A MICRON SZERINT BIZTATÓAN INDUL A GDDR5X CHIPEK GYÁRTÁSA

A vállalat sokkal hamarabb tudott működő GDDR5X memóriachipeket gyártani, mint azt korábban várták, és ezek ráadásul nem is lassúak, 13 Gbps-osak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. febr. 10. 11:01
A Micron szerint biztatóan indul a GDDR5X chipek gyártása

A JEDEC nemrégiben jelentette be, hivatalosan is elkészült a GDDR5X szabvány, amelynek érkezéséről néhány hónappal ezelőtt már értesülhettünk, hála a Microntól származó információknak. Most ismét a Micron törte meg a csendet GDDR5X ügyben, ugyanis a cég illetékesei beszámoltak róla, hogyan alakul a GDDR5X lapkák kísérleti gyártása, illetve milyen tapasztalatokat sikerült szerezni az első példányok esetében.

Galéria megnyitása
A beszámoló alapján úgy tűnik, nagyon jó a helyzet, ugyanis a vártnál hamarabb készültek el az első működő GDDR5X lapkák, amelyek már most képesek a 13 Gb/s-os sebesség elérésére. Ez azért pozitívum, mert az első lapkák már most a JEDEC szabványban meghatározott felső sebességérték közelében mozognak, hisz a publikus GDDR5X szabvány alapján 10 Gbps és 14 Gbps közötti mozgástérre lehet számítani. Persze a Micronnál ezt a kezdetek óta másképp gondolják: a vállalat mérnökei szerint a későbbiekben valahol 16 Gbps környékén tetőzhet a sebesség.

Az első, komoly bizakodásra okot adó GDDR5X memóriachipek a Micron 20 nm-es gyártástechnológiájával készültek, kapacitás tekintetében pedig 8 Gb-es, azaz 1 GB-os lapkákról van szó. A Micron tervei szerint a lapkák első mintapéldányainak gyártása és szállítása még idén tavasszal megkezdődhet, de konkrét céldátumokat majd csak később jelentenek be. A sorozatgyártás beindítására – ha minden továbbra is a terveknek megfelelően halad – idén nyáron kerülhet sor.

Abból kiindulva, hogy az első működő lapkák már most képesek a 13 Gbps-os szint elérésére, erősen valószínű, hogy a GDDR5X chipek később tényleg könnyedén átlépik a 14 Gbps-os szintet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tibaimp
tibaimp
2016. febr. 10. 17:42
#3

érdekesen alakul a dvga/apu piac itt ezzel meg a hbm2-vel, kíváncsi vagyok hova fog vezetni ez...

siriq
siriq
2016. febr. 10. 12:22
#2

Lehet hamarabb is piacra dobhatjak az uj low illetve mid vga-t. Kesobb pedig johet a maxon hajtott gddr5x verzio.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. febr. 10. 11:59
#1

Jónak ígérkezik ez a gddr5x, csak aztán a gyakorlatban is látszódjon ám meg! :D

Vissza az oldal tetejére