Shop menü

A PORNÓ MINDENHOL UTAT TÖR MAGÁNAK, MÉG A LEGNAGYOBB ZENESTREAMING PLATFORMON IS

Nem tudni, mióta lehetett erotikus tartalom a Spotify-on, de a szabályok ezt nem engedik, és már meg is indult a takarítás.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A pornó mindenhol utat tör magának, még a legnagyobb zenestreaming platformon is

Pornóba, vagy legalábbis erotikusnak nevezhető tartalomba a legkülönbözőbb felületeken lehet már belefutni akár teljesen véletlenül is. Elég ezen a téren példaként említeni a Twitch-et, ahol ezt a témát az üzemeltetők meglehetősen rosszul kezelték. Most pedig a Spotify került a célkeresztbe, ahol a legkevésbé sem számítana az ember szexuális tartalmak megjelenésére.

Vannak olyan dalok, melyeknek a szövege, hanganyaga tartalmaz olyan elemeket, amik erotikusak, ezt lényegében fel is kell tüntetni az ilyen felvételek esetén. Így a fiatal hallgatók, akiknek nem valók ezek, el tudják őket kerülni. Most azonban egyáltalán nem ilyen dolgokra kell gondolni.

A Redditnek köszönhetően ment híre annak, hogy a Spotify nagy mennyiségű pornófilmes kínálattal szolgál azoknak, akik a megfelelő kulcsszavakat, neveket keresik.

Egy Reddit felhasználó a M.I.A. nevű, tízmilliós hallgatói táborral rendelkező énekest kereste volna, mikor a keresőben a rendszer felkínálta neki a felnőtt „előadóművész” Mia Khalifa nevét is kiegészítési opcióként. Továbbá az azonnali találatok között már kiemelten előbukkant az egyik erotikus videó is, melyben az említett színésznő teljesítményét felmérik egy szereposztó díványon. Legalábbis a cím és az előnézeti kép ezt sugallja.

Galéria megnyitása

A feltöltő azt használta ki, hogy a Spotify egy ideje már lehetőséget nyújt arra, hogy a podcast adásokat, beszélgetős műsorokat a készítők videókkal együtt tölthessék fel a követőik számára. Arra azonban a jelek szerint a Spotify egyáltalán nem számított, hogy lesznek majd olyanok, akik ezzel az opcióval szokatlan módon fognak visszaélni. A zenestreaming platformon a pornó egyértelműen tiltott, megszegi a működési szabályzatot, aki ilyet terjeszt a felületen, és meg is tette a szükséges lépéseket a vállalat.

A The Verge rámutatott arra, hogy már évek óta lappangtak olyan fiókok a Spotify-on, amik hangsáv formájában kínáltak pornót a hallgatóságnak. Az viszont új, hogy ezt már teljesen nyíltan, videókkal lépéték meg egyesek. Nem tudni, hogy kik lehettek az első próbálkozók, de az biztos, hogy az elmúlt hónapokban több ilyen anyagot is megosztottak a „készítők”.

Galéria megnyitása

Laura Batey, a Spotify képviselője elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy kitakarítsák a szabálytalan tartalmakat a szolgáltatás keretei közül. Az azonban nem derült ki, hogy miként fordulhatott az elő, hogy ezek ilyen hosszú ideig sikeresen bújtak meg a kínálatban. Egyértelműen a cenzúra hiányosságaira, a moderálás gyengeségére utal, hogy ez előfordulhatott. Már csak azért is, mert különösebben nem törték magukat a feltöltők, hogy leplezzék az anyagokat.

Ez az ügy rámutatott a Spotify egy másik jelentős hiányosságára is. A platformon meglehetősen körülményes jelenteni a tartalmakat. A közösségi média felületeknek egy ideje már jogszabályok írják elő, hogy egyszerűen kell biztosítaniuk a problémás tartalmak jelentését, éppen ezért ezt ma már a legtöbb felületen könnyű megoldani 2-3 érintéssel. A Spotify-nál ez nem jellemző, igencsak sokat kell szöszölnie az embereknek azzal, ha valamit szeretnének jelenteni. Hivatkozásokat kell másolgatni, külön oldalon kell a jelentést intézni, és több beleegyező nyilatkozatot is el kell fogadni a művelet során.

Most, hogy ez a hír nagy figyelmet kap, valószínűleg arra kell számítania a Spotify-nak, hogy többen kapnak majd kedvet ahhoz, hogy ezzel a funkcióval visszaéléseket kövessenek el. Bízunk abban, hogy a cég a moderálás fokozása, hatékonyabbá tétele mellett a jelentésre is biztosítani fog rövidesen egy könnyen elérhető opciót. Azt pedig csak reméljük, hogy a Spotify nem a Twitch mintáját követve fogja a problémát kezelni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére