Az első Oculus VR szemüvegek fejlesztési folyamata nagyon sokáig nyílt volt, a közösséget bevonva készültek ezek a szemüvegek és a visszajelzések alapján fejlődött a technológia. Ahogyan viszont a Facebook egyre inkább magába olvasztotta a korábban különállóan működő céget, úgy vált egyre kevésbé átláthatóvá az, hogy mi a vállalat víziója. Bár néha egy-egy bejelentés érkezett, illetve már tudjuk, hogy hova halad például a Project Cambria, egy ideje már sokkal kevesebb információt kapunk a dolgokról.
A Meta viszont most hirtelen a semmiből úgy döntött, hogy rengeteg információt oszt meg azzal kapcsolatban, hogy miként haladnak a VR-kijelzők fejlesztéseivel és az elkövetkezendő években milyen irányokat vehet majd a gyártási technológia, ami után már megkülönböztethetetlen lesz az, hogy most a valóságot látjuk vagy egy kijelzőt. Ezt nevezik a Metán belül a Vizuális Turing-tesztnek. Ez a teszt egy szubjektív megközelítés, ami nem a technológiai paramétereken, hanem az emberi érzékeken múlik és jelenleg semmilyen VR eszköz nem tud ezen átmenni, de a céljuk akkor is egy ilyen kijelzőnek a megalkotása.
A Meta több anyagot is közzétett a terveikkel kapcsolatban, az Adam Savage’s Tested csatorna pedig részletesen elemezte ezeket, de kapott anyagot az Upload VR is. Ezekből az új információkból szemezgetünk pár kulcselemet, de természetesen minden videóanyag megtekinthető.
A Meta kutatócsapata két viszonylag jól elkülöníthető részre osztható. Az egyik csapat azon fáradozik, hogy a jövőbeli VR és AR megoldások a fogyasztók elé kerülhessenek, míg a másik a határokat feszegeti és igyekszik a lehető legfejlettebb technológiát megalkotni. Értelemszerűen ezeket a fejlesztések később eladható formába kell átalakítani, ám a videókban is jól látható, hogy milyen változatos és jelentős készülékeken ügyködnek éppen.
Az egyik ilyen kutatási irány Mirror Lake névre hallgat. Ez az eszköz egyelőre csak koncepcionális szinten készült el; bár külön-külön a kutatói már mindent megoldottak, ami a működéséhez kell, mindezt egy vékony keretbe belesűríteni már más kérdés. A Mirror Lake mindenesetre varifokális lencsékkel, holografikus lencsékkel és fordított passthrough-val lenne felszerelve, ami azt jelenti, hogy konkrétan látszódna a szemünk a szemüveg külső oldalán egy kijelzőn.
A másik lehetséges irány a Butterscotch nevű eszköz, ami jelenleg egy nagyobb szemüveg, de olyan hibrid lencsével rendelkezik, ami a nagyon finom részletességű és HDR megjelenítésére is képes, szinte már retina felbontáson. "A csapatunk biztos abban, hogy a vizuális Turing-teszt teljesítése elérhető, és úgy tűnik, hogy a fizika szerint is megoldható, hogy odaérjünk. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy gyakorlati utat találjunk egy vizuálisan is valódi metaverzum felé.” – nyilatkozta Douglas Lanman, a Meta kijelzőkért felelős kutatásainak a vezetője.
A Metánál jelentős eredményeket értek el a holografikus és a polarizált fényű megjelenítők terén, amik mind azt a célt szolgálják, hogy minél közelebb kerülhessen a kijelző a szemhez, így az eszköz könnyebbé válhat. A megoldás viszont azért nem működhet még otthoni eszközökben, mert a LED-ek nem alkalmasak ilyen erős fény előállítására, azt csak speciális lézerrel lehet megoldani, amihez még sok munka kell, hogy biztonságos legyen a használata. Ha sikerül megoldaniuk a lézeres kérdést, napszemüveg méretűvé lehet majd vékonyítani az eszközöket.
A borítókép az Upload VR videójából egy kivágás.
































