Megjelent az Apple legfrissebb negyedéves jelentése, amiből kiderült, hogy a vállalatnak továbbra sem úgy fut a szekere, ahogy azt szeretné. Az okostelefonok eladása még mindig leszálló ágban van, szerencsére aránylag jól tudta növelni a bevételeit szinte minden már területen, így majdnem kompenzálta azt a kiesést, amit az iPhone-ok gyengélkedése okozott.

Az Apple az előző negyedévben, az ünnepi időszak alatt 84,3 milliárd dolláros bruttó bevételt jegyzett, egy évvel korábban pedig 61,1 milliárdos eredményt ért el, ezt viszont most nagyjából öt százalékkal alulmúlta, mivel a cég beszámolója szerint „csak” 58 milliárd dollárnyi bevételre tett szert. Ez semmi esetre sem mutat jól, de a befektetőket nem érte meglepetésként a dolog, minden előrejelzés arra utalt, hogy akár még ennél rosszabb is lehetett volna a cég pénzügyi eredménye, így az az érdekes helyzet alakult ki, hogy a rossz hír ellenére a tőzsdén erősödött a cég értékpapírja. A nettó profit már egy kicsit jelentősebben esett, mint a bevétel, ezen a téren több mint 16%-os mínuszt volt kénytelen elkönyvelni az Apple. A 2018-ban jegyzett 13,8 milliárd dollár 11,56 milliárdra olvadt, tehát romlott az vállalat profitképessége is, ami vélhetően annak tudható be, hogy az iPhone-okon nagyobb az árrés, mint az egyéb termékeken.

Az Apple azt már nem hozza hivatalosan nyilvánosságra, hogy mennyi készüléket ad el, csak arról számol be, hogy mekkora volt az adott eszközből a bevétel. Több mint 17 százalékkal esett vissza az iPhone-okból származó bevétel, ami meglehetősen durva egy év alatt. Tavaly ilyenkor még 37,5 milliárd dollár bevételt tudott felmutatni a cég csak a mobilokból, most viszont már ez a szám 31 milliárd dollárra apadt. Egyébként más, nem hivatalos forrás szerint elképesztő mértékben, mintegy 30 százalékkal zuhant meg a mobilok eladása, a tavalyi 52,2 milliós példányszámot követően ebben az évben már csak 36,4 millió iPhone talált a második pénzügyi negyedévben gazdára. Ebből az következik, hogy a korábbinál nagyobb a haszon egy-egy mobilon, viszont jelentősebb mértékben zuhant a kereslet, mint ahogy javult a jövedelmezőség. Az Apple-nek idén mindenképpen változtatnia kellene a tavaly bevezetett stratégiáján, mert ennek így nem lesz jó vége; talán még a mobilpiaci harmadik helyét is elbukhatja belátható időn belül, pedig egy éve még a második volt.

Galéria megnyitása

Gyengélkedett még a személyi számítógépes részleg is, de itt csak egy minimális visszalépés történt a bevétel tekintetében. A Mac-ekből származó összeg tavaly 5,77 milliárd dollár volt, most pedig mindössze 5,51 milliárdról számolhatott be az Apple. Viszont néhány piacon így is kétszámjegyű volt a növekedés, például Dél-Koreában és Japánban, így nem teljesen csalódott a cupertinói alakulat. Az iPadek viszont már szépen teljesítettek az idei első negyedév leforgása alatt, hiszen 21,5 százalékkal sikerült fentebb tornászni a táblagépekből befolyt összeget egyetlen év alatt. Lényegében szép lassan ki lehet jelenteni, hogy az iPadek túl vannak a mélyponton. A vállalat több új modellt is bejelentett az elmúlt időszakban, visszatért például az iPad Mini megújult belbeccsel. A 4 milliárdos bevételét itt egészen pontosan 4,872 milliárdra tudta növelni a cég.

Galéria megnyitása

Kiemelendő még a hardverek terén, hogy a lakáskiegészítők, viselhető eszközök és más megoldások forgalma is szépen gyarapodott, erről a területről 5,1 milliárd dollárt folyt be, ami 30 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. Az Apple főleg az okosóráknak és az AirPods fülhallgatóknak köszönheti ezt az eredményt, ezeknek a viselhető kiegészítőknek a bevétele 50 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. És ezen a téren további növekedés várható a vezeték nélküli töltési lehetőség megjelenésének és az új generációs AirPodsnak köszönhetően.

Galéria megnyitása

Az Apple nagyon ráfeküdt arra, hogy a szolgáltatásokból származó bevételét növelje, és ez jól is megy a vállalatnak. Egy éve erről a területről még kevesebb mint 10 milliárdja származott, most viszont már 11,45 milliárd dolláros szám szerepel a pénzügyi jelentésben. A 16 százalékot meghaladó növekedést azzal érte el az Apple, hogy az összes szolgáltatására vonatkozóan tudta növelni az előfizetők számát, már 390 millió aktív előfizetés van a teljes portfoliójában. Az App Store, az Apple Music, az AppleCare, az Apple Pay és az egyéb felhős szolgáltatások is kétszámjegyű növekedést abszolvált. És a profit is az egyharmadával növekedett a szolgáltatások terén, ami szintén jó hír az cég számára.

Az Apple zárásul szolgált némi előrejelzéssel arra vonatkozóan, hogy mit vár a következő negyedévtől. A vállalat úgy kalkulál, hogy a teljes bevétel 52,5 és 54,5 milliárd dollár között fog alakulni, ami nagyjából szintben lenne a tavalyi produkciójával, 2018 harmadik pénzügyi negyedévében ugyanis 53,3 milliárdos bruttó bevételt könyvelhetett el. Szóval a cupertinói alakulat abban reménykedik, hogy legközelebb már tudja tartani az egy évvel korábbi szintet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2019. máj. 3. 11:46
#4

Én azt gondolom erről, hogy ez üzletileg nagyon profin el van rendezve, ennél jobbat ebből a szempontból nem lehetett kihozni:

  • már egy-két éve tudták, hogy csökkenőben vannak az eladások
  • az árakat szép csendben, vagy nem is annyira csendben annyira feljebb tornászták, ahol a profit maximalizálódik
  • a darabszámokat pedig most már titkolják, így próbálván elrejteni, hogy mennyire csökkenőben is vannak az eladások

Amit viszont már sokan leírtak és még le is fogjuk írni, hogy ez egy fájó pont, hogy egy üzletember tisztán üzleti szempontok alapján vezeti a céget. Nem látszik a jövőkép, nem látszik az innováció.

Hozzáteszem, ez a teljes smartphone bizniszt sújtja, gyakorlatilag reszelések vannak, a többi lassan ki van maxolva.

Nem lennék meglepve, ha kicsit később követve a Huawei, a Samu és a többi is elindulna ezen az úton. Minek vegyek új telefont, ha nem nyújt semmi pluszt? És ezt sokmilliárd légy így gondolja.

FELULET
FELULET
2019. máj. 6. 11:25

@Bihus

Az, hogy az apple támogatja-e vagy nem az OS-t irreleváns.

A kérdés az, a fejlesztők támogatják-e az adott verziót, és kiadják-e egyáltalán arra az API szintre az appot. (hint: nem vesztegetik az idjeüket ha nincs elég potenciális user)

tomm27
tomm27
2019. máj. 2. 16:09
#3

iphone 7 est vettem meg meg rajt utan 3-4 honapra ra, vicc az igazabol az hogy 6s ota nem tortent semmifele vilagmegvalto valtozas ugyan azt meglehet csinalni ugyan olyan gyorsan 6s - Xs maxig egyedul fenykepezoke valtozott de meg 6s nek is olyan jo a minosege hogy atlag felhasznalonak csak felvagas hogy dupla kameraja van.

Bihus
Bihus
2019. máj. 3. 11:40

6s-en már esetleg lehet vitatkozni, de egy 7-es ma is szinte minden szempontból teljes értékű telefon. És 3 éve jelent meg.

Ez a kamera dolog meg annyira szubjektív. Akinek elég a telefon, az általában nem túl igényes erre eleve sem. Aki meg szép képeket akar csinálni, ugyanúgy külön fényképezőgépet kell, hogy használjon, rendes objektívvel. Egy-két érdekes fotót lőni jó egy 7-es is. Kicsi lehet az a réteg, akinek pont a kettő közötti tudás a vízválasztó.

pdx006
pdx006
2019. máj. 2. 15:44
#2

Majdcsak rájönnek egy páran hogy értelmesebb dolgokra is lehetne ennyi pénzeket költeni, minthogy ugyanazt megvegyék huszadjára is. Ez már rég nem a telefonokról szól, hanem a "menőzésről" ami egyébként egy bizonyos intelligencia szint felett nem sokakat hat meg. Az értelmes, ötletes funkciókat, alkalmazásokat már évekkel ezelőtt kimaxolták, amiknek mobileszközökön értelmük is van. Az összes többi már csak vergődés. A multitasking is de nagy dolog, miközben mindenki azon van hogy minél kevesebb dolog fusson a háttérben.

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 6. 10:47

@Bihus

Persze létezett PDA sokkal az iPhone előtt, még okostelefon is. Viszont az átlagember legjobb esetben is csak messziről látott ilyeneket. Az iPhone volt az, ami az okostelefont mindennapi eszközzé tette.

Én egyébként nem szeretem se az Apple-t, se Steve Jobs-ot, se a termékeiket, de azt akkor is el kell ismerni, hogy az iPhone egy mérföldkő volt.

axe
axe
2019. máj. 2. 13:09
#1

epp ideje volt, mostmar elkezdhetnenek dolgozni is

snuzzie
snuzzie
2019. máj. 2. 15:44

marc23: egy dolog ha draga (nyilvan nem teljesen elhanyagolhato), es masik ha jobbat kapsz olcsobban es lassuk be, van jo par ami raver.

Vissza az oldal tetejére