A legutóbbi PlayStation 5 eseményen végre lerántották a leplet az új konzolok áráról és megjelenési dátumáról, ezzel együtt pedig magát a show-t úgy zárták le, hogy az előrendelések már másnap megkezdődhetnek.

Egyes áruházak, mint például a Walmart, ezt nem tartották tiszteletben és azonnal meglovagolták az emberek érdeklődését és közölték Twitteren, hogy náluk azonnal megvásárolható előre a termék, nem kell ezzel várni.

Ezután az emberek egy jelentős része kétségbeesetten próbálta előrendelni a konzolt, sőt, több webáruház is követte a példájukat és akik a Sony időpontjának megfelelően próbáltak vásárolni, azoknak már jó eséllyel nem is jutott.

Akiknek sikerült a vásárlás, azok sem biztos, hogy azonnal megkapják a konzolt. Az Amazon hamar körlevelet küldött ki a PlayStation 5 előrendelőknek, amiben leírják, hogy nem fogják tudni mindenkinél tartani az aznapi kiszállítást a hatalmas érdeklődésre való tekintettel, így csak másnap juthat az első tulajdonosához a gép.

A Sony napokkal később reagált az eseményekre és őszintén bevallják, ez az előrendelési folyamat lehetett volna sokkal zökkenőmentesebb is, ezért elnézésünket kérik.

Azt ígérik, hogy a következő napokban még több gépet fognak az értékesítők rendelkezésére bocsájtani és így még több PS5 fog az év végéig forgalomba kerülni.

A hivatalos Xbox Series X/S előrendelések szeptember 22-én fognak kezdődni és a Microsoft jóval megbízhatóbb élményt kíván majd nyújtani a vásárlóknak, hiszen lesz itt egy csavar a történetben.

Geoff Keighley szerint ugyanis, azok az áruházak, akik megsértik a Microsoft által kitűzött előrendelési dátumot, büntetésből jóval kevesebb konzolt fognak kapni a számukra ígértnél, így a tisztességesen eljáró üzletek sokkal jobban fognak járni összességében.

A vásárlók pedig pontosan tudni fogják az előrendelés kezdésének az időpontját, így nem kell már előre figyelniük a lázadó mentalitású és így tisztességtelenül eljáró webáruházakat.

A Sony rengeteg hibát követett el a PlayStation 5 kommunikációja során. Miután kiderült a gép, a kiegészítők és a játékok ára, illetve az induló címek listája, leleplezték, hogy a PS5 exkluzívnak hitt folytatások egy része is érkezik PS4-re is, emiatt pedig sokan lemondtak az új konzol beszerzésének ígéretéről és egy ideig maradnak a jelenlegi generációnál.

Természetesen ez kedvvesztés a karácsony előtti vásárlási nyomásnál nem fog még látszódni, de kíváncsiak leszünk, hogyan alakul a konzolháború a következő években.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
heckles04
heckles04
2020. szept. 23. 11:25
#4

A Free Friday azt jelenti, hogyva többi nem szabad. Ami a ranszolgaságrs utal.

talgaby
talgaby
2020. szept. 23. 9:56
#3

Amerikai fogyasztói társadalom nonpluszultrája, hogy a Walmart és társai a profitért tojnak a gyártó szabályaira és nyitnak egy eléő-előrendelést az előrendelésre, aztán senkinek sem jut emiatt a cuccból. Meg a Sony is sutyiban sajtóközölte, hogy hoppá, negyvenmillióval kevesebbet tudunk gyártani belőle egy évben.

Ez valami új trend lehet, mert pont ugyanilyen baromság van most az új Nvidia kártyák közül, azok is megjelentek úgy, hogy nincs is belőlük fizikai készlet. Tavaly meg az AMD tolta ugyanezt a felsős Ryzen 3000-esekkel.

madcaptain
madcaptain
2020. szept. 24. 3:20

@talgaby  Nem uj trend igy mukodik a hatekony chipgyartas. az olcso cuccokba a "selejt" procik kerulnek, ahogy a csucsprocikba a legjobban sikerult chipek. Ehhez ido kell hogy eleg selejt/jo chip legyen es szepen leteszteljek stb. Na meg nem covid miatt otthon ulo dolgozok.

Szefmester
Szefmester
2020. szept. 22. 16:16
#2

Viccesebb lett volna ha online nem is lehet megvenni, csak előre meghirdetett helyeken (meghirdetett darabszámmal), és minden vásárló csak egyet vehet. Aztán mehet a sorbanállás és a bunyó karácsonyig a készletért.

peti19870621
peti19870621
2020. szept. 23. 4:40

@Meteoreso Boksszal bekent fej, akkor az iponon mennyit ér?

Ch00ler
Ch00ler
2020. szept. 22. 15:48
#1

Kezdodjek a harc :)

Erdekes nezni, ahogy az emberek megkergulnek valami miat, hogy minel elobb tulajdonolhassak. A fogyasztoi tarsadalom csucsa :)

tomchee
tomchee
2020. szept. 23. 6:15

@Ch00ler és am valóban. Legnagyobb pojén, h ezt teszik úgy, hogy még alig egy kis tucat játék van rá.  Rá érne ez 2-3 év mulva bőven.

Vissza az oldal tetejére