Shop menü

A VÁRTNÁL JOBBAN SZEREPELNEK A TABLETPIAC FRISS BELÉPŐI

A Realme, az Oppo és a Vivo is szépen növekedik, de az Amazonnak is nagyon jó negyedéve volt, miközben nagy vesztesek is voltak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A vártnál jobban szerepelnek a tabletpiac friss belépői

Az okostelefonok szegmense folyamatosan zsugorodik, azonban a táblagépeknél most nem csökkentek az eladások, ami némiképp meglepő. Az IDC szerint ehhez már olyan szereplők is hozzájárultak, akik korábban nem is igazán foglalkoztak ezzel a termékkategóriával.

Tavaly 40,4 millió eladott táblagépről számolhattunk be, idén pedig 40,5 millió ilyen eszköz talált gazdára a második negyedév során. Valószínűleg kevesen mertek volna arra fogadni, hogy pozitív lehet a tabletszegmens mérlege, miközben az okostelefonoknál több mint 8%-os visszaesés történt. És ahogy azt látni fogjuk, ezúttal a kisebb cégek is nagyobb részesedésre tudtak szert tenni, ami különösen fontos.

A táblagépek területén az öt nagy gyártó már magában az eladott darabszám 80 százalékát adta, ami borzalmas piaci képet festett. Lényegében mindenkinek elvehette a kedvét, aki abban gondolkodott, hogy jó lenne ebbe az irányba nyitni. Hiszen miért érné meg fejleszteni egy olyan szegmensbe, ahol szinte semmi esély nincs érvényre jutni? De most úgy fest, hogy megfelelő stratégiával lehet sikereket elérni.

A BBK Electronics megmutatja, hogy nem reménytelen a helyzet. Az IDC beszámolója szerint az Oppo, a Vivo és a Realme jobban tudott szerepelni, mint várták, és nekik köszönhető az elsődlegesen, hogy a korábbi 20%-os piaci részesedése 23,3 százalékra emelkedett az egyéb kategóriának, ahova a top 5-ből kimaradt márkák vannak besorolva. Ezek mellett pedig a Xiaomi is szépen tudott előre lépdelni, de azért még a toplistára nem jutott fel, persze még ő is csak most építgeti újra a kínálatát.

A piacvezető szerepet továbbra is az Apple tölti be, ez aligha fog megváltozni mostanában, egyedül a Samsung jelenthetne rá veszélyt, de a Galaxy Tabok forgalma messze elmarad az iPadekétől, és most is nagyobbat esett a Samsung. A cupertinóiak forgalma 2,9 százalékkal csökkent éves szinten, és 1 százalékkal lett kisebb a piaci részesedése, de még így közel a piac harmadát kontrollálja. Összesen 12,6 millió iPad talált gazdára a második negyedévben.

A Galaxy táblagépekből ugyanebben az időszakban 7,3 millió fogyott globálisan, ami csaknem 1 millióval elmarad a tavalyi eladásoktól, A cégnek 10 százalékot meghaladó kiesést kellett elkönyvelnie, és így a 20,3 százalékos piaci részesedése 18,1%-ra mérséklődött. Nem tért ki arra az IDC, hogy vajon minek tudható be ez a jelentős forgalomcsökkenés. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy a Samsung képtelen folt fenntartani azt az érdeklődést, amit tavaly még a COVID-19 idején el tudott érni.

Az Amazon úgy tudott most a harmadik helyen zárni, hogy ebben a negyedévben volt a vállalat saját vásárlási ünnepe, a Prime Day, melynek keretében főleg az Egyesült Államokban rengeteg Fire Tab kelt el akciós ajánlatok révén. Mivel ezek eleve nagyon olcsók, a leértékelések mellett még vonzóbbak lettek. Ilyenkor családok akár egyszerre több gépet is megvásárolnak, sőt, maga az Amazon is kínál csomagokat. 5,5 millió készüléket tudott most értékesíteni, miközben egy éve még csak 4,3 milliós darabszámmal zárt, ez majdnem 27%-os erősödést jelent.

A Lenovo sajnos rosszul tudott helytállni, ami jelentős mértékben tudható be annak, hogy Kínában tavasszal nagy COVID-19 járvány volt lezárásokkal, és az emberek akkor éppen nem az új termékek beszerzésére koncentráltak. Éves szinten 25,67 százalékkal zsugorodott a forgalma a cégnek, és most csak 3,5 milliós darabszámot tudott felmutatni, miközben tavaly még az Amazon előtt volt 4,7 millió készülék leszállítását követően.

Érdekes módon a Huawei pedig még mindig tudja tartani a toplistás helyezését, az ötödik legtöbb táblagépet szállította le. Ami pedig talán még izgalmasabb, hogy nem is csökkent a forgalma, pedig a kínai lezárások minden bizonnyal neki is fájtak. Szinte pontosan ugyanakkora forgalmat ért el, mint egy évvel korábban, akkor és most is 2,1 millió táblagépet volt képes leszállítani globálisan. A tableteket egyébként az emberek nagyobb hajlandósággal veszik meg a Google szolgáltatásai nélkül is.

Galéria megnyitása

Hogy mit hoznak a következő negyedévek, azt nagyon nehéz megmondani, de az szinte biztos, hogy most már tényleg csökkenni fog az eladott táblagépek mennyisége is. Hiszen már az is kisebb csoda a több piacot elnézve, hogy itt még összejött a stagnálás éves összevetésben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére