A GDDR5X szabvány érkezésére a korábbi bejelentés alapján már számíthattunk, a JEDEC szakemberei pedig nemrégiben el is készültek a szabvánnyal kapcsolatos munkálatokkal, a dokumentációt pedig elérhetővé tették az érdeklődők számára is. A GDDR5X rengeteg új lehetőséget kínál a piaci szereplők számára, alapjai pedig a GDDR5 szabványban gyökereznek. A GDDR5X alkalmazása a sok hasonlóság miatt nem lesz túl bonyolult, az általa kínált előnyök azonban rengeteg szegmensben jönnek majd kifejezetten jól.

GDDR5 vs. GDDR5X: sok hasonlóság, sok különbség

Galéria megnyitása

A GDDR5X gyakorlatilag a 2007-ben bejelentett és 2008-tól használt GDDR5 szabvány alapjaira épül, és összesen három kulcsfontosságú területen nyújt komoly előrelépést. Az egyik az adatátviteli sebességek duplázása, a másik az energiahatékonyság növelése, a harmadik pedig a memória-kapacitás növelése. Ezekhez az előnyökhöz drasztikus dizájnváltás nélkül is hozzájuthatnak a videokártyák gyártói, a GDDR5 szabvány alapvető funkcionalitása pedig továbbra is változatlanul rendelkezésre áll.

A teljesítmény

A GDDR5X teljesítményével, illetve a gyorsítás megvalósításával kapcsolatos részletekről korábbi hírünkben már lerántottuk a leplet. A lényeg: a GDDR5X a GDDR5-höz képest nem 8n, hanem 16n prefetch eljárással dolgozik, azaz tömbök írásakor és olvasásakor 256 bitnyi helyett 512 bitnyi adat kezelésére képes egyetlen órajel alatt. A duplájára emelt prefetch és a megnövelt adatátviteli sebességek jóvoltából az effektív memória-sávszélesség a GDDR5-höz képest duplájára emelkedhet, ám az aktuális teljesítmény az adott alkalmazástól, és az adott memóriavezérlőtől is függ majd, így a valós növekmény mértéke változó lehet. A GDDR5 és a GDDR5X szabvány közötti hasonlóságok miatt a memóriavezérlőket nem lesz nehéz hozzáigazítani az új szabvány köré épülő memóriachipekhez.

Sebesség tekintetében a JEDEC 10 és 14 Gbps-os tempóról tesz említést, de a Micron szerint a 16 Gbps is megvalósítható. Hogy utóbbiak mikor válhatnak elérhetővé kereskedelmi forgalomba szánt termékeken, az persze egyelőre rejtély. Az viszont biztos, hogy még 14 Gbps-os chipek alkalmazásakor is 448 GB/s-os memória-sávszélesség elérésére van lehetőség, ha 256-bites memória-adatsínt használnak, ez pedig csak 12,5%-kal alacsonyabb érték, mint amit a Radeon R9 Fury sorozat fedélzetén található első generációs HBM memória produkál.

Fizikai felépítés

A GDDR5X alapú memóriachipek belsőleg eltérnek GDDR5-ös társaiktól, alkalmazásuk azonban nem kíván meg olyan radikális lépéseket, mint például a HBM szabvány köré épülő megoldásoké. A GDDR3-ról GDDR5-re történő átállás rázósabb volt, mint amilyen a GDDR5-ről GDDR5X-re történő átállás lesz.

Fontos változás, hogy a GDDR5X alapú memóriachipek 170 helyett 190 érintkezőt tartalmazó BGA tokozással érkeznek, így a meglévő, GDDR5-ös VRAM-ra felkészített nyomtatott áramköri lapokra nem passzolnak, mindenképpen némi újratervezésre van szükség. Az új NYÁK mellett frissített memóriavezérlőkre is szükség lesz, egyéb tekintetében azonban hasonlít egymásra a két szabvány. A BGA tokozás továbbvitelének köszönhetően nincs szükség drága interposer réteg alkalmazására, ami a HBM esetében komoly drágító tényező, a BGA chipek gyártása pedig alapból sem drága.

Fejlesztési és gyártástechnológiai szempontból nézve a GDDR5X alkalmazása nem ró elviselhetetlenül nagy terhet a gyártók vállára, így az átállás messze nem lesz olyan költséges, mint ha HBM technológiában gondolkodnának – és cserébe nem is kínál akkora előrelépést fogyasztás, sávszélesség és méret terén, mint a HBM vagy a HBM2.

A kapacitás

A GDDR5X szabvány nem csak adatátviteli sebességek, hanem kapacitás tekintetében is komoly előrelépést kínál, ami üdvözlendő, hisz a gyártóknak sokszor nem csak gyors, de sok VRAM-ra is szükségük lenne – úgy, hogy e két kitétel egy időben teljesüljön. A GDDR5 esetében 512 Mb-es, 1 Gb-es, 2 Gb-es, 4 Gb-es és 8 Gb-es kapacitású chipek közül lehetett választani. A GDDR5X esetében ezzel szemben 4 Gb-es, 6 Gb-es, 8 Gb-es, 12 Gb-es és 16 Gb-es memóriachipek érkeznek. A 6 Gb-es és 12 Gb-es példányok szokatlan megoldásoknak tűnhetnek, de nem rendhagyóak, ugyanis mobil fronton az LPDDR chipekből már van 3 Gb-es, 6 Gb-es és 12 Gb-es kiadás is, amelyek segítenek a memória-alrendszer rugalmas kialakításában.

Galéria megnyitása

Például egy 16 Gb-es GDDR5X memóriachip lehet, hogy nagy adattároló kapacitást kínál, de 20 nm-es, vagy 18/16 nm-es csíkszélességgel is drága móka legyártani, a végeredmény pedig egy viszonylag nagy chip lesz. Egyes esetekben – leginkább a költségérzékeny piaci régiókban – érdemes lehet helyette olcsóbban legyártható 12 Gb-es chipeket alkalmazni. Az új kapacitású memóriachipekkel hatékonyabban meg lehet majd célozni egyes piaci szegmenseket, és itt nem csak a videokártyák, hanem a HPC szegmensbe szánt eszközök, a játékkonzolok és a hálózati eszközök piacára is gondolhatunk. A GDDR5X esetében egyébként továbbra is használható lesz az úgynevezett Clamshell mód, azaz egy 32-bites memóriavezérlőhöz két 32-bites memóriachip is kapcsolódhat. Emiatt például az is megoldható, hogy egy 512-bites memória-adatsínnel rendelkező GPU-hoz 32 darab 16 Gb-es memóriachip kapcsolódjon, így 64 GB-nyi GDDR5X VRAM állítható csatasorba.

Energiahatékonyság

A teljesítmény növelésének két komoly kerékkötője van: az egyik a fogyasztás, a másik pedig a hőtermelés. A GDDR5X ugyan csodát nem tud tenni a GDDR5-höz képest, azaz a HBM alapú megoldásoknál többet fogyaszt, de az előrelépés így is üdvözlendő. Az üzemi feszültséget a korábbi 1,5 volthoz képest 1,35 voltra szorították le, ami akár 10%-os fogyasztáscsökkenést is eredményezhet. A hatékony működést hőérzékelő is segíti, amely az aktuális órajel módosításával éri el, hogy a különböző feladatok alkalmával optimális fogyasztással működhessen a rendszer – illetve ne melegedjenek túl a memóriachipek.

Galéria megnyitása

Az alacsonyabb feszültségek és az újítások jóvoltából a GDDR5X memóriachipek azonos órajelen alacsonyabb fogyasztás mellett üzemelnek, mint GDDR5-ös társaik, ám a Micron szerint a helyzet változik, ha a gyorsulásban rejlő előnyt, azaz a magasabb effektív órajelet is kihasználják. Utóbbi esetben a GDDR5-ös memóriachipekével azonos, illetve némileg magasabb fogyasztásra kell felkészülni. A GDDR5X ennek ellenére is vonzó, hisz az azonos vagy picivel magasabb fogyasztás mellé jóval nagyobb teljesítmény társul, így az energiahatékonyság mindenképpen jobb.

Mikor jönnek a GDDR5X alapú megoldások?

A videokártya gyártók, illetve a memóriachipek gyártói egyelőre konkrét publikus ütemterveket nem közöltek, így nehéz megmondani, pontosan mikor jönnek az első GDDR5X alapú termékek. A Micron az idei év közepére tervezi a GDDR5X memóriachipek sorozatgyártásának beindítását, így nem sokkal ezután a GDDR5X alapú termékek érkezésére is számíthatunk. Mind az Nvidia, mind pedig az AMD térfelén feltűnhetnek a közeljövőben GDDR5X alapú videokártyák, a csúcskategóriát azonban nem ezek, hanem a HBM2 alapú termékek fogják ostromolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

50 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dobko
dobko
2016. jan. 27. 13:17
#12

Esetleg vki tud vmi értelmes információt a zöldek és pirosak új GPU megoldásairól ? Pontosabban mikor jönnek, mert most szeretnék venni egy szép VGA kártyát, HBM 2.0 tetszik nagyon, de nem tudom mennyit kell még rá várni ?

ChoSimba
ChoSimba
2016. jan. 27. 15:58

Fél évet minimum. De inkább karácsony, hacsak nem akarod elvinni prémium áron :)

Resike
Resike
2016. jan. 26. 11:22
#11

Nem igazán értem, hogy miért próbáljátok megmagyarázni, hogy nem lehet kocsit venni egy átlagkeresetből. Főleg úgy hogy nem is tudjátok hogy milyen autóról van szó. Azt sem tudjátok hogy milyen módon lett fizetve. Én is huszonéves vagyok, nekem is van autóm. Az más kérdés, hogy teletankolva ér feleannyit mint a (munkára használt) számítógépem. De ettől függetlenül elvisz bárhova.

Ch00ler
Ch00ler
2016. jan. 26. 9:49
#10

Hoppá, kicsit elszaladtak itt a dolgok másfele tegnap este óta...

Én speciel csak azt szerettem volna kommentelni, hogy érdekes módon ez a GDDR5X csak azután tűnt fel, hogy előkerült a HBM. Ez számomra pontosan azt jelenti, mint amit a PCU fronton is: marha nagy tartalék van még a fejlesztésekben, de ezeket csak szépen lassan, a szokásos éves lehúzásokkal szedik elő. Kivéve akkor, ha valaki keresztülhúzza a számításaikat...

Ezek szerint most már 3 kategória lesz: GDDR5, GDDR5X és HBM2. Vagy valamire még feldobálják a megmaradt HBM memórákat is? :)

Meteoreso
Meteoreso
2016. jan. 26. 8:35
#9

A Dollár jó szereplését és a forint romlását is számítsátok bele.

Másfél év alatt egy ciklus lemegy kint a termék ára, csak közben annyit romlik a forint hogy nálunk marad ugyanannyi !

és a Következő termék meg jön 30%-al drágábban ez megy évek óta.

110 volt a 290x-es a 8 gigásat lehetett kapni 140 körül eltelt x év most a 390x ami majdnem ugyanaz ez is 8 giga és most is 140 körül van.

Arbor
Arbor
2016. jan. 26. 8:15
#8

Minden pénz-idő alapján történik. Játékfejlesztésben célszerű mindkettőt együtt nézni. Igen jobban futhatnának a játékok ha többet optimalizálnák, sőt ha nagyon sok évig dolgoznak rajta akkor akár 2-3 generációt is le tudnának faragni, de minek?

1,5-2 éves ciklusok vannak és nem hogy itt de még Amerikában sem vált rengeteg ember egyből. Akinek 290-e meg 780-a volt korábban az bőőven elég. De a középkategória is ilyen teljesítményt produkál. Az tartja életben a piacot hogy minden mozog és senki sem áll meg. Nem állnak meg 3 évig optimalizálni és nem állnak meg 5 évig fejleszteni sem hogy remekül kinéző 25%-os teljesítménynövekedést tudjanak promózni. Minden úgy történik hogy adott idő alatt maximális profitot termeljen.

Szerintem nagyon is rendben van így a hardvervilág. Ebből a szempontból. Rengeteg más dolog van ami hátráltatja a videójáték ipart de az nem ide tartozik.

@CyberPunk666

Most ez halál felesleges volt. Nem tudom mi ezzel a célod de ebből megint csak hülyeséggel fog megtelni a kommentek tartalma.

Arbor
Arbor
2016. jan. 26. 11:12

Ez való igaz de ennek a problémának a forrása már nem hardveres fronton keresendő. Inkább kiadói és befektetői oldalról.

dobko
dobko
2016. jan. 25. 23:35
#7

Azt hittem HBM lesz minden új VGA kártyán, de ezek szerint nem.

Kíváncsi leszek mire mit raknak, ezt inkább alsóbb és közép kategóriára képzelném el max.

Az meg, hogy nehéz követni pénztárcailag a fejlődést leginkább Magyarországon érződik szerintem. Azért nyugatabbra hasonló árakon 3x fizetésből gazdálkodnak emberek. Mondhatni a "hatalmas" népességünk miatt egyéni probléma sajnos...

De az is igaz az én véleményem szerint is, hogy direkt "szarul" csinálják a játékokat, illetve profit alapon... De mondjon az ember 1 iparágat ahol nem a fogyasztói elvek érvényesülnek mai világunkban. Ez már nem az, hogy becsavarjuk a villanykörtét, azt majd világít 10 évig...

drift3r91
drift3r91
2016. jan. 25. 23:12
#6

A 780-am mai napig tudja a dolgát !!!

tomchee
tomchee
2016. jan. 25. 21:58
#5

5éves gépem van. Simán játszok a mai játékokkal(BF4, FarCry4, Anno2205 stb.), még ma is. Ja, hogy nem futnak már a játékok High-on/Ultra-n. Jaj de ciki...

A játékélmény élmény attól még ugyan az.

Nem kell minden 1-2 éveben gépet újítani ám, ha nem vagy sznob... ;/

FaL
FaL
2016. jan. 26. 15:36

ugyanmár, ultran még a fegyvert is másképp tartod :D :D :D

Meteoreso
Meteoreso
2016. jan. 25. 19:30
#4

Akkor most abba gondoljatok bele hogy ez az olcsóbbik...

Mert a HBM2 lesz a drágább...

Majd ha meglátjátok az árakat becsúsznak újra a képbe a HBM1 el szerelt kártyák.

Rimagras
Rimagras
2016. jan. 26. 0:08

Persze, csak gondolom a mérnököknek fájt a feje az miatt, hogy a CPU mellett ezt is kell hűteni, gondolom ezért nem lehet csak úgy custom hűtőkkel kihozni a Fury-kat.

CyberPunk666
CyberPunk666
2016. jan. 25. 19:27
#3

Én eddig mindenfele azt olvastam, hogy volt a marketing, hogy csak itt egy pici változik, meg ott ilyen üzem is van stb.

De valójában, ha ki akarod használni az extrákat, akkor baromira problémás az a "pár" extra kivezetés (nehezebb lesz nyákot tervezni, több zaj, több interferencia, kapacitív hatások), az energiahatékonyság meg egy low power üzemmód szerűség, ami lassú. Ha gyorsan akarod használni, akkor viszont többet fog enni, az is bizonyítja, hogy a gyors üzemmódban ezeket már kötelező lesz hűteni, míg a régi esetében nem szerettük, de azért elmentek anélkül is. Szóval tutira többet eszik.

Egyáltalán nem ígérkezik ez jónak. A kártyák fogyasztását meg kell majd emelni. Bár az új gpu-k rámentek a fogyasztásra, így lesz honnan engedni, de ez a memória vissza fogja hozni a 300 (300+?) wattos kártyákat.

Chrematorium
Chrematorium
2016. jan. 25. 18:18
#2

Ez minden szép és jó, tetszik is, csak mondjuk kissé szar érzés látni, hogy minden nap fejlődik a technológia, egyre gyorsabb tempóval. És hogy tartsa a mindennapi tempót a fogyasztó, igencsak a zsebébe kell nyúlni :/ Sokan pedig meg sem tehetik anyagi okok miatt, hogy mindig kipróbálják a legújabb dolgokat, de hát ilyen az élet. Mondjuk poén az, mikor az ember eltervezi hogy összedobja néhány fizetését, és vesz egy kemény konfigot, és mire megvan rá a pénz, kezdheti átdolgozni a terveit, akkorát változott a technológia. Persze kérdéses hogy pénzügyileg megéri-e átváltani az újabb technológiára. Pl ott van a GDDR5, HBM, most a GDDR5X majd a HBM2, mind szép és jó, de pl már a GDDR5 el ellátott kártyák is piszok jó teljesítményt hoznak. Jöhetne már 1 kicsit több infó a Pascal ról.

KROK
KROK
2016. jan. 26. 17:59

Meg DX10.1-es kártyákon sem. MInimnum DX11 kell neki. A Látványt nézve ezt semmi sem indokolja. De ugyanezt csinálja az AC Rogue is, minek oda is DX11?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jan. 25. 18:15
#1

Jónak ígérkezik ez a GDDR5X. Akkor gyakorlatilag a csúcskártyákat kivéve az összesen rajta lesz a next geneseken?

Vissza az oldal tetejére