A Microsoft szinte biztosan megveheti az Activision Blizzard Kinget, ezzel pedig egy nagyon sokáig elnyújtott jogi harc végéhez értünk. 

Le lehetett volna a dolgokat gyorsabban is rendezni, de a Sony-nak nem tetszett a felvásárlás ötlete, annak ellenére sem, hogy a kezdeti, azóta kiszivárgott levelezésben még a Sony főnök is azt állította, hogy nincs semmi baj az üzlettel.  

A Sony minden kormány- és fogyasztóvédelmi szervnél erős lobbitevékenységet folytatott, és már belekezdett a saját halálának vízionálásába is, miszerint, ha a Microsoft megszerzi az Activision Blizzardot, az egész PlayStation iparág lehúzhatja a rolót. 

A Microsoft mindenkinek - így nekik és a Nintendo-nak is - felajánlotta, hogy 10 évig biztosan, kötelező érvényűen elhozzák a Call of Duty sorozatot PlayStation-re, ám a Sony szerint elfogadhatatlan volt az ajánlat, mert a gyengébb minőségű PS változattal lényegében csak az Xbox felé terelnék a népet. Miután viszont egyre közelebb van a felvásárlás befejezése, a legnagyobb szövetségesük, az amerikai Federal Trade Commission, avagy az FTC, illetve a brit CMA nem tudta megvédeni őket, így végül mégis belementek az „elfogadhatatlan” alkuba és most ők is aláírták a 10 éves szerződést. Erről maga Phil Spencer számolt be a Twitter falán. 

„Örömmel jelentjük be, hogy a Microsoft és a PlayStation kötelező érvényű megállapodást írt alá arról, hogy az Activision Blizzard felvásárlását követően a Call of Duty a PlayStation-ön marad. Olyan jövő vár ránk, ahol a játékosoknak világszerte több választási lehetőségük lesz arra, hogy a kedvenc játékaikkal tudjanak játszani.” 

Egyelőre nem tudni, hogy a szerződés része-e például a jövő Activision Blizzard címeinek bármelyike. Példának okáért, pont a napokban érkezett a pletyka arról, hogy a Blizzardnál készülhet egy StarCraft 3 is. Jelenleg a Microsoft erősen megy a konzolos RTS játékok irányába, az Age of Empires részeket szépen lassan elérhetővé teszi a konzolokon is, a PlayStation oldalán viszont nincsenek ilyen törekvések, ám ez nem jelenti azt, hogy ne fájna egy SC3 hiánya a PS konzolokról, ha Xbox-ra megjelenne.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tapir_606
Tapir_606
2023. júl. 19. 12:01
#7

ha a StarCraft 3 megjelenik konzolra, akkor egy értéktelen fos lesz az egész játék és semmi aggódnivalója nem lesz a PS játékosoknak miatta :P

PPotyka
PPotyka
2023. júl. 18. 6:48
#6

Teljesen jogos a Sony félelme, az más kérdés, hogy mennyire sikerült ezt az üzletet "gálánsan" akadályozni.

Szinte biztos vagyok benne, hogy a következő érában már helyet fog cserélni a Sony és az Xbox vagy ha nem is, nem lesz ekkora előnye a kékeknek.
Ami jót fog tenni a piacnak, és talán a Sonynál is leszállnak a magas lóról. Ugyanakkor az Xbox-ot se féltem, tudnak ők maguknak is gondot okozni, elég csak megnézni a Redfail-t...

axe
axe
2023. júl. 19. 6:42

@Busterftw miért, a sonynak miért nem volt érdeke kiadni más platforma olyan címeket?

tomchee
tomchee
2023. júl. 18. 2:56
#5

Szal a Sony azért szívja a fikát, mert attól fél, hogy az M$ azt foja csinálni, amit ők csinálnak  már majdnem 30 éve?

Mark29
Mark29
2023. júl. 17. 16:57
#4

Cod és társai sosem értettem miért fogynak enyire de hát ez kell a népnek úgy látszik.
Amig vagy PC-re vagy PS -re kijön minden addig nem igazán édekel a dolog de örülök hogy végre átment az üzlet igy talán kirugják a blizzardos vezetőséget és ha már megvették a studiót elkezdenek értelmes címeket kiadni.
Az ha meg kvázi ingyen tolhatom game passban a dolgokat föleg csak bonusz, de mondjuk még a helyet is sajnálom a mostani acti/blizz gamekre.

Mitch23
Mitch23
2023. júl. 17. 16:16
#3

Még így is jobb címek vannak PS-re mint arra a zöld retekre :D és ez így is marad

carrast
carrast
2023. júl. 17. 16:12
#2

úgyis fostalicska a cod, csak végre a BF tenné magát rendbe!

chihuahua011
chihuahua011
2023. júl. 17. 14:43
#1

Nem igazán hinném hogy globálisan bejáratott címeket Xbox exkluzívvá tennének. Playstation-t így is úgyis venni fognak az emberek, pont attól a bevételtől vágná el magát a M$?

chihuahua011
chihuahua011
2023. júl. 18. 11:04

@Kerub88 Őszintén szólva személyesen engem nem sokban érint a Bethesda hogy melyik konzolra jön ki játékuk meg melyikre nem, ahogy a Blizzard se sokban izgat, ami kijön PC-re és érdekesnek tűnik azt kipróbálom ami meg nem jön PC-re az meg kapásból nem érdekel. 

A Sony amúgy is hosszú ideje csinálja azt ami miatt most elkezdett hisztizni, vérre menő exkluzívitást tett magáénak sokáig, talán most kicsit meghúzzák magukat.

Vissza az oldal tetejére