66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok többsége és összességében a földi fajok 75 százaléka rövid idő alatt kipusztult. A szakértők mostanra nagyrészt egyetértenek abban, hogy a kréta–tercier kihalási esemény okozója egy becsapódó égitest, egy 10 kilométer átmérőjű aszteroida vagy üstökösmag volt, amelynek valószínűleg a mexikói Chicxulub-kráter őrzi a nyomát. A becsapódás katasztrofális eseményeket indított be, amelyek rövid és hosszú távon is tömeges kihalást idéztek elő világszerte.
A becsapódás pontos idejét egyelőre nem ismerjük, de a szakértők egyre közelebb kerülnek ennek meghatározásához. Egy friss vizsgálat például választ adott arra, hogy az éven belül mikortájt történhetett az esemény. Az eredmények alapján nyár elején, júniusban érkezhetett a kozmikus objektum. Ennek meghatározása azért fontos, mert az, hogy mikor történt az éven belül a becsapódás, komolyan befolyásolhatta, hogy mely fajok élték túl. Jelen esetben a dinoszauruszok közül azok, amelyek júniusra már lerakták, és védett helyre rakták le tojásaikat. Ezeknek kikelve esélyük nyílt a faj fenntartására, akkor is, ha a felnőttek java elpusztult.
Korábban több vizsgálat is hasonló eredményre jutott, de mostanáig nem igazán volt meggyőző bizonyíték a nyár eleji becsapódás mellett. Az új eredményekről beszámoló tanulmány viszont igen erős érveket sorakoztat fel. A szakértők Észak-Dakotában vizsgálták a Hell Creek-formáció egyik részét. Utóbbi egy hatalmas, több államra kiterjedő geológiai réteg, amely a becsapódás idején keletkezett. 10–13 perccel a mexikói becsapódást követően intenzív szeizmikus hullámok haladtak át a területen, amit ennek nyomán hatalmas hullámok árasztottak el a közeli beltengerből.
Ennek nyomát számtalan vízi fosszília őrzi a kérdéses rétegben, és többek közt ezek közelebbi vizsgálata segített meghatározni a kutatóknak, hogy mikor történt a becsapódás. A szakértők megvizsgálták például a feltárt tokhal-fosszíliákat. A tokhalak azért érdekesek, mert szezonális vándorlást folytatnak az édesvízű folyók és a sós óceán között, aminek nyomait csontjaik is őrzik. Az uszonyokban található csontok összetétele hűen követi az évi vándorlást: amikor a halak édesvízben vannak, kevés oxigén-18 épül a csontjaikba, míg sós vízben nagyobb a beépülő izotóp aránya. A szén-13 ugyanakkor pontosan fordítva viselkedik. A kutatók a csontok legfrissebb rétegeit vizsgálva kora nyári időpontot azonosítottak a halak pusztulásának idejeként.
Hasonló megfigyeléseket tettek a fosszilis kérészek kapcsán is. A rovarok fákba rakják le petéiket, amelyek egy rövid, pár hetes időtartam alatt kelnek ki tavasszal. A szakértők petéket nem találtak, felnőtt kérészek viszont bőven voltak a megkövesedett maradványok közt, amiből úgy tűnik, hogy a becsapódás nem sokkal a kikelés után történhetett. Ezen túl a növényi maradványokon megfigyelt rágásnyomok is azt erősítik meg, hogy a becsapódáskor számos faj lárvái rágcsálták a fák leveleit, ami szintén a tavasz végi/nyár eleji időpontot erősíti.
Vagyis az új eredmények nemcsak, hogy megerősítik a becsapódási teóriát, amely nem olyan régen még szintén vitatott volt, de arról is gazdag képet vázolnak fel, milyen volt ez a régió közvetlenül a katasztrófa bekövetkezte előtt.
