Xiaomi Red Rice - az árbajnok kínai

A Xiaomi nem szakította meg a hagyományokat, és ezúttal is az árához képest kiemelkedő masinát rakott le az asztalra. A Hongminak 99 eurós árat szabtak.

Xiaomi Red Rice - az árbajnok kínai

Emlékszünk még azokra az irreális adatokra, amiket korábban pletykáltak a soron következő Xiaomi okostelefonról? Azt állították, hogy 4,7 hüvelykes HD megjelenítőt fogunk kapni négy maggal megtoldva mindössze 160 dolláros árért cserébe, mindezt kiemelkedő szoftveres környezettel. Őrületes ugye? Pedig a Xiaomi megcsinálta, ráadásul a pletykákban emlegetettnél alacsonyabb árral.

A hazájában Hongmi névvel illetett készülék felénk Red Riceként válhat híressé (ezt jelenti a Hongmi). Az újdonság meglehetősen kellemes megjelenésű, a készülék hátlapja összeolvad az oldalakkal, így a hátát lecserélve teljesen színt vált a mobilunk. Sok árnyalatban pompázhat a gép: fekete, piros, kék, citromsárga, mentazöld, és szürke szín is választható. Az előlap teljesen fekete és Gorilla Glass 2 üveg borítja, az idillt "csak" a 4,7 hüvelykes, 1280 x 720 képpontot sorakoztató IPS kijelző töri meg, és az alatta sorakozó érintésérzékeny kezelőszervek hármasa.

A motorházba tekintve egy MediaTek MT6589-cel kerülünk szembe, illetve annak a MT6589T variánsával, melynél már 1,5 GHz-en dolgoznak a Cortex-A7 magok, a PowerVR SGX544 grafikus egység pedig 357 MHz-en. A SoC-hez kapcsolódó rendszermemória mérete 1 GB-os, míg a gép háttértára 4 GB, amit microSD kártyával tovább bővíthetünk maximum 32 GB-tal. Két kamera van a Hongmi fedélzetén, ahogy azt minden komolyabb okostelefonnál megszokhattuk már. Előre egy 1,3 megapixeles tekint, ami bőven megfelel a videócsevegések folytatásához, hátra meg egy 8 MPixeles, BSI szenzoros került, ami a Samsung műhelyéből származik és 1,4 mikronos pixelmérettel dolgozik, így jól teljesít majd fényszegényebb környezetben is. Ezzel a modullal 1080p-s videókat rögzíthetünk, és a 28 mm-es látószögnek köszönhetően semmi nem marad le a felvételekről. A lencserendszert sem aprózták el, egy öttagú felépítmény mögé rejtették, mellette pedig egy LED villanó is feltűnik.

Az eszköz támogatja GSM/3G és TD-SCMA hálózatokat is, ráadásul mind a két SIM-en. Bizony, dupla SIM slotot rejt a gép hátoldala. A kapcsolati képességei között van HSDPA modem, kétsávos (2,4 és 5 GHz) 802.11 a/b/g/n WLAN Wi-Fi Directtel megtoldva, Bluetooth 4.0 LE modul (ez az Android 4.3-mal élvez majd teljes támogatottságot) és persze GPS vevő is. Az operációs rendszer szerepét az Android 4.2 tölti be, azon belül is a MIUI csapat V5-ös kiadású ROM-ja került rá, ennek megfelelően gyors Jelly Bean 4.3 frissítésben reménykedhetünk. Az akkumulátor kapacitása 2000 mAh, ami ugyan rendben volna önmagában ilyen tulajdonságok mellett, de ha két SIM-et tolunk bele, és ezek mind a ketten aktívan tevékenykednek, akkor bizony hamar megadhatja magát a szerkezet.

A Xiaomi Red Rice (Hongmi) ajánlott fogyasztói ára mindössze 800 kínai jüan, ez kb. 130 dollárnak felel meg. A mobiltelefon még nem elérhető, de rendeléseket már leadhatunk rá, a szállításokat augusztus 12-én kezdik meg. Egyelőre csak Kínában lehet hozzájutni, ám a keresletre így sem lesz panasz, vélhetően másodpercek alatt gazdára talál több tízezer darab. Remélhetőleg a későbbiekben az ellátás javulásával kiterjeszthetik a forgalmazását, ám erről egyelőre még nem esett szó.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward