A Huawei szárnyal, az Apple zuhan – friss körkép a mobilpiacról

Olyan mértékben tudta növelni az eladásait Huawei, amit senki nem volt képes megközelíteni sem.

A Huawei szárnyal, az Apple zuhan – friss körkép a mobilpiacról

Az várható volt, hogy az idei évben a Huawei tovább fog erősödni, de az IDC legfrissebb statisztikai adatai olyan képet festenek, ami egészen döbbenetes. A vártnál rosszabbul alakult az okostelefonok szegmense, de a Huawei zavartalanul tört előre, a Samsung és az Apple pedig csak a kispadról nézte az egészet.

A januártól márciusig tartó időszakban 310,8 millió okostelefon talált világszerte gazdára, ami önmagában véve nem rossz eredmény, de azt is számításba véve, hogy tavaly ilyenkor még 332,7 milliós eladási adatokról beszélhetünk, nehéz jónak tekinteni. Sokan arra számítottak, hogy idén végre ismét növekvő pályára állhat a mobilpiac, de az első negyedévben mért 6,6 százalékos visszaesés semmi esetre sem egy pozitív indítás. És nem is igazán lehet azt látni, hogy a második negyedévben ez jelentősebben változhatna, mert bár jöttek olyan csúcsmodellek, amik egészen jól szerepelnek, de az olcsóbb mobilok terén nem voltak igazán nagy felhajtást kapó termékek, és egyelőre az 5G sem úgy halad, hogy nagy lökést adhatna a forgalomnak. Érdekesség, hogy az IDC ezúttal egy olyan Top 5-öt állított össze, ami egyenlőség miatt hat gyártót sorakoztat fel, az utolsó helyen kettő kínai alakulat osztozik, így összesen négy kínai gyártó képviselteti magát az összeállításban.

Galéria megnyitása
Samsung Galaxy A50

Az első helyet sikeresen behúzta magának a Samsung, aki nagyon hosszú ideje viseli büszkén az első negyedévben a koronát, de ha így haladunk tovább, akkor jövőre megfoszthatja ettől a Huawei. A dél-koreai alakulat 8,1 százalékos forgalomcsökkenéssel abszolválta az első negyedévet, tehát nagyobb mértékben csökkent a forgalma, mint a teljes piac eredménye, így a részesedése is zsugorodott 0,4 százalékot, és most 23,1%-ot tudhat a magáénak a cég. A Samsung annak érdekében, hogy felpörgesse a forgalmát, kivezette a Galaxy J-szériát, és csaknem tucatnyi különböző Galaxy A modellt leplezett le, valamint három eltérő Galaxy S10 variánssal állt elő a korábbi kettő helyett. Az első negyedévre az új stratégiai lépéseknek még nem volt pozitív hatása, kíváncsian várjuk, hogy a második negyedév mit hoz majd.

Galéria megnyitása
Huawei Mate 20 Pro

A Huawei tudta megszerezni az IDC összeállításában a második helyet, miután megelőzte az Apple-t, aki egy évvel korábban még – valamint ez előző negyedévben is – előtte volt. A piackutatók szerint a Huawei már kizárólag azt a célt tartja a szeme előtt, hogy megszerezze az első helyet, és ha olyan elképesztő tempót tud diktálni a továbbiakban is, mint most, akkor ez talán már 2020-ban sikerülhet neki. Egészen elképesztő, 50,3 százalékkal tudta fentebb tornászni a forgalmát a vállalat a tavalyi mutatványéhoz képest, és ezzel 19%-os részesedést ért el, ami rekord a számára, soha korábban nem szerepelt még a neve mellett ilyen szép eredmény. Egy éve még „csak” 39,3 millió eladott eszközt jegyzett a cég, most viszont már 59,1 milliós számról beszélhetünk. A páratlan teljesítményt úgy volt képes felmutatni a Huawei, hogy kivétel nélkül az összes fontos árszegmensben képes volt kiemelkedőt nyújtani a változatos modellek révén.

Galéria megnyitása
iPhone XS és XS Max

Az Apple negyedévével már részletesebben is foglalkozunk egy külön hírben, amiben rámutattunk arra, hogy a cupertinói alakulat nincs túl jó formában, és igazából szinte kizárólag az iPhone-ok gyengélkedésének köszönhető az, hogy csökkent a forgalma. Most már kijelenthetjük, hogy a cég az iPhone XS, XS Max és XR esetében átlépett egy olyan küszöböt az árazással, ami miatt tömegével kezdenek elfordulni a gyártótól a vásárlók. Több országban is csökkentette az árakat a cég (például Kínában és Indiában), amire korábban egyáltalán nem volt példa, de ez sem volt elég ahhoz, hogy magához mérten megfelelő értékesítési adatot tudjon felmutatni. Nem hivatalos adatok szerint 36,4 millió mobilt adott el a cupertinói alakulat, ami 15,8 millióval elmarad a tavalyi teljesítményétől, ez pedig 30,2 százalékos visszaesést jelent. Az Apple csak a harmadik negyedévben fog újdonságokkal előrukkolni, szóval elképzelhető, hogy addig már ez a tendencia nem is fog változni, és mivel a cég idén kihagyja az 5G-t, igazából már az őszi generációváltás is hátrányból indul majd, ami nem sok jót vetít előre.

Galéria megnyitása
Redmi Note 7 Pro

A negyedik helyen zavartalanul áll a Xiaomi az IDC friss felmérésben, a vállalat 25 millió okostelefont tudott eladni ezúttal, ami sajnos érezhető visszalépés a tavaly elért 27,8 millió példányos forgalomhoz képest. A Xiaomi esetében is úgy fest, hogy az év elején elfogyott a lendület, pedig a vállalat igazán kiváló Redmi eszközökkel állt elő, és felsőbb árkategóriás, figyelemre méltó mobilokat is bevetésre küldött (pl. Mi Mix 3). Azt is meglépte a Xiaomi, hogy leválasztotta a Redmit, és annak a reményében tette ezt, hogy majd így növelni tudja az érdeklődést a különböző eszközei körül, de ez nem igazolódott be egyelőre – ennél a jelek szerint többre lesz itt szükség, de már jön a csúcs-Redmi, ami változást hozhat. A Xiaomi azon is dolgozik, hogy új területeket hódítson meg, Indiában egészen elképesztő piaci pozíciót tudott magának kivívni, és azt reméli, hogy ez máshol is sikerülhet majd a számára a költséghatékony eszközökkel.

Galéria megnyitása
Vivo V15 Pro

Az IDC nem igazán szokott holtversenyt hirdetni, de most megtette, mert a Vivo és az Oppo szinte teljesen azonos eladási mennyiséget ért el. Ennek a pikantériája az, hogy az említett márkák egy kézben vannak, mindkettő a BBK égisze alatt működik a OnePlusszal együtt, ráadásul az Oppo és a Vivo több ponton is eltérő stratégiával dolgozik, és ennek ellenére is összejött, hogy nagyjából fej-fej mellett teljesítettek – az Oppo nagyon erős a hazájában, míg a Vivo szépen lépdel előre Indiában, és így jutott ide. A „célvonalat” 23,2 és 23,1 milliós forgalommal érték el a cégek, és a Vivo zárt előrébb egy hajszállal. Ez mindenképpen a Vivo győzelmének tekinthető, ugyanis a Vivo az utóbbi időben a hatodik helyen tanyázott az LG-t megelőzve, és most 24%-kal növelte a forgalmát ahhoz, hogy előre léphessen, míg az Oppo eladási mutatója 6 százalékkal süllyedt a tavalyihoz képest. Azt nagyon nehéz megmondani, hogy a második negyedév mit hoz ennek a kínai duónak, de ha ugyanez a tendencia marad, akkor talán a Vivo érdemben beelőzheti az Oppót.

Galéria megnyitása

Az IDC szokás szerint azt is megvizsgálta, hogy a kisebb gyártók milyen részesedéssel bírnak, de ezt most nem igazán lehet összevetni a korábbi eredményekkel, mivel most 6 nagy vállalat lett kiemelve a megszokott öt helyett. Mindenestre az látszik, hogy ismét csökkent az egyébként is kisebb forgalmú cégeknek a forgalma, ami elég elkeserítő több szempontból is. Új szereplőnek nagyon kicsi esélye van arra, hogy érvényt szerezzen magának, és egyre kevésbé változatos a mobilok kínálata, mert az igényekre reagálva például a szolgáltatók is kevesebb esélyt adnak például a Sony vagy a HTC készülékeinek – de említhetnénk akár az LG-t is

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward