A GEFORCE RTX 5080 JANUÁR 21-ÉN KERÜLHET FORGALOMBA, A GEFORCE RTX 5090 PEDIG 2600 DOLLÁRBA KERÜLHET?

Az elmúlt időszakban ismét kiszivárgott némi információ a két érkező gamer videokártyával kapcsolatban, ám ezeket most is érdemes egészséges gyanakvással fogadni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. jan. 5. 19:13
A GeForce RTX 5080 január 21-én kerülhet forgalomba, a GeForce RTX 5090 pedig 2600 dollárba kerülhet?

Az Nvidia következő generációs asztali és mobil videokártyái a várakozások szerint már a rövidesen induló CES 2025 alkalmával bemutatkoznak, és erre maga az Nvidia is utalt már korábban, még ha konkrétan nem is nevezték meg az új szériát. Asztali fronton első körben kétféle új videokártya érkezhet, a GeForce RTX 5080 és a GeForce RTX 5090, amelyek között árazás és teljesítmény terén elég nagy szakadék lehet, legalábbis az eddigi információk erre utalnak.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 5080-nal kapcsolatban nemrégiben derült ki, hogy jó eséllyel 2025. január 21-én jelenhet meg az üzletek polcain, nagyjából két héttel a hivatalos bejelentését követően. Az információt a kínai HKEPC munkatársai tették közkinccsé a minap, igaz, mivel pletykáról van szó, érdemes egészséges gyanakvással fogadni – és időközben törölték is a posztot az X virtuális hasábjairól. Maga a videokártya egyébként egy GB203-400-A1 kódnévvel ellátott GPU köré épülhet, ami összesen 84 darab aktív SM tömbbel rendelkezik, így összesen 10752 CUDA magot foghat munkára, ahogy az már egy ideje sejthető.

A GPU a TSMC 4NP node-ján készül, vagyis 4 nm-es osztályú csíkszélességgel gyárthatják le. A GPU 256-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódhat a 16 GB-nyi GDDR7-es fedélzeti memóriához, ami ebben az esetben várhatóan nem 28 GHz-es effektív órajelen üzemel majd, mint a széria többi modelljénél, hanem 30 GHz-en. Egy kínai pletyka szerint ez a modell átszámítva 1370 dollárba kerülhet majd Kínában, ami igazából hihetőnek tűnik, hiszen ott 9499 kínai jüanba került listaáron a GeForce RTX 4080, míg a GeForce RTX 5080 az aktuális információ alapján nem sokkal drágábban, 9999 kínai jüanért lesz kapható.

A GeForce RTX 5090-nel kapcsolatban is érkezett hasonló információ, igaz, érdemes kiemelni, hogy Kínába ezúttal is csak egy speciális, Kínára szabott verzió juthat el, ami jó eséllyel a GeForce RTX 5090D nevet viselheti – már ha nem szigorítják ismét az amerikai exportkorlátozást. Az alap GeForce RTX 4090 és a GeForce RTX 4090D között nem jelentkezett árkülönbség, hiába volt lassabb az új modell. Tavaly áprilisban úgy tűnt, az új amerikai exportkorlátozások jóvoltából a GeForce RTX 4090D sem szállítható már Kínába, ám az Nvidia megerősítette, az a videokártya mégsem érintett, továbbra is lehet exportálni. Mivel a GeForce RTX 5090 jelentősen gyorsabb lesz a GeForce RTX 4090D-nél, amit eleve Kínára szabtak, így a GeForce RTX 5090D-nek is gyorsabbnak kell majd lennie elődjénél, amit az exportkorlátozás miatt nehéz lesz kivitelezni, hiszen már az aktuális modell is közel van a 4800-as TPP limithez.

A pletyka tehát gyenge lábakon áll, de azért érdekességképpen foglalkozunk vele. A GeForce RTX 5090 az eddigi értesülések alapján egy GB202-300-as GPU-t kaphat, ami 170 aktív SM tömbjének köszönhetően 21760 aktív CUDA maggal rendelkezhet. Ez a GPU már 512-bites memória-adatsínt használhat, amire 32 GB-nyi GDDR7-es VRAM kapcsolódhat, méghozzá 28 GHz-es effektív órajelen ketyegve.

Galéria megnyitása

Az újdonság jelentősen gyorsabbnak ígérkezik, mint a GeForce RTX 5080, hiszen közel kétszer annyi aktív CUDA magot vonultathat fel, igaz, órajelek terén biztosan lesznek különbségek, de ez most mellékes. A GeForce RTX 5090 a kínai pletykák szerint átszámítva 2600 dollárnak megfelelő kínai jüanért válhat elérhetővé, ami igen masszív drágulásnak tűnik a GeForce RTX 4090-hez képest, hiszen míg utóbbi 12999 kínai jüanba került, addig utódjáért már 18999 kínai jüant kérhetnek el. Az eddigi szivárgások alapján persze nagyobb teljesítménykülönbség lehet a xx80-as és az xx90-es sorozatú videokártyák között, mint korábban, ami nagyobb különbözetet indokol árazás terén.

Akár igazak a kínai árak, akár nem, az új videokártyák a CES 2025 alkalmával bemutatkozhatnak és jó eséllyel még január folyamán megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban. A hivatalos listaárakról legkésőbb a CES 2025 idején kaphatunk információkat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Steven86
Steven86
2025. jan. 7. 11:36
#7

Mindegy, mert itthon mind úgy is túl lesz árazva, úgyhogy nem itthon lesz HW vásárlás ismét! -_- :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. jan. 7. 11:41

@Steven86 szomorú Nagy Márton hangok

Wizzard
Wizzard
2025. jan. 7. 8:19
#6

RTX 5090 - 1.999 dollár

RTX 5080 - 999 dollár

RTX 5070Ti - 749 dollár

RTX 5070 - 549 dollár

RTX 5090 és RTX 5080 január 30. RTX 5070 sorozat február.

DLSS4 Multi Frame generation csak az 5000-es sorozaton, a többi DLSS fícsör visszafelé is kompatibilis. https://www.techpowerup.com/330620/nvidia-introduces-dlss-4-with-multi-frame-generation-for-up-to-8x-framerate-uplifts

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. jan. 6. 11:00
#5

Üdv,

Jelenleg a 4090 is ezen az áron mozog +/- 5%, az 5090, 2600 dolláros ár az már bruttó?

Köszi!

ÜDv G

carrast
carrast
2025. jan. 6. 9:58
#4

Nekem az a bajom, hogy hiába lesz erős/jó/bika az új kártya ha nincsen értelmes játék a piacon ami miatt meg kelljen vennem. A technológia sohasem látott csúcson van, közben a gaming piac meg a béka segge alatt. Mikrotranzakciók, gaming passok, stb. Esküszöm egyre randábbak is a játékok. Egy BF1/BFV a mai napig brutál jól néz ki, és a 3080ti vígan elhajtja ezeket 165 fps el. Akkor minek vegyek újat, pláne ennyi pénzért?! Most a szünet alatt elővettem a heroes3 at is, myth 2 -t is. Zseniális játékok és kenyérpirítón is elmennek. Szóval valahol itt van a probléma elásva.. kár érte.

Steven86
Steven86
2025. jan. 7. 11:33

@Nago Nem tudom milyen setupod van, vagy mi van a rendszereddel, de nálam VR-al full koxon megy 90FPS, pedig "csak" egy 3060 mobil van a notimban... "A hiba az ön készülékében van"

thestock
thestock
2025. jan. 6. 7:47
#3

Már várom hogy megvehessem. Az elégedetlenkedőknek csak azt üzenem, hogy alázattal kell dolgozni, és akkor ők is megengedhetik maguknak!

Csokismedve
Csokismedve
2025. jan. 7. 7:27

@thestock Most a Lölőt ídézted? XD

Gpety
Gpety
2025. jan. 6. 7:30
#2

A 4080 hazai indulási ára közel lesz ahhoz, mint amikor még "normális" áron lehetett 4090-et venni. Ne csodálkozzon senki,  hogy kihal a PC gaming,  a bányász láz és a covid  után is az extra profit hajt sok gyártót.

Kolbi28
Kolbi28
2025. jan. 6. 6:54
#1

A fanatikok ugyis venni fogjak ennyiert is . Vagy munkara professzionalis helyett..

Steven86
Steven86
2025. jan. 7. 11:35

@Kolbi28 A 4090 alapból professzionális felhasználásra lett kitalálva, de ezt anno elmondta a dzsekis csávó is, csak mindenkinek fojt a nyála a CP 2077-re... Ha van egy csepp agya a usernek, kakor tudhatná, hogy SEMMI nem hajtja ki rendesen és értelmesen a kártyát... (persze a 98%a egyáltalán nem érti a pipeline-okat és a többit)

Vissza az oldal tetejére