Egész egyszerűen csak TWS 3 Pro névre lett keresztelve a Xiaomi legújabb vezeték nélküli fülhallgatója, ami remek ár-érték aránnyal is igyekszik szolgálni, miközben minden földi jót felvonultat, amit egy fülesnél el lehet képzelni. Kényelmes kialakítás mellett van itt ANC és Lossless zene támogatás is.
A fejlesztők egy nagyon összetett hangszórót használtak itt fel, ami nem különösebben nagy, de a felépítésének köszönhetően, és az eszköz belső kialakításából fakadóan nagyon jó hangzással tud majd szolgálni. Minden tartományban jól teljesíthet a dinamikus hangkeltő, és azt, hogy miként fog megszólalni, a hangszínszabályzóval lehet egyéni ízlés szerint finomhangolni.
Fontos újítása a TWS 3 Prónak, hogy lehetőséget nyújt olyan térhangzásnak a használatára, amit az Apple korábban vezetett be. Az Apple által megalkotott Térbeli hang azt csinálja, hogy a hangot virtuálisan rögzíti, és ahogy az ember forgatja a fejét, „körül tud nézni” a zenében. Ha megfordul, akkor a csatornák ellentétesen szólnak. Ez a 360 fokos térhang mostantól a Xiaominál is adott, és érdekes lehet például játékokban vagy filmeknél is.
Az aktív zajszűrés hatékonyabb lett, mint eddig bármikor. A rendszer profibban tudja majd kiszűrni a kellemetlen, zavaró hangokat, és akár 40 dB-es szintig mindennel el tud bánni különösebb gond nélkül. Természetesen lehet majd állítani fokozatokban azt, hogy az ANC miként üzemeljen, tud teljesen áteresztő módot is, amivel biztonságosan használható a nyílt utcán is.
A vezeték nélküli összeköttetés Bluetooth 5.2 modulon keresztül megy itt, és ennek több pozitívuma is lesz. A készülék támogatja majd azt a lehetőséget, hogy egyszerre kettő forráshoz is kapcsolódhat, aminek köszönhetően úgy lehet hívásokat fogadni rajta, hogy közben például táblagépen néz filmet az ember. Alacsony késleltetésű mód is biztosított a játékok számára. Továbbá itt kell kiemelni azt is, hogy a hanganyagok átvitele során már LHDC 4.0 támogatás is biztosított.
Az LHDC 4.0 azon túl, hogy 900 kbps-ot és 96 kHz mellett 24 bitet támogat, már magas interferencia esetén is nagyon jó hangminőségről lesz képes gondoskodni, plusz stabilitásban is jobban fog teljesíteni. Az egész használati élmény új szintre érhet. Korábban az LHDC mögött álló szervezet kiemelte, hogy a modern streaming szolgáltatások legújabb, lossless opcióit legjobban ennek a technológiának a támogatásával lehet kiélvezni. Az Apple Music pedig például ingyen nyújt jobb minőséget, de a hardveres alapokra akkor is szükség van, a TWS 3 Pro pedig gondoskodik erről is.
A vezeték nélküli fülhallgató a Xiaomi és más MIUI rendszerű készülékekkel még egyéb szoftveres előnyöket is nyújthat, kiélvezhető lesz például a gyors társítás, melynek köszönhetően mire a fülébe teszi a tulajdonosa a TWS 3 Prót, akkorra már indulásra kész lesz a zenelejátszás.
Fekete, fehér és zöld színben lesz megvásárolható a TWS 3 Pro. Tudni kell, hogy IP55 minősítéssel rendelkezik a termék, ami azt jeleneti, hogy még esőben is bátran lehet majd hordani és használni, egy párportól nem eshet semmilyen baja, és por sem juthat bele olyan mennyiségben, ami kárt tehetne a szerkezetben.
Az aktív zajszűrést is kihasználva, összesen 27 órán keresztül lehet majd használni a TWS 3 Pro vezeték nélküli fülhallgatót. Azt nem árulta el a Xiaomi, hogy egyetlen töltéssel magukban a fülesek mennyi ideig fogják bírni, de bízunk abban, hogy az átlagos 4-5 óránál hosszabb ideig lehet majd ezekre számítani.
A Xiaomi TWS 3 Pro 700 jüanba fog kerülni, ami átszámolva nagyjából 33 ezer forintos összegnek felel meg. Kínában kerül a boltokba először, a forgalmazása október 9-én indul, a rendeléseket pedig hamarosan leadhatják az érdeklődők.