Xiaomi: 300 euró alatti Mi 10 jön 5G-vel

Xiaomi: 300 euró alatti Mi 10 jön 5G-vel

A Xiaomi alapvetően Indiában nagyon erős, és persze Kínában is ott van az élmezőnyben, de az utóbbi időben arra helyezte a hangsúlyt, hogy Európában is előre lépjen. Most a vállalat bejelentette, hogy hamarosan egy rendkívül vonzó, kiváló ár-érték arányú 5G-s okostelefonnal rukkolhat elő az öreg kontinensen.

Egyelőre még nem fedte fel a vállalat, hogy milyen specifikációval rendlelkezik majd az okostelefon, aminek az érkezését beharangozta, de adott annyi iránymutatást, ami alaposan felkeltse az érdeklődőknek a figyelmét. A Mi 10 szériában fog megjelenni az eszköz, vagyis a nívósabb termékvonalat fogja képviselni, támogatja majd az 5G hálózatoknak a kihasználását, és egy teljesen új Snapdragon 700 szériás rendszerchip fogja hajtani. A legfontosabb pedig, hogy az ára 300 euró alatt fog alakulni a szeptemberben bemutatkozó gépnek.

Galéria megnyitása

Ez alapján nem a Snapdragon 765G lesz bevetve ebben a készülékben, felmerülhetne az éppen bemutatott Snapdragon 732G is, de az sem lehet, abban ugyanis nincs 5G hálózati modem. Kíváncsian várjuk tehát az újdonságot, már csak azért is, hogy vajon milyen új Snapdragon 700 lapkát fog felvonultatni, amiben lesz már integrált 5G modem. A Xiaomi jelenlegi legolcsóbb, Európába szánt 5G-s okostelefonja a Mi 10 Lite 5G (ez szerepel a borítón), ami 350 euróba kerül, szóval ennél jelentősen olcsóbban fog ringbe szállni a még szerényebb Mi 10 modell.

Az 5G láz Kínában már óriási méreteket öltött, az újonnan kereskedelmi forgalomba kerülő okostelefonoknak jelentős része támogatja az új generációs hálózatoknak a kihasználását. És bizony az emberek is előszeretettel veszik ezt, miután a szolgáltatói oldalról dinamikusan terjed a támogatás az 5G-nek. Ugyanez a trend pedig szépen lassan elér Európába is, és már most jó lehetőségei vannak azoknak az 5G-s mobiloknak, amik az öreg kontinensen kedvező árral próbálnak érvényesülni.

Egyértelműen köszönhető a Xiaomi sok erőfeszítése az európai ügyfelek kiszolgálásáért az utóbbi időben, hogy a cég meglátta a lehetőséget abban, hogy a Huawei helyébe lépjen. Az már világos, hogy a GMS nélkül a Huawei a háttérbe szorul, ezt már most is tisztán lehet látni, hiába beszél arról a Huawei, hogy egyre többen használják a HMS-t. Helytálló persze, hogy emelkedik a HMS népszerűsége, de igazából jóval kevesebb okostelefont tud eladni mostanában az EU-ban, mint egy évvel ezelőtt – pedig már akkor sem volt minden rendben.

És nem a Xiaomi az egyedüli, akit ez a tendencia hajt, hiszen a BBK Electronics különböző márkái is rámentek arra, hogy Európában erősítsenek, szóval vannak riválisai a Xiaominak, és ezért kell folyamatosan ütőképes megoldásokkal előrukkolnia. A Realme nagyon erős versenyző, és egy ideje már nyújt az öreg kontinensen költséghatékony 5G-s mobilt a Realme X50 személyében, ennek vághat majd alá a Xiaomi.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap