A FRISS INTEL DRIVER 150 MHZ-CEL MEGEMELTE AZ ARC A380-AS VIDEOKÁRTYÁK ÓRAJELÉT

Az emelés igazából meglepetés volt, hiszen a driver dokumentációja nem említette a rejtett firmware-frissítést, illetve az órajel-emelésről sem adott hírt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. aug. 23. 18:11
A friss Intel driver 150 MHz-cel megemelte az Arc A380-as videokártyák órajelét

Az Intel szoftverfejlesztő csapata mindent elkövet annak érdekében, hogy növelhessék az Arc Alchemist sorozatú videokártyák teljesítményét az egyes játékok alatt, ezzel ugyanis a termékek versenyképessége is javul a piacon. A DirectX 9-es címek esetében már elvégezték a házi feladat nagy részét, ott esetenként igen jelentős, akár 43%-os gyorsulás is összejött az egyes játékok alatt, hamarosan pedig a DirectX 11-es játékok is megkapják a szükséges optimalizációkat annak érdekében, hogy akár 12-19% közötti gyorsulást is el lehessen érni alattuk. Az új driver még a harmadik negyedév folyamán megjelenik, időközben azonban egy másik driver is érkezett, ami egy nem várt meglepetést tartogatott.

Galéria megnyitása

Egy Intel Arc A380-as videokártya tulajdonosa számolt be arról hogy a 31.0.101.4644-es driver telepítését követően megemelkedett a GPU órajele, de erről a driverhez tartozó dokumentáció nem tett említést. A Neowin fórumán olvasható bejegyzés alapján az Arc A380-as videokártya esetében egy firmware frissítés is tartozott a driverhez, amelynek eredményeként a GPU órajel a normál 2000 MHz-ről egészen 2150 MHz-re emelkedett, ami igencsak szokatlan dolog. Ekkora órajel-emelésre sok esetben nincs is mód az egyes videokártyák esetében, az Nvidia GeForce sorozatánál is csak maximum 100-200 MHz-közötti offset van a gyári órajelben, vagyis ennyivel lehet megemelni azt, ha tuninghoz támad kedvünk. Nyilván a GPU minőségétől és a hőfokoktól függően ennél kisebb és nagyobb tuningra is van mód. Az Intel háza táján bevezetett 150 MHz-es órajel-emelés egy elég impresszív lépés, főleg azért is, mert az Arc A380-as videokártya a belépőszintet erősíti.

Galéria megnyitása

Hírünk írásakor még nincsenek tesztek azzal kapcsolatban, a 150 MHz-es tuning hatására mekkora gyorsulás érhető el az egyes játékok alatt. Az viszont biztos, hogy a korábbi optimalizációkkal karöltve esetenként elég jelentős sebességnövekedés is összejöhet, ami mindenképpen segíthet abban, hogy az Arc A380-as modellek versenyképesebbek legyenek a belépőszinten. A gyorsulás mértéke az optimalizációkkal karöltve sok esetben akár két számjegyű is lehet, de a pontos képet majd a hírt követően érkező független tesztek mutathatják meg.

A szóban forgó driver az órajel-emelés mellett egyébként hibajavításokat és optimalizációkat is kínál, így mindenképpen érdemes letölteni, ha Intel Arc Alchemist soroztú videokártyával, vagy modernebb iGPU-val rendelkező processzort használunk, ami legalább a 11. Core generációt képviseli.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hunspirit
hunspirit
2023. aug. 24. 14:13
#2

Kijön még 5 ilyen csodadriver és talán versenyképes lesz a kártya.

Lóbéla
Lóbéla
2023. aug. 25. 8:31

@Lóbéla Bocs, összekevertem az A770-nel. A 360-ast nem ismerem.

cserbalazs92
cserbalazs92
2023. aug. 24. 11:43
#1

mellesleg ahogy látom a Pixel Fillrate is emelkedett 4,8 Giga Pixellel, és a Texture fillrate is 9,7 Giga Texel-lel

hunspirit
hunspirit
2023. aug. 24. 14:12

@cserbalazs92 az az órajelnövelés egyenes következménye.

Vissza az oldal tetejére