A várakozásoknak megfelelően az IFA nulladik napján reflektorfénybe került az Xperia termékcsalád legújabb tagja. Az Xperia XZ3-hoz a sablont az Xperia XZ2 szolgáltatta, de az érdeklődők nem maradnak újdonságok nélkül, egy igazán remek készüléket tett le az asztalra a japán gyártó. Egy fél generációt lépett előre a Sony ezzel a modellel.

Galéria megnyitása

Az Xperia XZ3 egy 6 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva és 18:9-es (2:1) a képaránya, ami pedig a felbontását illeti, 2880 x 1440 képponttal kell számolni. Az eszköz immáron egy P-OLED technológiás, hajlított peremű panelt vonultat fel, és több képjavító eljárással is számolni kell (pl. Triluminos és X-Reality), amik arra fognak törekedni, hogy minden körülmények között remek látványvilág táruljon a felhasználók elé – természetesen a HDR támogatás sem hiányzik a gép tarsolyából. A kijelző Gorilla Glass 5 üveg oltalma alatt áll. A bekapcsolást követően az Android 9.0 operációs rendszer fogadja az érdeklődőket, ami igazán remek hír. A Sony már a korai időszakban részt vett az Android Pie fejlesztésében, így mostanra sok tapasztalatra tett szert ezzel kapcsolatban, és talán nem is annyira meglepő, hogy helyből ezt használja az XZ3 modellnél. A mobilon az Xperia UI fut majd, melynek köszönhetően hozzáadott lehetőségekkel is számolni kell. Kiemelendő a Side Sense funkció, ami a hajlított kijelző peremének megtapintásával hozható elő, és innen például a legszükségesebb appok könnyen elérhetőek (állítólag MI-t is használ a rendszer ahhoz, hogy megállapítsa, éppen milyen programokat kell ezen a felületen mutatnia).

Galéria megnyitása

A Sony kiváló kamerarendszerrel vértezte fel az Xperia XZ3-at, de a duálkameráról le kell mondani. Az előlapi képalkotó 13 megapixeles érzékelőre épül, ami 1/3 hüvelyes méretű, így 1,12 mikronos képpontméretről beszélhetünk. Az egység optikája F/1.9-s rekeszértékkel dolgozik és 22 milliméteres (ekv. 35 mm), ennél a kameránál számolni kell elektronikus stabilizálással is. A videocsevegésekről sem szabad megfeledkezni, ezen a téren 1080p támogatott. A hátlapon egy 19 MPixeles kamera tűnt fel, ez egy 1/2,3 colos szenzorra épül és hibrid AF rendszerrel dolgozik, ezáltal minden esetben villámgyorsan be tudja majd állítani az élességet. Az egység optikája F/2.0-s rekeszértékű, és a képalkotáskor már egy továbbfejlesztett BIONZ algoritmus lesz használatban. Videózásnál 4K HDR támogatásról beszélhetünk, és lenyűgöző, 960 FPS-es lassított felvételeket is tud lőni, ráadásul még ilyenkor is 1080p-s minőségről beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Mivel felsőkategóriás készülékről van szó, így nem meglepő módon a Qualcomm Snapdragon 845 mobilplatform jelenlétéről számolhatunk be. A 2,8 és 1,8 GHz-es órajelű Kryo 385 Gold és Kryo 385 Silver processzormagok kvartettjeit magában foglaló egység felvonultat egy Adreno 630 grafikus egységet és egy Hexagon 685 DSP-t is. Itt már egyebek mellett AI Engine támogatással is számolni lehet. Az Android Pie rendszernek 4 GB-nyi memória biztosított, ami a felsőkategóriában talán már kezd sovány lenni a riválisok 6/8 gigás megoldásaihoz képest, de igazából a felhasználói élmény a mindennapos használat során alighanem megfelelő lesz. A háttértár kapacitása 64 GB-os, és, ha ez valakinek kevés, akkor lehet beletolni a gépbe memóriakártyát. A készülék kapcsolati képességeinek lajstromát a 4G LTE hálózati modem nyitja, ami 1,2 Gbps-os letöltési sebességet is támogat, emellett van még itt Bluetooth 5 modul, 802.11ac szabványnak is megfelelő, kétsávos Wi-Fi, NFC chip és olyan A-GPS vevő, ami több navigációs rendszerre is képes támaszkodni. Opcionálisan érkezik Dual-SIM-es modell.

Galéria megnyitása

A Sony mérnökei fémből készült keretbe foglalták a terméket, a hátoldala pedig a frontjához hasonlóan Gorilla Glass 5 üvegből van. Az Xperia XZ3 többféle színben lesz elérhető, jön fekete, ezüst, sötétzöld és borvörös kivitel is. A mobil 158 x 73 x 9,9 milliméteres vonalakkal határolt, és 193 gramm a tömege. A Sonytól megszokott módon IP68 védettséget élvez a termék, tehát nem kell attól tartani, hogy egy vízbe esés pillanatok alatt véget vethet a pályafutásának. Az újdonság rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval, ez az egység a hátoldalon viszonylag lentre került, hogy mindenki kényelmesen elérje. A szerkezet sajnos 3,5 milliméteres aljzattal nem rendelkezik, csak egy C-típusú USB csatlakozó van a kereten, ami megfelel az USB 3.1 szabványnak is. Cserébe van aktív zajcsökkentés fül- vagy fejhallgatós zenehallgatásnál, ami jobbá teheti az élményét, és azt is el kell mondani, hogy sztereó hangszórói vannak az Xperia XZ3-nak, és a mélyhangoknál az egész ház képes átvenni a rezgést (Dynamic Vibration System). Az okostelefon egy 3300 milliamperes akkumulátornak ad otthont, így az üzemidő tekintetében nem érdemes tőle túlzottan sokat várni. Van azonban ezen a ponton gyorstöltési lehetőség (Quick Charge 3.0), és támogatja az eszköz a vezeték nélküli eljárást is, amit kényelmesen lehet használni, cserébe persze azzal azért számolni kell, hogy ilyenkor hosszabb időt vesz igénybe a feltöltés.

A Sony Xperia Z3 csak októberben fog a boltok polcain landolni, és bizony nem lesz olcsó mulatság. A felsőkategóriás okostelefonért 900 dolláros összeget kell majd leszurkolni a kasszától való távozás előtt, szóval gyakorlatilag beékelődik az Xperia XZ2 és az XZ2 Premium közé a kínálatba, ugyanis az a hír járja, hogy a Sony nem vonja ki egy ideig a forgalomból a közvetlen elődöt.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
PalMajor
PalMajor
2018. aug. 31. 8:30
#1

Hol a Compact? Az utolsó értelmes Xperia telefon készülék az XZ1 Compact volt. Lehet sokaknak nem jött be a dizájn, de legalább egyedi volt.

mejoc
mejoc
2018. aug. 31. 12:51

Nekem is az Z1 compact volt, azóta csak szívás van az összes eddigi kiadott készülékkel. Az Z3 és Z5 compact borzalmas volt, nem méltó se az elődjéhez se egy felső kategóriás telefonhoz. Azóta még az XZ2 compact volt a kezemben szintén nagy csalódás volt. A beharangozott lassított felvétel olyan sötét és szemcsés volt hogy nem hittem a szememnek. Szerintem a Sony-nak nincs keresnivalója a mobil piacon, hiába szépek és fogásra is jók, ha egyszerűen nem képesek normális kép és videó felvételre. Pedig ugye pont a Sony kellene a legjobb legyen benne. Sok más márkában is az ő hardverük szerepel. Így nem tudom eldönteni, hogy a szoftverük ilyen rossz vagy a sajátjaiba butított változatot tesznek hogy inkább a fényképezőgépeiket vegyék, de aki nem akar egy hatalmas gépet magával cipelni az úgy se fog venni, nem ez fogja motiválni.

Vissza az oldal tetejére