Shop menü

360 FOKOS HÁTTEREKKEL DOBJA FEL A MEET HÍVÁSOKAT A GOOGLE

Az új hátterek révén érdekesebb lehet a felhasználók virtuális környezete, a jobb élményt, szórakozást szolgálhatja ez a fejlesztés.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
360 fokos hátterekkel dobja fel a Meet hívásokat a Google

Folyamatosan próbálja a Meet szolgáltatást a Google vonzóbbá tenni. A cég az elmúlt időszakban kollaborációs kapcsolatot alakított ki a riválisaival, hogy a cégek a dedikált eszközökön használhassanak más szolgáltatásokat is, ami az üzleti felhasználóknak egy remek hír volt. Ezúttal pedig arról számolhatunk be, hogy akik jobban akarnak szórakozni a meetingek alatt, azoknak jött újítás.

Korábban már beszélt arról a Google, hogy dolgozik egyebek mellett azon, hogy izgalmasabb virtuális háttereket hozzon létre, most pedig itt vannak az első kész megoldások. A Meet több opciós is biztosítani fog a felhasználók számára, és ezeknek a száma is folyamatosan növekedni fog idővel. Így nem lesz unalmas a valóság eltakarására beállított háttér, mert amint egy kicsit máshogy ül az ember, változhat a mögötte látható kép.

360 fokos, illetve gömbpanoráma felvételeket kizárólag okostelefonon lehet majd háttérként használni, aminek nagyon egyszerű oka van. Ezek annak köszönhetőn tudnak majd a felhasználó mögött körbe mozogni, hogy a mobilokba épített szenzoroktól származó adatokat használják fel a kép igazításához. A személyi számítógépek, notebookok nem rendelkeznek megfelelő érzékelővel, legfeljebb kézzel lehetne forgatni az izgalmas új háttereket. Talán ezt is megoldja majd egyszer a Google, de most erről nem esett szó.

Galéria megnyitása

Lehetőség lesz egyebek mellett olyan hátteret választani, melyen egy tengerpart van az ember mögött, és akad például templomos helyszín is. De ezeknek a kínálata tényleg folyamatosan bővülni fog. Izgalmas lenne, ha a Google meg tudná azt oldani, hogy a Google Térképről lehessen hátteret választani, és akkor a felhasználók igazából a világ bármely pontjára tehetnének egy virtuális utazást arra az időre, ameddig a Meeten hívásban vannak.

A Google ezzel főleg a barátokkal, rokonokkal zajló beszélgetéseket dobhatja majd fel, aligha fognak az emberek egy tengerparti gömbpanoráma háttér előtt bejelentkezni üzleti megbeszélésekre, állásinterjúkra. De a cég mindig igyekszik úgy fejleszteni a szolgálatást, hogy senki ne érezze úgy, hogy nem veszik figyelembe az érdekeit. Mindenkinek próbál a kedvében járni a keresőóriás.

Korábban olyan szórakoztató funkciók jelentek már meg a Meet keretei között, mint a hangulatjeles reakciók, amik még éppen hasznosak is lehetnek a nagyobb közönséget megmozgató bejelentkezések alkalmával. Ezt a fejlesztés egyébként nem régen indította el a Google, miután egy ideje már kérték a felhasználók. Vannak továbbá mókás filterek is szép számmal, amik már kizárólag a vidám hangulat varázslására szolgálnak minden körülmények között.

Galéria megnyitása

A 360 fokos hátterek használata fokozatosan éri el a felhasználókat a következő napokban. Elképzelhető, hogy még nem mindenkinél aktív az új opció. Elérni ugyanúgy az effektusok között lehet majd, mint ahogy eddig a homályosítási effekteket, színszűrőket, grafikus filtereket, és persze a hagyományos háttereket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére