A Warner Bros. az elmúlt időszakban nem igazán teljesített túl jól, ha a saját maguk által fejlesztett címekről volt szó. Bár igaz, hogy a Batman Arkham Shadow zseniálisra sikerült, azt a Meta adta ki és fejlesztette, így a Warner idén leginkább a Suicide Squadra és a Multiversusra kellett, hogy támaszkodjon. 

A Suicide Squad eredményeit régóta tudjuk, a Warner 200 millió dolláros veszteségként kezeli a címet, mindezt annak ellenére, hogy egy sok éven keresztül tejelő mikrotranzakciókkal túltolt live service játéknak szánták. A probléma viszont ott van, hogy a Multiversus is rosszul teljesít, ami szintén egy olyan címként élt a Warner terveiben, ami élő szolgáltatásként évekig hozza majd a pénzt. 

A valóság viszont az, hogy a játék nagyon rosszul teljesít, annak ellenére is, hogy a Warner egyszer próbálta megmenteni azzal, hogy a bárki által játszható bétát lekapcsolták, hogy aztán újraindítsák a játékot annak reményében, hátha több embert fog megfogni, mint korábban. Az erőszakos, sokak által ellenszenvet kiváltó taktika azonban nem jött be, a Multiversus az induláshoz képest alig 1%-os játékosbázissal rendelkezik Steamen, ami valószínűleg a többi platformon sem lehet sokkal jobb arány.  

A MultiVersus annyira rossz passzban van, hogy a Warner már 100 milliós alulteljesítésként kezeli. 

A Warner szerint 300 millió dolláros alulteljesítésről beszélhet a játékos üzletága, ami miatt a jövőben az alapvető franchise-okra fogják majd szűkíteni a portfóliójukat, így várhatóan több Harry Potter, Mortal Kombat, Game of Thrones és Batman játék érkezik majd. A MultiVersuis mindenesetre azért kapja a frissítéseket, a legújabb érkező karakter Raven lesz, aki november 12-én fog mágusként csatlakozni a játékhoz. 

A Steames értékelések szerint a MultiVersus jelentős teljesítmény- és egyensúlybeli problémákkal küszködik, nem is beszélve a karakterek kinyitásához szükséges irritálóan sok időhöz. A MultiVersus elérhető PS5, PS4, Xbox Series, Xbox One és PC platformokra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
AnálisMajális
AnálisMajális
2024. nov. 15. 21:43
#2

Ha 100 millaval kevesebb a bevetel, akkor itt az ideje hogy tovabbi 500 millat  koltsenek ra. Az mindig megterul. Bar lehet inkabb 1 milliardot kellene visszaforgatni a jatekba es szolni a SBI-nek, hogy csinaljon narrativat meg par elfogadhato karaktert. Mondjuk egy feka rokkantnyugdijas meleg tolokocsis batman fasza lenne.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. nov. 15. 11:54
#1

Nem akar ilyeneket játszani senki. Van belőle ötféle, egyedül a Nintendósnak lehet közönsége... mert nintendós.

Vissza az oldal tetejére