A Redmi márkanév alatt hamarosan már televíziót is vásárolhatnak majd az érdeklődők. És az ár-érték arány bizony ezúttal is kiemelkedően jó lesz, szóval a Redmi névhez hű készülékkel gazdagodhatnak a felhasználók.

Televíziókat már régóta készít a Xiaomi, és bár közel sem bonyolít olyan forgalmat a szórakoztatóelektronikai vonalon, mint a mobilos ágazatban, azért a különböző ajánlatok azon a fronton is kiemelkedőek. És miután a vállalat látta, hogy a Redmi márka önállóvá tétele mekkora sikert hozott az okostelefonok terén, kedvet kapott ahhoz, hogy televíziót is kiadjon ennek a zászlaja alatt. A Redmi TV kapcsán az első dolog, amit megjegyezhetünk, hogy elképesztően nagy. A készüléknek az alapját egy 70 hüvelykes panel adja, vagyis 178 cm a képátló, így ezt már nem igazán lehet a szokványos bútorokkal összeegyeztetni. (Ez már 60 százalékkal nagyobb felületet jelent még az 55 colos TV-knél is.) A panel Ultra HD felbontással rendelkezik, 178 fokos a betekintési szöge, és támogatja a HDR10 megjelenítést is, ami igazából ma már inkább elvárás, mint extra funkció. A készüléket könnyedén fel lehet szerelni falra bármilyen szabványos konzollal, de ha talál neki helyet a felhasználó, akkor talpakra is állíthatja teljes nyugalommal.

Galéria megnyitása

Sajnos a készülék funkcionalitásáról nem sokat tudhattunk meg a készülék bemutatója során, így az csak a későbbiekben fog kiderülni, hogy pontosan milyen különleges trükkök rejlenek a tarsolyában. A szoftveres oldalról annyit lehet tudni, hogy a PatchWall platformot futtatja, mint a többi Xiaomi televízió, és használ mesterséges intelligenciát is a munkája során. Ami még kiderült, hogy egy hatodik generációs képjavító motort alkalmaz, amit az Amlogic biztosít a rendszerchippel karöltve. Egy olyan lapka hajtja az óriási kijelzőt, ami négymagos, Cortex-A53 magokat vonultat fel 1,5 GHz-es frekvencián, egy Mali-450 MP3 grafikus egységgel megtoldva, és bár ma már ez nagyon soványnak hangzik, éppen a multimédiás környezetekre lett optimalizálva, szóval általában megfelelő teljesítményt fog nyújtani. A rendszermemória kapacitása 2 GB-os, a tárhely pedig 16 gigás kapacitással szolgál.

Galéria megnyitása

A televízión biztosított összesen három HDMI csatlakozási felület, kettő USB aljzat, valamint akad egy S/PDIF is. De persze nemcsak fizikai kapcsolódási lehetőségeket nyújt, van itt Bluetooth 4.2 modul támogatás, valamint Wi-Fi is, ez kétsávos és 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő. A Redmi TV-hez a távirányító Bluetooth-on kapcsolódhat, ennek köszönhetően nem kell azzal törődni, hogy milyen irányba tekint a kapcsoló, de van még hangvezérlés is, szóval parancsszavak is intézhetőek az eszköz számára. A lejátszás során minden szükséges formátum támogatott lesz, a hang tekintetében pedig számítani lehet DTS HD-vel és Dolby Audióval (Dolby Atmos). Érdekesség, hogy a televíziót és a mobilt egyetlen QR-kód beolvasásával lehet majd társítani, szóval ez nagyon egyszerűen működhet.

Galéria megnyitása

A Redmi TV ajánlott fogyasztói ára 3800 jüanban lett meghatározva, ami a mostani árfolyamon nagyjából 535 dolláros összegnek felel meg. A szerkezet Kínában lesz először megvásárolható, de idővel talán más területekre is eljuthat. A forgalmazása a tervek szerint szeptember 10-én indulhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2019. szept. 2. 13:12
#2

Mekkora hülyeség egy ilyen mérettel rendelkező TV esetében a lábakat szélekre tenni, ugyanez a gond sok LG készülékkel is, alig fért el az új TV is a bútoron... Középen elhelyezkedő lábbal sokkal praktikusabb, mert ha túllóg a TV a bútoron az senkit nem zavar egy nappaliban, viszont ha a láb már nem fér el a két szélen az komoly gond. Nem is értem a logikát a tervezőknél...

pdx006
pdx006
2019. szept. 2. 15:50

@KikiGames  Pedig teljesen egyszerű, két kis műanyag bizbasz százszor olcsóbb mint egy nagy fém X talp, mégis el tudják annyiért adni. Az a kutyát nem érdekli hogy a kicentizett asztalokról lebillenhet mint a szar.

KikiGames
KikiGames
2019. szept. 1. 22:16
#1

Hogyhogy hirtelen ennyi olyan cég elkezd TV-k felé gondolkodni akik eddig telefonok vagy egyéb kisebb mütyűrökkel foglalkoztak?  Van ennek valami különösebb oka? Olcsóbbak lettek a gyártási költségei bizonyos alkatrészeknek vagy nyílt valami gyár Kínában?

KikiGames
KikiGames
2019. szept. 4. 17:45

@KikiGames  Köszi a választ pdx006, Bustertfw! 

Szóval csak próbálkoznak ott ahol lehet. Hát sok sikert nekik. De én nem lennék az az átlag embe aki elsőként vesz ilyet. Ha én gondolkoznék a tévéik körül várnék vele pár évet attól függetlenül hogy minek az anyacégének az anyacége az akármicsoda. De tesztelni örömmel tesztelném őket.

Vissza az oldal tetejére