Az Apple az elmúlt időszakban hatalmas lendületet adott a PC piacon az ARM alapú megoldások térnyerésének, azonban ebből a konkurencia nem sok hasznot tudott felhajtani eddig. Ennek ellenére Cristiano Amon, a Qualcomm első embere egy nagyon pozitív hangvételű interjút adott múlt héten.
A CNET számára beszélt arról Amon a napokban, hogy abban bíznak, hogy képesek lesznek majd a PC piacon lekörözni az Apple-t. És ezt minden szempontból megtennék. Mind a mennyiséget, mind pedig a teljesítményt figyelembe véve jobbak akarnak lenni a cupertinói alakulatnál a személyi számítógépekbe kerülő ARM lapkák szempontjából. Érdeles módon egyébként nagyon elismerően beszélt arról a szakember, amit az elmúlt években az Apple véghez vitt, hozzátéve, hogy a Microsoft is úton van már ebbe az irányba.
Az Apple M2 lapka nagyon erőteljes megoldás lett, amit a tervezők számos szempontból finomítottak az első generációs Apple M rendszerchiphez képest. Ezt szeretné majd felülmúlni a Qualcomm, ami mindenképpen egy merész célkitűzésnek tűnik annak fényében, amit eddig láttunk a vállalattól. Azonban elvileg a Nuvia technológiájának felhasználásával érkező új generációs lapkák jelentős gyorsulást fognak hozni, szóval minden bizonnyal már ennek a tudatában nyilatkozott bizakodóan Cristiano Amon.
A Nuvia mögött olyan fejlesztők is állnak, akinek jelentős szerepe volt az Apple M1 lapka megalkotásában, ilyen például Gerard Williams, szóval valószínűleg egyáltalán nem alaptalanul beszélt arról Amon, hogy a Qualcomm nagy dobásra készül. Egyébként a Nuvia a kis mérete ellenére 1,4 milliárd dolláros vételáron került a chiptervezőhöz korábban, amiből ugyancsak azt lehet sejteni, hogy rendkívül hasznos tudást hordozott.
Arról is szó esett a CNET-tel folytatott beszélgetésben, hogy a Qualcomm a következő években szinte teljesen elveszítheti az Apple partnerségét. Jelenleg ugyanis a chipdizájner szállítja az összes 5G mobil hálózati modemet az Apple termékekhez, de már gőzerővel dolgozik azon, hogy a saját megoldását létrehozza. A korábbi információk alapján talán 2023-ban már el is fogja indítani az Apple az egyedi 5G modemet.
Ha elkészül az Apple a saját hálózati komponensével, akkor a Qualcommtól származó termékek aránya egy év alatt mindössze 20 százalékra eshet majd vissza, azt követően pedig már 10% alá fog menni. Tehát Cristiano Amon és a cég pontosan tudja, hogy gyorsan fogja a tőlük származó komponenseket leváltani az Apple. De ennek kapcsán nem borúlátó a szakember, és bízik abban, hogy megtalálják majd a módját annak, hogy pótolják a kieső bevételeket.
Végül szó esett arról is az interjúban, hogy a Qualcomm nagyon erőteljes támogatást szeretne létrehozni a metaverzumban. A Google már bemutatott az I/O fejlesztői konferencián egy olyan eszközt, ami valós idejű fordításra képes feliratok használatával, a Qualcomm pedig nemrégiben meglebegtette a vezeték nélküli működésre képes kiterjesztett valóság szemüvegét.
A rendkívül komplett fejlesztői eszközről részletesen beszámoltunk. Illetve nemrégiben arról is volt egy külön hír, hogy a Qualcomm szélesebb közönség számára is elkezdte árusítani a korábbi fejlesztői csomagot a szoftverrel és a vezetékes szemüveggel együtt. Ezáltal már több programozó érdeklődését kelheti fel a rendszer. De Amon azért igyekszik a realitások talaján mozogni, és úgy gondolja, hogy először úgyis az üzleti életben fog a VR/AR/XR igazán fellendülni, és csak utána fognak rákapni a fogyasztók. Afelől viszont nincs kétsége, hogy eljön majd ez az idő.


































