Shop menü

2025-RA MINDEN MÁSODIK SAMSUNG PRÉMIUM MOBIL HAJTOGATHATÓ LESZ

Begyújtja a rakétákat a Samsung a hajtogatható mobilok terén, és erről maga TM Roh beszélt a napokban, miután a cég előállt az új Galaxy Z generációval.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
2025-ra minden második Samsung prémium mobil hajtogatható lesz

Már 2018-ban arról beszélt a Samsung, hogy nagy jövő előtt állnak a hajtogatható okostelefonok, sőt mi több igazából 2011 óta dolgozik ezen a területen a vállalat, és 2013 novemberében mutatta meg az első olyan promóciós anyagot, amiben már flexibilis kijelzővel szerelt készülékek látványtervei bukkantak fel CGI formájában. Az akkori koncepciók nem valósultak meg mostanáig sem maradéktalanul, de a vállalat vezetése szerint ettől függetlenül a termékkategória fényes jövő előtt áll.

Már több mint egy évtizede dolgozik azon a Samsung, hogy a hajtogatható okostelefonok terjedésnek indulhassanak, és a tavaly Galaxy Z Fold és Z Flip modelleket követően már kijelenthető volt, hogy a cég munkájának gyümölcse beérett. Rögös út vezetett addig, de a ma kapható hajtogató okostelefonok már tényleg azt az érzést nyújtják, amit el lehet várni egy ilyen terméktől. Nemcsak különlegesek, de valóban prémium benyomást keltenek a használatuk során. Arról pedig, hogy milyen jó minőségben vannak összerakva, az IP68 tanúsítvány árulkodik leginkább.

Galéria megnyitása

Tae-moon Roh, a Samsung Mobile eXperience részlegének vezetője egy friss interjúban már arról beszélt, hogy a hajtogatható mobilok lenyomják majd a hagyományos eszközöket. Legalábbis a prémium kategóriában, hiszen ezek jelenleg még csak a legfelső árszegmensben vannak jelen. A szakember úgy véli, hogy három év múlva hatalmas fordulat jöhet.

„2025-re a hajtogatható okostelefonok több mint 50 százalékban adják majd a Samsung teljes prémium mobilos forgalmát” – jelentette ki TM Roh.

Azt nem tudni, hogy 2025-ben milyen készülékek jönnek majd, és hogyan fogják ezeket hívni, de a mostani felállásra lefordítva, arról van itt szó, hogy a Galaxy Z szériából többet adnának el, mint az összes felsőkategóriás Galaxy S-ből, tehát a Galaxy S22-ből, az S22+-ból és az S22 Ultrából. A Samsung mobilos divíziójának első embere minden bizonnyal komoly kutatási eredményekre hagyatkozva jelentette ezt ki.

De egyelőre azért ettől még egészen biztos, hogy nagyon messze vagyunk. A Galaxy Z Fold4 és Z Flip4 már valamivel több mint 10 millió példányban kelhet majd el, de ezt a mennyiséget a Galaxy S22 sorozat az első két hónapba össze tudta hozni. Magukban több fogy jelenleg ezekből a termékekből, mint az összes hajtogatható gépből együtt. De a vállalat úgy gondolja, hogy ebben a trendben nagyon gyors átalakulás lesz.

A Counterpoint kutatóintézet kiemelt elemzője, Jene Park úgy véli, hogy a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 az év végéig nagyjából 9 milliós példányszámban kelhet majd el, és 2023 első felében ez a szám tovább fog növekedni. Emellett a szakember arra is kitért, hogy összesen 16 millió hajtogatható okostelefon fogyhat majd ebben az évben, és úgy gondolja, hogy 2023-ra ez a szám elérheti majd a 26 milliós szinten.

Galéria megnyitása

Most még az eladások javát a Samsung adja, elképesztően magas fölényben van ezen a területen, miután a Huawei kvázi kiesésével erős rivális nélkül maradt. De nem lesz ez így mindig. Már most is azt lehet látni, hogy a Galaxy Z Fold4 és a Z Flip4 minden eddiginél nagyobb konkurenciára fog találni a Mix Fold 2 és a Motorola Razr 2022 révén, ha azokat gyártani is tudják majd, és globális forgalomba kerülhetnek.

A jövőben pedig a fokozatosan megerősödő androidos konkurencia mellé megérkezhet majd az Apple is. Az még egészen biztos, hogy nagyon érdekes lesz, amikor megérkezik az első hajtogatható iPhone. De erre 2024 előtt nem számítanak az elemzők a beszállítói információk alapján.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére