Az okostelefonokkal használható nyomkövetők szegmense egyre szélesebb, az AirTag hozott ezen a téren nagy változást korábban, de ma már rengeteg ilyen termék érhető el. A Motorola tavaly indította el a Moto Taget, de egészen eddig nem tudott a termék teljesen kibontakozni, egy frissítés változtatott ezen.
2024 nyarán jelentette be a Motorola a Moto Tag nyomkövetőt, és már akkor lehetett tudni, hogy biztosítani fog Ultra Wideband kapcsolódási lehetőséget is. Az UWB nagyon jól jön ezekben az eszközökben, de sajnos egyelőre viszonylag ritka még az androidos fronton ez az opció. Nemcsak a nyomkövetők oldaláról, hanem az okostelefonok részéről is.
Akik Moto Taget vásárolnak a csomagjaik és egyéb értékeik nyomkövetéséhez, azok egy firmware frissítés révén aktiválhatják majd az eszközben lapuló Ultra Wideband egységet. A vállalat iránymutatása szerint a frissítéshez a Google Play Áruházból elérhető Moto Tag alkalmazásának minimum a 1.00.073.10-es kiadásnak kell lennie, a szóban forgó firmware pedig a 2.0.93-as verziószámon fut. Egy apró, mindössze 0,49 MB-os frissítésről van itt szó. Arról nincs tudomásunk, hogy ez milyen egyéb fejlesztéseket, változtatásokat tartalmazhat még.
A Moto Tag az egyik első olyan nyomkövető a piacon, ami egyebek mellett már UWB funkcióval is szolgál, és mellette támogatja a Google Find Hubot, vagyis a Keresési központot.
Az UWB révén nagyon precízen, néhány centiméteres pontossággal be lehet határolni a közelben levő kiegészítők helyzetét. Ennek köszönhetően nem csak azt látja majd a felhasználó, hogy valahol a környezetében van az adott nyomkövető, hanem azt is, hogy pontosan hol rejtőzik. Nagyon sok helyzetben jöhet ez jól, akár otthon a házban, lakásban, akár az utazások alkalmával, mikor például a pénztárcát vagy az igazolványtartót kell keresni, mert elkallódott.
A Motorola magában nem hibáztatható azért, mert ennyi időt kellett várni a Moto Tagnél az Ultra Wideband lehetőség bevezetésére. Ugyanis a szolgáltatás, amivel ezt ki lehet használni, csak májusban kezdte támogatni az UWB-t. A Google Keresési központ biztosítja a Moto Tag számára a szoftveres hátteret, és ebből teljesen hiányzott korábban ez az opció. Innentől viszont már akadálytalanul lehet univerzálisan használni a Moto Tag nyomkövetőket bármilyen okostelefon mellett a Google rendszerében rejlő potenciált kiaknázva.
Jó lehetőség ez a Motorolának arra, hogy a Moto Taggel széles körű népszerűségre tegyen szert a nyomkövetőre vágyó felhasználók körében. Az UWB kihasználásához persze a felhasználónak olyan mobiltelefonnal kell rendelkeznie, amiben van ilyen opció, nem elég, hogy a kis kiegészítő tudja ezt. A Motorola részéről ilyen például az Edge 50 Ultra modell.
A Moto Tagnek érdekes extra funkciója, hogy a felületén egy nagy gomb lett kialakítva, amit megnyomva lehet vezérelni a közelben levő, kapcsolódó okostelefont. Használható a Moto Tag a kamera távirányításához, a pedig kétszer megnyomja az ember a gombot, akkor elkezd a mobil hangjelzést adni. Szóval még akkor is jól jöhet, ha nem a nyomkövetőt, hanem az okostelefont kell megtalálni.