Régóta nem hallatott magáról a Zalman, a csöndet pedig a hannoveri kiállításon törték meg.

Galéria megnyitása

Elsőként itt az első 16:9-es 3D-s monitoruk, 21,5”-os méretben, amelyhez a kialakulófélben lévő 3D-s mánia miatt nagy sikert fűz a cég. Felbontása a trendnek megfelelően 1920x1080. A 24”-os változat is a tervező asztalon van már, míg a 27”-os és a 32”-os modelleken egyelőre csak gondolkodik a gyártó. Utóbbi egyébként TV tunert is tartalmazna, tehát gyakorlatilag 3D-s LCD TV-ként kerülhetne forgalomba.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Feléleszti régóta vergődő videokártya-hűtő ágát is a cég, rögtön két új modellel. Felépítésüket tekintve megegyeznek, viszont míg az egyik AMD, addig a másik NVIDIA kártyákhoz készült, ez jól látható a GPU-val érintkező réz betét elhelyezésén. A kiállított darabok közül az AMD-s a maga piros színével már végleges darab, míg a fekete színű NVIDIA-s valójában zöld burkolattal fogja meglepni a rajongókat, ha végleges formát ölt.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A Zalman nem régóta készít számítógépházakat (leszámítva a két passzív TNN-t), viszont a visszajelzések alapján a média és a felhasználók egyaránt elégedettek velük. Nem csoda hát, hogy ebben a szegmensben is bővítette portfólióját a gyártó, szintén két termékkel. A Z7 és Z10 főleg méretüket tekintve térnek el egymástól, jól láthatóan olcsóbb darabok az eddig piacra dobottaknál, viszont a kábelek elrendezésében ezek is segítséget nyújtanak.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A CNPS10X processzorhűtő család újabb taggal bővült, a Performa a széria többi darabjához képest merőben más felépítéssel bír, valószínűleg az olcsóbb modellek között lesz a helye a sorozaton belül. Egy új házhűtővel is előrukkolt a vállalat, a fehér színű újdonság gumírozott sarokvédőket kapott a rezonancia minimalizálása érdekében és a lamellák kialakítása is a levegő nagyobb hatásfokú keringetését szolgálja. Ez az egyetlen olyan termék a kiállított darabok közül, amelynek az árát tudni lehet: 17 dollár.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Természetesen a bővülő notebook társadalmat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyre gyorsuló gépek mellé (bár a szó szoros értelmében inkább alá) a cég három új hűtőt biztosít. Ezek közül a középső modell (NC2500 Plus) a legérdekesebb, amely beépített 2,5”-os SATA HDD rekesszel rendelkezik, így könnyedén bővíthetjük laptopunk kapacitását. Természetesen, akinek nincs szüksége erre a szolgáltatásra, az a sima NC2500-zal is beéri. A most bemutatott coolerek legerősebb darabja az NC3000, míg a legkisebb, netbookokhoz és szubnotebookokhoz szánt példány az NC1500 Mini. A kiállításon bemutatott újdonságok várható kereskedelmi forgalomba kerülése egyelőre nem ismert, ahogy a hivatalos kiskereskedelmi áruk sem, de nagyobb összegben mernénk rá fogadni, hogy a következő hónapban egy részük már felbukkan majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Leemonade
Leemonade
2010. márc. 8. 7:59
#9

Mire megjelenik a piacon és megvásárolható lesz addigra lejár a gari és bátran lecserélem azt a fránya egyslot-os hütőt a 4850-esen :)

papus016
papus016
2010. márc. 8. 7:29
#8

igen csak kár hogy néhány VGA nál ha leveszed a hűtőt akkor eeeeeeeeeeeeeeeeeeeez a garancia :S

_DiEGO_
_DiEGO_
2010. márc. 6. 14:02
#7

Leemonade

Jah , egyet értek , egyik gépünkben nekünk is egy HD4850 van ( kis-ventis ), én is tolnék rá egy ilyet :D csak emberi áron legyen persze... és kapható .

anzani
anzani
2010. márc. 5. 21:29
#6

végre valami újdonság

nana95
nana95
2010. márc. 5. 16:59
#5

Jó ház a z7. Kár, hogy felső tápos :S

Multitask
Multitask
2010. márc. 5. 15:04
#4

A 2. VGA hűtő az valamiért jobban tetszik, meg azt a fehér házhűtőt is szívesen kipróbálnám, hogy mit tud. :)

Szerzetes
Szerzetes
2010. márc. 5. 13:46
#3

Tényleg mutatósak, csak tudnám mire tenni :D

Leemonade
Leemonade
2010. márc. 5. 13:16
#2

Ugy látszik a Zalman kezd feléledni techalál állapotából , tetszenek azok a videokártya-hűtők B) ha jó lenne 4850-re akkor vennék rá egyet ;)

csab959
csab959
2010. márc. 5. 12:42
#1

Egész jók azok a VGA hűtők.

Vissza az oldal tetejére