Az okosórák piacán az Apple toronymagasan piacvezető szerepet tölt be. A vállalat dominanciája olyan jelentő, hogy lényegében majdnem minden harmadik eladott okosóra Apple Watch volt az elmúlt negyedévekben. Kiemelkedően teljesít az aktuális széria, de az olcsóbb, korábbi modellek iránt is nagy a kereslet. A cég pedig már az utódon dolgozik, ami elképzelhető, hogy nem lesz képes sima rajtot venni.
Elsőként a Nikkei Asia, majd később a Bloomberg is arról számolt be, hogy az Apple Watch következő generációja körül nincs minden rendben. Az nem lenne meglepő, hogy több helyen is felbukkan ugyanaz a hír, viszont ki kell emelni, hogy a számolók alapján a Bloomberg és a Nikkei egymástól különböző forrásokból szerzett információt az okosórával kapcsolatos fennakadásokról. Ez alapján pedig valószínűleg megalapozott az információ.
Az Apple Watch dizájnja lényegében a készülék legelső bevezetése óta nem változott jelentősen. A méret módosult néhány évvel ezelőtt, viszont a formanyelven nem változtatott a cupertinói alakulat. Most azonban ezen a fronton is újításra kell már számítani. Korábbi kiszivárgott információk és CAD adatok alapján készített renderek szerint az Apple úgy szabja át az okosórát, hogy az jobban idomuljon a tabletek és okostelefonok kialakításához. Marad a négyzetes alap, de a keretnél élek fognak megjelenni, szögletesebbé válik a kütyü.
Normál esetben egy dizájnváltás nem szokott túl nagy gondot okozni napjainkban, és valószínűleg az Apple is arra számított, hogy ebből nem lesz gond, de most úgy fest, hogy ez nem jött össze. Az Apple Watch állítólag az újításokkal és a külsőt érintő változásokkal együtt már túlzottan komplexé vált.
Volt már olyan eset a cégnél, amikor hasonló problémába futott, így járt például a cupertinóiak három férőhelyes vezeték nélküli töltője is, ami végül sosem jelent meg. Itt valószínűleg azért sikerül megoldani a gyártási nehézségeket, és el tud indulni az eszköz forgalmazása, csak a nem várt nehézségeknek a leküzdése több időt vesz igénybe. Állítólag átmenetileg teljesen leállt a gyártás, és a partnerekkel csak arra fókuszál a cég, hogy megtalálja a megoldást a problémákra.
Az új Apple Watch Series 7 már sík felülettel rendelkezik majd, és nemrégiben jöttek olyan információk, hogy egy kicsit nagyobbak lesznek, mint a korábbi modellek voltak. A férfiaknak szánt okosóra már 45 milliméteres lesz, a hölgyek számára tervezett pedig 41 milliméteres tokozással kerülhet bevetésre. Gyorsabb rendszerchipet fog használni az új sorozat, de arról megoszlanak a vélemények, hogy a komolyabb újítások frontján mire kell számítani.
Tavaly az Apple Watch Series 6 szeptemberben mutatkozott be, és idén is lesz ebben a hónapban nagy bemutatója a vállalatnak, de könnyen lehet, hogy azt az Apple Watch ki fogja hagyni. Idén még további kettő jelentős eseményre készül az Apple más termékek érkezése okán, és meglehet, hogy ezúttal az új generációs okosóra egy későbbi időpontra fog maradni. A cég nem kommentálta a friss értesüléseket.


































