A szuperszámítógépek, illetve szuperszámítógép-fürtök között régóta hatalmas verseny zajlik: mindenki azt szeretné, ha az ő megoldása foglalná el a dobogó legfelső fokát a rangos Top 500-as listán, ám ez csak keveseknek adatik meg.

A Top 500-as listát a top500.org szakemberei szerkesztik, akik évente két alkalommal frissítik a rangsort: júniusban és novemberben. A júniusi állásról korábbi hírünkben már beszámoltunk, viszont azóta eltelt néhány hónap: nemrégiben beköszöntött a november és vele együtt a kellemetlen időjárás is megérkezett. A napokban a frissített TOP 500-as lista is elérhetővé vált. A TOP 5-ben nem történt semmiféle változás, így a dobogó legfelső fokán ezúttal is a kínai Tianhe-2 áll, amit MilkyWay-2 néven is emlegetnek. Összehasonlításképpen egymás mellé helyeztük a júniusi és a novemberi TOP 10-es lista képeit, így egyszerűen áttekinthető, pontosan mi változott. Íme:

Balra a júniusi, jobbra pedig a novemberi lista látható. A képek természetesen nagyíthatóak!

A változás minimális: az amerikai Stampede a hatodik helyről a hetedikre szorult vissza, helyét pedig a svájci Piz Daint vette át. Az új szuperszámítógép-fürt a kiszorított Stampede 5168,1 TFLOP/s-os számítási teljesítményét alaposan felülmúlja, ugyanis a Piz Daint 6271 TFLOP/s-os maximális számítási teljesítményre képes.

Galéria megnyitása
A svájci Piz Daint

A szóban forgó szuperszámítógép-fürt, amely 2012 novemberében a 114., 2013 júniusában pedig a 42. helyet tudta elcsípni, továbbra is Cray XC30-as egységekből ál, amelyekben továbbra is nyolcmagos, 2,6 GHz-es órajelen ketyegő Intel Xeon E5-2670-es szerverprocesszorok teljesítenek szolgálatot. A nyolcmagos processzorokkal ellátott szuperszámítógép-fürt a korábbi 35840 helyett immár 115 984 processzormaggal gazdálkodik, vagyis 4480 helyett 14 498 darab Xeon E5-2670-es szerverprocesszor teljesít benne szolgálatot. A processzorok mellé Nvidia Tesla K20x gyorsítókártyák is kerültek, amelyek egyenként 2688 CUDA maggal rendelkeznek.

A szuperszámítógép-fürt felújításáról egy rövid videó is készült, ami bemutatja a munka legfontosabb fázisait. Íme:

A Piz Daint 2325 kW-os, azaz picivel több, mint 2,3 megawattos fogyasztás mellett üzemel. Ha a svájciak jövőre lecserélik a Tesla K20X egységeket Tesla K40-esekre, a Piz Daint még feljebb kúszhat a listán, ám addigra valószínűleg a konkurens szuperszámítógépek is tovább erősödhetnek, így ismét átalakulhat a sorrend. A Piz Daint érkezésével nem csak a Stampede, hanem a mögötte elhelyezkedő szuperszámítógép-fürtök is hátrébb csúsztak 1-1 hellyel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gargantu
gargantu
2013. nov. 22. 10:54
#4

A cikkből:

"A szuperszámítógépek, illetve szuperszámítógép-fürtök között régóta hatalmas verseny zajlik: mindenki azt szeretné, ha az ő megoldása foglalná el a dobogó legfelső fokát a rangos Top 500-as listán"

Ezek a gépek adott feladat(ok) elvégzésére, adott (igen nagy) összegből készülnek, nem igazán rangsorra meg dobogós helyezésre figyelve.

nyugivanfiuk
nyugivanfiuk
2013. nov. 22. 10:01
#3

Hát azért eléggé fuck logic, hogy nem kötik ezeket a gépeket össze a neten egy nemzetközi program keretében, és nyernek sok százezer teraflopsot...

Bár jobban belegondolva akkor meg a memória lesz a kevés, mert minden egyes használt szerverparkban duplikálni kell a számításokhoz szükséges adatot.

krisztian922
krisztian922
2013. nov. 22. 8:59
#2

Kicsit off de...

Az AC4 még ezen is cpu limites lenne :D

lajcsi1975
lajcsi1975
2013. nov. 22. 8:37
#1

Iszonyat. Az enter lenyomása után , hogy kódoljon át egy blurayt mkv-ba , a billentyű még vissza sem érne a felső végállásába , már kész lenne.

Tudom hogy nem erre van kitalálva. Hanem egyfajta szimulációkra meg egyéb leírhatatlanul számításigényes feladatokra.

Vissza az oldal tetejére