A LEGNÉPSZERŰBB RÉGI JÁTÉKOK KAPHATNAK RTX TÁMOGATÁST AZ NVIDIÁTÓL

A Lightspeed Studios feladata lesz, hogy a felújított játékok megfelelő minőségben, kellően hamar elkészüljenek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. okt. 15. 10:15
A legnépszerűbb régi játékok kaphatnak RTX támogatást az Nvidiától

Az Nvidia hardveres gyorsítással működő Ray-Tracing technológiája igen nagy meglepetés volt anno, amikor a GeForce RTX sorozat debütált. A technológia egyre több játékban érhető el, sőt, hibrid és szoftveres formában akár a GeForce RTX sorozaton kívüli modellek is használhatják, igaz, ekkor a teljesítmény természetesen érezhetően szerényebb lesz. Az RTX támogatást persze nem csak a legújabb játékok esetében érhetjük tetten egy-egy címnél, hanem „felújított” címeknél is, igaz, erre egyelőre még csak egyetlen egy példát említhetünk, ami nem más, mint a sokak által kedvelt Quake 2.

A Quake 2 RTX megjelenésekor kiadott videó az alábbiakban tekinthető meg:

Úgy tűnik, az Nvidiánál látnak potenciált a régi, nagy népszerűségnek örvendő játékok leporolásában és RTX támogatással való felvértezésükben, méghozzá olyannyira, hogy létrehozták a LightSpeed Studios nevű részleget, amelynek elsődleges feladata az lesz, hogy elkészítse az említett címek RTX támogatással ellátott kiadását. Egy álláshirdetés tanúsága szerint a vállalatnál már keresik is a megfelelő embereket, akik segíthetnek sikerre vinni a koncepciót. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mely címek kerültek látótérbe, illetve az is rejtély, mikor kaphatjuk meg az új részleg munkájának első gyümölcsét, az viszont biztos, hogy az új kezdeményezés már elindult. A csapat épül, amelyben tapasztalt és elkötelezett játékfejlesztők foglalnak majd helyet, akik készen állnak rá, hogy minél gyorsabban letegyék az asztalra az újabbnál újabb munkákat. Kíváncsian várjuk, mi sül ki az új projektből.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

85 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kean
kean
2019. okt. 16. 13:08
#8

Ottó, neked fizetnek, hogy fullba nyomd a kretént? Quake 2 Raytracinggel 55 FPS-sel szerinted rendben van? Egy telefon kb mennyi FPSt produkálna Raytracing nélkül?

Resike
Resike
2019. okt. 24. 0:50

@kean A lényeg hogy az AMD gerillamarketing olajozottan működik, ha sikerült az első teljes értékű 4k kártyát lehozni a Quake 55FPS szintjére, de hát a hülyeség tűzként terjed. Ha az AMD világra szarna egy legalább 4k 60FPS tudású kártyát az piedesztára lenne emelve (ajánlott plecsnikkel), a kövezkető évtizedbe ez talán meg is történhet, ha majd sikerül elég profitot termelni a kifejlesztésére.

axe
axe
2019. okt. 15. 20:02
#7

PACMAN RT meg Wolfenstein 3D RT érkezik amúgy? esetleg még a Snake RT-t várnám, talán elég lesz rá a 6mag 8gb ram meg 3gb vram, talán

pdx006
pdx006
2019. okt. 15. 16:15
#6

Nekem bőven elég az a látványvilág amit a mai Voodoo videokártya emulátorokkal ki lehet hozni. Nem hinném hogy a korabeli falakból meg tök üres labirintusokból álló átlag FPS-ekbe raytracing-re meg HDR-re lenne a legnagyobb szükség. Ma már olyan tűélesen és tükörsimán futnak azok a régi játékok amik pár éve még el se indultak (vagy épp 3d támogatás nélkül, grafikai, képarány hibákkal futottak) modern rendszereken hogy annál több nem kell.

Szefmester
Szefmester
2019. okt. 16. 16:58

@pdx006 Félek én attól az 5. résztől... A múlt nyáron is játszottam még a 3.-al elég összetett volt a mai random játékokhoz képest.

talgaby
talgaby
2019. okt. 15. 15:52
#5

Avagy húszéves motorokhot kell nyúlni, hogy 144 Hertzen lehessen mutogatni a raytracing technológiát.

Azért remélhetőleg nem kell neki még 10+ év, mire képes a jelenleg kiadottakon ilyesmit elérni 1200 dollár alatti videokártyákon.

Amúgy mindig is arra gondoltam, hogy de jó lenne Build motoros vagy a körüli játékokat egy pőlusz shaderrel játszani, mert igazán ez rontotta csak a játékélményt, hogy nem voltak elég jók az árnyékok. Remélhetőleg minimum 40 dolláros áron adják majd őket. Azokat is, amiket pont nemrég toltak fel teljesen legálisan ingyen az Internet Archive-ra.

Busterftw
Busterftw
2019. okt. 17. 14:55

@Chavalier

Na mert mi a masik valasztasi lehetoseg itt? A kepleted ott bukik, hogy az RT teljesitmenyt hozod fel ugy, mintha az lenne a "normal" teljesitmeny.

Futtassuk le a Quake 2 RT-ben AMD-n, nezzuk meg ott mennyi lesz.

axe
axe
2019. okt. 15. 15:34
#4

Super Mario RTX System requirements (720p 30fps): RTX2080Ti, Core I9, min 128GB RAM, min 5GB/s SSD // 1080p 60ps: Quantum Computer

peti19870621
peti19870621
2019. okt. 15. 20:29

@axe Tudjuk, az nvidia szeret láncfűrésszel maszturbálni.. S ez mind a leendő felhasználók látják bullsh!tnek az árát.

s_otto
s_otto
2019. okt. 15. 12:35
#3

Már csak 1 évet kell várni, jövőre jön a ps5 raytracinggel, és akkor mindenki számára fontos és nélkülözhetetlen  lesz. :D :D

peti19870621
peti19870621
2019. okt. 15. 20:31

@s_otto Maximum a fanatikus VR erotikában érdekelt a Ray Tracing, Dakimakurána kelléktárral..

TheEngineer
TheEngineer
2019. okt. 15. 11:52
#2

"Úgy tűnik, az Nvidiánál látnak potenciált a régi, nagy népszerűségnek örvendő játékok leporolásában és RTX támogatással való felvértezésükben..."

Nyilvan valamivel el kell adni a technologiat. Vegre egy marketinges csapat akiket nem nyakoncsapni kell.

Magam reszerol jobban orulnek ha vegre lenne egy chip-bol 4k 90+FPS (nem csak palcika emberkek eseten), de ugy latom megint csak elternek az igenyeim a mainstream-tol.

Resike
Resike
2019. okt. 25. 20:26

@TheEngineer Majd szólj ha nyugdíjba mész akkor hétköznap is tudsz rajta röhögni, van olyan ismerősöm aki a kétezres évek elején amikor a magyar minimálbér 30.000 forint volt is milliós fizetéseket kapott az assembly tudásáért.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 15. 11:41
#1

Ha olyan (teljes) RTX-et kapnak ezek a játékok, mint amit a Quake 2 kapott, akkor a Fable 1 lesz a legmodernebb játék, amihez nem fog kelleni két darab 2080Ti a 60 FPS-hez fullHD-ban.

axe
axe
2019. okt. 15. 14:02

@Geralt_of_Trivia  :DDDD

Vissza az oldal tetejére