Ahogyan várható volt, az előrendelési lehetőségek megnyitásával nagy lesz az érdeklődés az új konzolok iránt. A Sony és a Microsoft is kezd kifogyni a készletekből, ami miatt sokan lehetnek majd csalódottak.
A Microsoft a Sony-val ellentétben nem akarta egyszerűen, közérthető formában elnevezni az új konzolgenerációt, hanem vélhetően frappánsnak vélt módon Series sorozatnak nevezték el az új gépeket. Ennek meg is lett a sejthető eredménye, jelenleg az Xbox One X az egyik legkeresettebb konzol a piacon, mivel sok laikus (már csak az ára miatt is) azt gondolja, hogy ez az új generáció, amire annyira vágynak.
A tweet óta az Amazon valószínűleg a vásárlók megtévesztésének elkerülése szempontjából egyszerűen leszedte az Xbox One S és One X gépeket a toplistáról, bár külön rájuk keresve még mindig elérhetőek az áruházban.
Az alábbi tweet pedig nagyon jól szemlélteti a Microsoft kétségkívül következetes elnevezési logikáját.
Szerkesztői gondolatok
A névadás protokolljuk viszont nem lehetett kőbe vésve, hiszen hamar jött az Xbox One S és később az Xbox One X, aminél kreatívabb nevet ki se lehetett volna találni annak érdekében, hogy egy laikus vásárlónak elképzelése se legyen arról, mit kell, hogy megvegyen.
Aztán jött a csavar a történetben és bebizonyították, hogy lehet még fokozni a dolgokat, hiszen bejelentették az Xbox Series X-et, aminek már a nevébe bele van kódolva, hogy rengeteg szerencsétlen vásárló esik a Microsoft trollkodásának áldozatául. Ez a névválasztás annyira rosszul sikerült, hogy még az anyanyelvi angolt használók se biztosak a gép kiejtését illetően (régiónként eltérő akcentusok), ráadásul a boltban se egyértelmű.
Ha az ember egy eladónak azt mondja, hogy Xbox sorozatból szeretne egy konzol venni, majd az eladó visszakérdez, hogy S vagy X-et, mire a vevő azt mondja, hogy egy (one) X-et, erre a kezébe nyomnak egy Xbox One X-et és a karácsonyfa alatt konstatálja, hogy ez mégse az a Xbox sorozatú gép volt, mint amit venni szeretett volna a fiának.
A Microsofton kívül aligha csodálkozik valaki tehát azon, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, melyik Xbox a legújabb és melyiket érdemes megvenni…
































