Shop menü

XIAOMI MI 9T – EGY ISMERŐS KONSTRUKCIÓ

A Xiaomi ezúttal Európába hozott egy okostelefont kiváló ár-értékkel, ami nem teljesen újdonság már.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Xiaomi Mi 9T – egy ismerős konstrukció

A Xiaomi május végén bemutatta a Redmi K20 és K20 Pro okostelefonokat, most pedig Európa számára leleplezte a Mi 9T modellt. Ez a mostani újdonság lényegében nem más, mint a Redmi K20 egy átnevezése, semmilyen komolyabb különbséget nem lehet felfedezni a két készülék között, legfeljebb a támogatott frekvenciasávokban térhetnek el egymástól az eszközök.

Bár a Redmi elvileg már egy különálló márkaként üzemel a Xiaomi égisze alatt, de a jelek szerint azért továbbra sem távolodott el a cégen belül annyira egymástól ez a két brand, hogy ne lenne átjárás a termékpalettában. Erre már a Redmi „felemelkedése” előtt is láttunk példát, és úgy fest, hogy a jövőben is fogunk még. A Redmi K20 a médiában meglehetősen nagy hírverést kapott, de a Xiaomi a mostani lépése alapján valószínűleg úgy véli, hogy a saját márkaneve alatt nagyobb érdeklődés övezheti majd ezt a készüléket. A Redmi K20-ból Mi 9T lett, de arról nem esett szó, hogy a Redmi K20 Prót is átemelné a cég, talán úgy véli, hogy a csúcsmodell mellé nem érdemes egy másik felsőkategóriás megoldást is behozni a Mi termékvonalra, hiszen ezzel már vásárlókat veszíthetne a Mi 9 zászlóshajó.

Galéria megnyitása

A Xiaomi Mi 9T egy 6,39 hüvelykes megjelenítőt kapott AMOLED technológiával és 1080p-s felbontással, ennek a védelméről Gorilla Glass gondoskodik. A szerkezetnek a kijelzője mögött van az ujjlenyomat-olvasója, és a panelt nagyon vékony káva öleli körül, ráadásul bemetszés sem torzítja el, ugyanis a frontkamerát egy motor emeli ki a házból. Az eszközzel 20 megapixeles szelfiket lehet készíteni, és Full HD videohívást támogat. A főkamerája 48 MPixeles érzékelőre épül, és F/1.8-as az optikája, ehhez kapcsolódik még a hátlapon egy 13 megapixeles, ultra-széles látószögű, F/2.4-es egység, valamint egy 8 MPixeles megoldás, ami zoomolni képes a távolabbi témák megörökítéséhez. A triplakamerás modul akár 4K-s videózást is lehetővé tesz, és van itt például különleges éjszakai mód.

A szerkezetben a Qualcomm Snapdragon 730 mobilplatform dolgozik az AI Engine támogatással és más egyéb extrákkal felszerelve, itt még a tempó nem, de a tudás már csúcsra járatott. A rendszer számára 6 GB-nyi memória biztosított, a tárhelyet tekintve pedig lehet választani 64 és 128 GB-os opciókból. Fekete, és kétféle átmenetes/mintás, kék és piros színben lehet majd megvásárolni a Mi 9T-t. Egyebek mellett NFC chip is akad a kapcsolati képességeinek listáján. A készülék 4000 milliamperes akkumulátornak ad otthont, így az üzemidő terén sem érheti majd szó a ház elejét; és a töltés gyors lesz a 18 wattos teljesítmény támogatásának köszönhetően. Akik részletesebben szeretnének olvasni erről a készülékről, azok a Redmi K20 megjelenésekor született hírünkben tehetik ezt meg.

A Xiaomi Mi 9T forgalmazása június 17-én indul a kiemelt országokban, így például Spanyolországban, egy speciális, 300 eurós árral, ami csak kezdetben lesz elérhető a felső-középkategóriás okostelefon. Ezt követően az ajánlott fogyasztói ára 330 euróban lesz meghatározva a 6/64 GB-os kivitelben, és 370 eurót fog kóstálni a 6 GB-nyi RAM-ot, valamint 128 gigás adattárolót tartalmazó konfiguráció.

Galéria megnyitása

Végül azt is megemlítette a vállalat, hogy a Xiaomi Mi Band 4 fitneszkarperec is valamelyest eltérő néven futhat be hivatalosan Európába, ez a termék a Mi Smart Band 4 néven jöhet. És ennek a viselhető kiegészítőnek a hivatalos ára az öreg kontinensen 35 euróban lesz meghatározva, a forgalmazása pedig valamikor a hónap végén indulhat szintén Spanyolországban és más kiemelt terülteken.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére