 MHz-es sávszéleséggel bírnak és nincsenek egymással átfedésben (1,6,11,14), ezek közül három használható globálisan. A pontosság kedvéért azt is érdemes megemlíteni, hogy a csatornák között igazából nem 20, hanem 22 MHz a távolság, de ez már csak szőrszálhasogatás.
Van lehetőség 40 MHz-es csatorna sávszélesség használatára is az úgynevezett Channel-Bonding technológiával, vagyis két csatorna összevonásával, ami elméletben nagyobb adatátviteli sávszélességet eredményez, ugyanakkor az interferenciát is növelheti, hiszen így nagyobb az esély a csatornák közötti átfedésre, ez végül alacsonyabb vezeték nélküli sávszélességet eredményezhet, illetve az összevonás a zaj mennyiségét is növeli 3 dB-lel a jel hátrányára, így végül nem biztos, hogy nyerünk vele. A klasszikus 11 vagy 13 csatorna közül 8 átfedésben van egymással. Az ide tartozó eszközök jó része egyébként alapból is 20 MHz-es sávszélességgel dolgozik.
Az 5 GHz-es frekvenciatartomány, amit a 802.11n (Wi-Fi 4) szabvány vezetett be, már nagyobb sávszélességet kínál, és többféle csatorna-sávszélességgel dolgozik. A használható tartomány 5150 MHz-től (32-es csatorna) egészen 5850 MHz-ig terjed (165-ös csatorna), igaz a teljes tartomány 5925 MHz, de nem lehet minden csatornát mindenhol kihasználni. Itt is 20 MHz-es csatorna-sávszélességgel számolhatunk, de extraként 40 MHz-es csatornák is rendelkezésre állnak, ha viszont a 802.11ac, azaz a Wi-Fi 5 van használatban, 80 MHz-es és 160 MHz-es sávszélesség lefoglalására is van mód kommunikációs csatornánként.
Az 5 GHz-es frekvenciatartományon belül összesen 45 csatornát találunk, ezek közül 24 nincs átfedésben egymással, 20 MHz szélesek és 20 MHz távolság van közöttük. A 40 MHz-es csatornákból csak 12 állhat rendelkezésre átfedés nélkül, míg a 80 MHz-es csatornákból 6, a 160 MHz-esből pedig maximum 2 működhet egy időben. Az 5 GHz-es frekvenciatartományban dolgozó csatornáknál a DFS-re, azaz a Dynamic Frequency Selection-re is figyelni kell. Ezeket a csatornákat érinti a radaraktivitás, így ha ilyesmit észlel a router, 200 ezredmásodpercen belül be kell zárnia a csatornát, és újat kell keresnie, ami már „tiszta”, nem zavarja radarkommunikáció. A 25 elérhető, nem átfedésben lévő csatorna közül csak 9 darab 20 MHz-es mentes a DFS jelentette kihívásoktól.
Ezzel el is jutottunk a 6 GHz-es frekvenciatartománya, amit Wi-Fi fronton a Wi-Fi 6E, vagyis a 802.11ax szabvány kibővített verziója vezetett be, nagyjából két esztendeje. A 6 GHz-es frekvenciatartomány igazából 5,925 GHz-től egészen 7,125 GHz-ig terjed, azaz hatalmas, 1200 MHz-es tartományt fed le, ám nem minden csatorna használható mindenhol. Európában például az ECC döntése alapján az 5925 MHz-től egészen 6425 MHz-ig terjedő tartomány használható, ami 24 darab 20 MHz-es, 12 darab 40 MHz-es, 6 darab 80 MHz-es, vagy 3 darab 160 MHz-es csatorna használatát teszi lehetővé.
Érdekesség, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a normál teljesítményű csatornák esetében maximum 41 darab 20 MHz-es, maximum 20 darab 40 MHz-es, maximum 9 darab 80 MHz-es, illetve maximum négy darab 160 MHz-es csatornát használhatnak. Alacsony teljesítényű beltéri üzem esetén változik a kép, ugyanis ekkor már maximum 59 darab 20 MHz-es, 29 darab 40 MHz-es, 14 darab 80 MHz-es, illetve 7 darab 160 MHz-es csatorna elérésére van lehetőség.
A Wi-Fi 7 a fenti frekvenciatartományokat fogja össze, és számos újítással gondoskodik arról, hogy az elérhető maximális adatátviteli sávszélesség a lehető legmagasabb legyen. Csatorna-sávszélesség terén bevezeti a fentiek mellett a 320 MHz-es értéket is.
Alapozzunk tovább – Mi az a QAM?
A Wi-Fi szabványoknál (is) szokás emlegetni a QAM betűszót, ami a Quadrature Amplitude Modulation (Kvadratúra Amplitúdómoduláció) technológiát takarja. Ez lényegében az adatcsomagok rádiófrekvenciás hullámok hátán történő továbbítását takarja, amelynek során a hullám fázisát és amplitúdóját egyaránt változtatják, ennek hatására növekszik a spektrális hatásfok, azaz lényegében több adatot lehet belezsúfolni egy-egy adásba. A QAM modulációnál konstellációs diagramot alkot a fent említett művelet által létrejövő ponthalmaz, ahol a modulációs módot a bitek száma és a bit/szimbólum aránya írja le.
Egy 2-QAM kódolást használó jeltovábbító rendszernél például két jelalak áll rendelkezésre, az egyik a 0, a másik pedig az egy. Ha viszont már egy 4-QAM rendszert veszünk alapul, ott már nem egy, hanem kétbites adattovábbítás lehetséges, azaz 00, 01, 10, és 11 állapotot vehet fel a jel, azaz négyféle modulációs állapotot különböztethetünk meg. A továbbítható bitek számának növelésével az adatátviteli sávszélesség is növelhető az adott csatornán, a QAM esetében az előtte álló szám utal az egy szimbólumra, vagyis adatcsomagra jutó bitek számára, ha átváltjuk kettő hatványára. Például a 1024-QAM jelölés esetében 10-bit továbbítható, ugyanis 1024 = 210.
A Wi-Fi 7 a Wi-Fi 6/6E újításaira alapoz – Nézzük, mik is ezek
OFDMA
Az egyik legfontosabb az OFDMA, azaz az Orthogonal Frequency Division Multiple Access, ami a 2001-ben, a 802.11a szabvánnyal bemutatkozó OFDM (Orthogonal Frequency Multiplexing) továbbfejlesztett változata – utóbbi a 3G és a 4G kommunikációban is használatos. Az egycsatornás modulációs séma esetében minden egyes bitet sorosan, egymás után tudnak elküldeni, míg az FDM (Frequency Division Multiplexing) esetében már több szubcsatorna használatára van mód, ám ezek nincsenek átfedésben.
A következő lépcső, vagyis az OFDM már lehetőséget biztosít arra, hogy néhány bitet párhuzamosan, vagy egy időben, de különböző alcsatornákon küldjenek, méghozzá úgy, hogy az alcsatornák átfedésben vannak. A módszer segítségével minden egyes alstream adatrátája alacsonyabb lehet, mint akkor, ha egyetlen streamet kellene hasonló sávszélesség mellett továbbítani, így az adatátviteli sávszélesség hatékonyabban használható ki, valamint kevésbé lesz érzékeny az interferenciára a rendszer. A hátránya az, hogy egyetlen felhasználót tud egyidejűleg kiszolgálni, a többinek várnia kell, míg sorra kerül.
Éppen ezért következő lépcsőfokként elkészült az OFDMA, ami lehetőséget ad arra, hogy több különböző klienst is kiszolgáljon a router ugyanazon a csatornán keresztül, egy időben. A technológia működéséhez precíz időzítésre van szükség annak érdekében, hogy magas sebességet és hatékony sávszélesség-kihasználást lehessen elérni. A még hatékonyabb működést segíti, hogy a Wi-Fi csatornákat kisebb részekre is fel lehet osztani, ezek lesznek az úgynevezett erőforrás-egységek (Resource Units – RU), amelyekkel egy 20 MHz-es csatornán belül akár 9 kisebb csatornát is ki lehet alakítani, azaz egy Wi-Fi hozzáférési pont vagy router egyszerre akár kilenc darab, Wi-Fi 6 támogatással eszközhöz tud továbbítani kisebb csomagokat egyidejűleg.
Az adatátvitel zökkenőmentes időzítéséhez az oda-vissza történő kommunikáció során esetenként akár csak 20 mikromásodperce marad az adott eszköznek, hogy eldöntse, mely csomagokat adja hozzá az éppen aktuális adattovábbítási ciklushoz, azaz komoly számítási teljesítményre van szükség az időzítés hatékony és pontos elvégzéséhez. Az OFDMA segítségével jelentősen csökkenthető a helyi hálózat késleltetése, ahogy az a Qualcomm fenti ábráján is látszik.
MU-MIMO uplink
Érdemes még szót ejteni a Mu-MIMO technológiáról is, ami igazából nem a Wi-Fi 6, hanem a Wi-Fi 5 óta van velünk. A Multi-User Multiple-in, Multiple-out, azaz a több felhasználót egyidejűleg kiszolgáló többszörös bemenet és többszörös kimenet adatátviteli technológia lényege, hogy egyidejűleg több eszközt is ki tud szolgálni párhuzamosan. A Su-MIMO, azaz a Single-user Multiple-in Multiple out technológia korábban csak azt tette lehetővé, hogy egyszerre, egyidejűleg csak egy felhasználót, illetve eszközt szolgáljon ki a router teljes sávszélességgel, a többinek várnia kellett a sorára.
Ezzel az volt a baj, hogy amennyiben egyre több eszköz csatlakozott az adott vezeték nélküli hálózathoz, egyre több eszközt kellett kiszolgálni, ezáltal a kiszolgálásukhoz szükséges idő is nőtt, ami a sebesség csökkenését eredményezte. A router kiszolgált egy eszközt, ami megfelelő mennyiségű adatot bufferelt például videó lejátszásakor, ám ha közben több egyéb eszköz is állt a sorban hasonló terhelésformák miatt, azoknál elkezdhet akadozni a stream, illetve az egyéb adatfolyamok is.
A Mu-MIMO jóvoltából növekedett a router kapacitása és hatásfoka, így hatékonyabban és jobb sebesség mellett tudja kiszolgálni az olyan, jellemzően stabil sebességet és alacsony válaszidőt igénylő terhelésformákat, mint amilyenek a videó streamek, illetve az online játékok. Ezt a technológiát először a 802.11ac Wave 2 szabvány támogatta, ami jelenleg Wi-Fi 5 néven fut, és természetesen az újabb szabványok is hasznosítják a technológia előnyeit.
A Su-MIMO, vagyis a MIMO előtt volt egy előzetes technológia is, a Su-SISO, ami egyetlen felhasználót, illetve eszközt szolgált ki, egyszerre egy antenna segítségével. Később, a Wi-Fi 4, azaz a 802.11n érkezésével jelent meg a fentebb említett MIMO, azaz a Su-MIMO, amelynél már több adatfolyam állt rendelkezésre, ezeket kettő vagy több antenna szolgálta ki, ami már hatékonyabb és stabilabb volt, mint a Su-SISO. Innen léptünk rá a következő lépcsőfokra, a fentebb részletezett Mu-MIMO technológiára
Noha a Mu-MIMO alapvetően a Wi-Fi 5 óta alkalmazásban áll, fontos megemlíteni, hogy az első Mu-MIMO implementációknál, azaz a 802.11ac Wave 2 eszközöknél még csak az úgynevezett downlink Mu-MIMO funkció volt elérhető, ami azt jelenti, hogy csak a routertől a kiszolgált eszközök felé működik a Mu-MIMO eljárás, visszafelé nem. Az úgynevezett uplink Mu-MIMO támogatást nem követelte meg a Wi-Fi 6 szabvány eredeti verziója, ám a Wi-Fi 6 Certified Release 2 érkezésével, az elmúlt év elején már megérkezett az uplink Mu-MIMO támogatás is, így az eszközök felől is hatékonyabb lett a kommunikáció, ami a késleltetés csökkenését eredményezi és a rendelkezésre álló sávszélesség hatékonyabb kiaknázásához vezet.
TWT – Target Wake Time
Ez a funkció szintén a Wi-Fi 6 szabvánnyal debütált, ám természetesen a Wi-Fi 7 is átveszi. A Target Wake Time legfontosabb előnye a mobil eszközöknél és az akkumulátoros készülékeknél, például a noteszgépeknél jelentkezik, vagyis segít az akkumulátoros üzemidővel való spórolásban. Ezt úgy kivitelezi a rendszer, hogy az eszközök a következő hálózat-hozzáférésig alvó állapotban maradhatnak. Az alvó és aktív állapotok közötti időtartamot egyeztetik egymással az eszközök, így hosszabb lehet az alvó állapot, csökkenhet a fogyasztás, valamint a spektrális hatékonyság is növekedhet. Az összehangoltabb működésnek köszönhetően kiszámíthatóan és hatékonyan történik az adatátvitel, és az interferencia is csökken. A router vagy a hozzáférési pont nagyobb kontrollt kap a helyi vezeték nélküli hálózat felett, hatékonyabban időzítheti a kommunikációt. A korábbi megoldásoknál, vagyis a 802.11ax előtti rendszerben a kliensek néhány milliszekundumig maradhattak alvó állapotban, majd adatot cseréltek, és ismét alvó állapotba kerültek.
Ez a TWT segítségével most már másodpercekre, percekre, vagy akár órákra is növelhető, ami egyebek mellett az IoT eszközök számára is hasznos lesz. A TWT az akkumulátoros vagy elemes szenzorok számára is kiváló lehetőség lesz az energia-megtakarításra, hiszen elméletben azt is meg lehet majd tenni velük, hogy 23 óra 59 percet alszanak, majd felébrednek, átadják a szükséges adatokat, és mennek vissza aludni. Minden attól függ, milyen területről, milyen sűrű adatforgalmazásról, illetve milyen igényekről van szó.
A TWT működhet egyedileg (Individual), amikor a kliens dönti el, mikor ébred fel és alszik, lehet Broadcast alapú, amikor a router vagy a hozzáférési pont osztja ki az időzítést, és lehet opportunista is, amikor a kliens reagál az AP adatcsomagjaira, de fix időintervallumot nem egyeztetnek, csak a köztes időben, lehetőség szerint alszik.
A Wi-Fi 7 újításai
Az új szabvány a fentiek mindegyikét tartalmazni fogja, ezzel egy időben azonban néhány újítást is bevezet. Ezek közé tartozik a Multi-Link Operation (MLO), amellyel egy új lehetőség előtt nyílnak meg a kapuk. Az eddigi Wi-Fi kapcsolatoknál egy adott tartományon belül, egy fix csatornán keresztül történt a kommunikáció az egyes eszközökkel, például a 2,4 GHz-es, az 5 GHz-es vagy a Wi-Fi 6E esetében akár a 6 GHz-es tartományban is. Ezzel a megoldással egy adott eszköz egy tartományt használt, a másikat nem tudta egyidejűleg igénybe venni.
A Wi-Fi 7 esetében ez változik, ugyanis az MLO jóvoltából egy adott eszközzel akár kettő vagy több csatorna egyidejű használata mellett folyhat a kommunikáció, akár különböző frekvenciatartományokon belül is. Az MLO jóvoltából akár a 2,4 GHz-es, 5 GHz-es és 6 GHz-es frekvenciatartományokon belül egyidejűleg is kommunikálhat az adott eszköz, ezzel növelve a rendelkezésre álló adatátviteli sávszélességet, csökkentve a késleltetést, illetve javítva a kapcsolat megbízhatóságát. Az efféle lehetőség a VR/AR tartalmaknál, az online játékoknál, a kifejezetten nagy felbontású videóval dolgozó streameknél, de a videó konferenciáknál, illetve számos egyéb olyan feladatnál jöhet jól, ahol a stabil, nagy sávszélességű kapcsolat kulcsfontosságú, és a késleltetés alakulása sem teljesen mindegy.
Az MLO használatához természetesen mind a routernek, mind pedig az eszköznek támogatnia kell az újítást. Az MLO funkciónak két alapvető módja lesz, az egyiknél, azaz az STR módnál lehetőség lesz az egyidejű fel- és letöltés megvalósítására, külön linkeken keresztül, amelyek egymástól függetlenül működnek, így nem is akadályozzák egymást. Az egyik linken a feltöltés, a másikon a letöltés működik majd. A másik, vagyis az NSTR mód esetében már nem lesz mód egyidejű fel- és letöltésre, a két link ekkor csak vagy a router, vagy a kliens felé továbbíthat adatot. Az MLO alternatív módon egyéb funkciókat is elláthat, például Mesh hálózatok összekapcsolásában is részt vehet, de ez már egy másik történet.
A következő a sorban a Multi-RU. Ahogy az OFDMA témakörében már említettük, az a technológia RU-kat, azaz erőforrás-egységeket (Resource Units) használ. Az OFDMA előtti időkben az adatcsomagokat egyesével lehetett továbbítani, míg az OFDMA segítségével ezeket felosztották kisebb részegységekre (RU-k), amelyeket aztán kombinálva hatékonyabbá lehet tenni a kommunikációt a több felhasználót és több eszközt kiszolgáló rendszerekben. Az OFDMA az RU koncepcióval tehát segített a rendelkezésre álló sávszélesség hatékonyabb kihasználásában és elosztásában, ám nem volt tökéletes. A Wi-Fi 6/6E szabvány keretén belül minden egyes felhasználóra egyetlen RU jut, így esetenként előfordul, hogy egyes RU-k kihasználatlanok maradnak, ahogy az a lenti ábrán is látszik. Noha az OFDMA előtti időkhöz képest hiába javult a hatásfok, még mindig van mód a további javításra.
Itt kapcsolódik be az MRU technológia, ami a Multiple Resource Units kifejezést takarja. Itt már egy felhasználóhoz akár több RU is tartozhat attól függően, mik az aktuális igények, így a fel- és letöltés folyamán nagyobb adatmennyiség továbbítható egyszerre, hála a rendelkezésre álló adatátviteli sávszélesség még hatékonyabb kiaknázásának.
Az MRU funkcióhoz egy úgynevezett Puncturing technológia is tartozik, ami lehetőséget ad, hogy a 80 MHz-es és 160 MHz-es csatornákat felszeletelje, vagy éppen összefűzze a rendszer, méghozzá 20 MHz-es egységenként, így elkerülhető az interferencia miatti torlódás, ezzel egy időben pedig fenntartható az adatátviteli sebesség is a többfelhasználós környezetben, jelvesztés nélkül. A kommunikáció elsődleges és másodlagos csatornákon keresztül zajlik, amelyek közül a másodlagos csatornáknál előfordulhat, hogy összetűzésbe kerülnek egy-egy közeli radar-rendszerrel, vagy éppen a regionális szabályozások miatt nem használhatóak, így a teljes sávszélesség az elsődleges csatornára hárulhat.
Ekkor lép be a képbe a Puncturing, amelynek köszönhetően az esetlegesen kieső másodlagos csatorna helyett egy másikat állít szolgálatba a rendszer, így a második felhasználónak nem kell várnia arra, hogy az elsődleges csatornán kommunikálhasson, rögtön igénybe veheti egy másik csatorna szabad részeit. A Puncturing tehát a csatorna-interferencia és blokkolás jelentette problémákat orvosolja, méghozzá úgy, hogy alternatív csatornák használatát teszi lehetővé a hatékonyabb kommunikáció érdekében. Az MRU jóvoltából ezek a csatornák több felhasználó számára használhatóak, méghozzá mindegyik számára magasabb adatátviteli sávszélességgel, mintha csak az RU technológia állna rendelkezésre. A Wi-Fi 7 kapcsán említett Multi-RU Puncturing a fent említett funkciókat egyesíti egyetlen kifejezés alatt.
A Wi-Fi 7 a hozzáférési pontok együttműködését is bevezeti a Multi-AP Coordination funkció keretén belül, amelynek eredményeként optimalizált lesz a csatornaválasztás, valamint az egyes AP-k közötti terhelés-elosztás is módosítható lesz annak érdekében, hogy az erőforrások és a rendelkezésre álló frekvencia-tartomány kihasználása hatékonyabban történjen. A technológia az interferencia csökkentését is zászlajára tűzte, amiben nagy szerepe van az ütemezésnek mind idő-, mind pedig frekvenciatartomány tekintetében, valamint a már említett MIMO technológia is aktív szerepet vállal a folyamatban.
Az egyéb újítások között szerepel az, hogy a Wi-Fi 7 esetében már nem 160 MHz-es, hanem akár 320 MHz-es csatornákat is használni lehet, valamint a QAM is fejlődik a Wi-Fi 6/6E szabványhoz képest, így az már nem 1024-QAM, hanem 4096-QAM szintet képvisel, ami 10-bites helyett 12-bites szimbólumok alkalmazását teszi lehetővé, vagyis ennek jóvoltából is több adatot lehet továbbítani. További nagyon fontos újítás, hogy a Mu-MIMO keretén belül kezelhető adatfolyamok száma növekszik, így a Wi-Fi 6/6E-nél érvényben lévő maximális 8 helyett immár 16 spatial stream fogható munkára, ezzel növelve a rendelkezésre álló maximális adatátviteli sávszélességet.
A Wi-Fi 7 esetében a sok újítás hatására az elméleti maximális adatátviteli sávszélesség a kereskedelmi és üzleti szektorban 46 Gbps környékén alakul, ám a konzumerpiacon jellemzően 30 Gbps körüli szintre számíthatunk. Már ennek köszönhetően is a vezetékes hálózati kapcsolatokra jellemző késleltetéssel – és remélhetőleg stabilitással is – számolhatunk, de a végeredményt nyilván befolyásolják majd a helyi körülmények is, például az eszközök közötti távolságok, a rálátás foka, illetve az esetleges interferenciát okozó körülmények alakulása is.
A frekvenciatartományok a Wi-Fi 6E-hez hasonlóan a 2,4 GHz-es, az 5 GHz-es és a 6 GHz-es szintet fedik majd le, és a csatornák száma is a fentebb tárgyaltak alapján alakulhat. A friss szabvány tartalmazni fogja az OFDMA, a Mu-MIMO, illetve a TWT technológia támogatását, valamint némi finomhangoláson is átesik a Wi-Fi 6/6E szabványhoz képest. A Wi-Fi 7 véglegesítésére a következő esztendőben kerülhet sor, de a szabványtervezet köré épülő termékek már idén megjelenhetnek, elsősorban a felsőkategóriában, azaz nem lesznek olcsóak.
