Az Intel következő generációs asztali processzorai, amelyek a Comet Lake-S generációt erősítik, a pletykák szerint még idén tavasszal megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban. A termékek körül a korábbi értesülések alapján nincs minden rendben, ezért sem láthattunk a CES 2020 alkalmával 400-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapokat, de az azóta eltelt időszakban remélhetőleg sikerült megoldást találni a kihívásokra, így az áprilisra várt rajt talán jó eséllyel tartható lehet.

Galéria megnyitása
Most viszont nem is ez a fontos, hanem az, hogy az ismert szivárogtató, TUM_APISAK jóvoltából fény derült egy Futuremark Systeminfo bejegyzésre, amelyen a Comet Lake-S generáció egyik tagja, a Core i7-10700K modell szerepel. Amennyiben hihetünk az adatoknak, akkor a 8 maggal és 16 szállal rendelkező újdonság várhatóan 3,8 GHz-es magórajelen ketyeghet, a maximális Turbo Boost órajel viszont egészen 5,3 GHz-ig skálázódhat, természetesen az aktív magok számától függően. Ez igen tekintélyes előrelépés lesz az aktuális csúcsmodellhez, a Core i9-9900K-hoz, illetve a Core i9-9900KS-hez képest is, hiszen ezeknél a modelleknél 5 GHz az abszolút plafon Turbo Boost órajelek terén – a Core i9-9900KS esetében viszont ez az 5 GHz-es órajel az összes processzormagra érvényes.

A megemelt maximális Turbo Boost órajel elérésében sokat segít a 125 W-os TDP keret, ami a Coffee Lake-S generációnál bevetett 95 W-os maximális TDP kerethez képest mindenképpen magasabb, viszont a Core i9-9900KS-hez képest 2 wattal kevesebb, hiszen az a modell 127 W-os TDP kerettel bír. A Core i7-10700K igazából egy magasabb TDP kerettel megtámogatott, magasabb maximális Turbo Boost órajelet alkalmazó Core i9-9900K-nak tekinthető, amit a Core i7-es családba soroltak vissza. Mivel nem abszolút csúcsprocesszorról van szó, jó eséllyel 400 dollár alatti árra számíthatunk, így a termék felveheti a kesztyűt a RYZEN 7 3800X-szel szemben, valamint a RYZEN 9 3900X pozícióját is ronthatja egy kissé.

Érdekesség, hogy a Core i7-10700K egy ECS alaplapban kapott helyet a teszt idejére, méghozzá egy Z490H-A2 típusú megoldásban, ami arra enged következtetni, hogy az ECS ismét visszatér a prémiumkategóriás Intel lapkakészletek világába. A gyártó jelenleg nem kínál sem Z370-es, sem pedig Z390-es megoldásokat, csak a B360-as lapkakészletig bezárólag terjed a mozgástere.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
enisherpa
enisherpa
2020. febr. 14. 15:03
#4

Az AMD több magot kínál ugyanannyi pénzért, mint az Intel. Egy szálas teljesítményben nagyjából egymás mellett vannak. Viszont az AMD chipletek közötti nagyobb késleltetés (Infinity Fabric latency) miatt az erre érzékeny, nehezen skálázható alkalmazások (pl. játékok egy része) jobban futnak Intelen. Az Intel 10 nm-es gyártásával gondok vannak, 14 nm-en nem tudnak a magszámmal versenyezni, így jobb híján az egyszálas teljesítményre és órajelre gyúrnak.
Ennek eredménye a fenti termék. Játékra jó.

tomm27
tomm27
2020. febr. 14. 11:19
#3

Na itt meg a 100mhz-ekkel lehet szotyolazni

qgiate
qgiate
2020. febr. 14. 10:03
#2

Szerintem meg csak az számít, hogy miként szerepel a teszteken. Felőlem pcie 2-t is használhatnak, ha ár/teljesítmény viszonyban jó.

rfj1989
rfj1989
2020. febr. 14. 11:05

@qgiate  Akkor vegyél egy core2quad procit 3 ezer ft ért, teljesítmény/ár mutatója jóval magasabb a mai prociknál :)

firebird182
firebird182
2020. febr. 13. 16:42
#1

Nekem i9 9900k van de nem valtok addig meg az intel nem alkalmazza a pci e 4 et bar mar az 5 nek sincs messze a megjelenese az intel szerint

csabi02
csabi02
2020. febr. 14. 20:26

@Boostocska Akkor beleköthettél volna úgy is pl,hogy aki 44ezerért nem 2600x-et vett,az 1kretén állat.

Vissza az oldal tetejére