A Xiaomi az év első felében a Mi 11 sorozat tagjaként bemutatott egy nagyon könnyű és vékony Lite 5G modellt, ami a légiessége mellett is egészen erős volt. Most pedig ennek a készüléknek megjött az NE variáns, ami lényegében teljesen ugyanaz, mint a Lite 5G volt, csak egy kicsit behúzza a féket a rendszerchipet tekintve.

A 11 Lite 5G NE az előddel szemben nem a Snapdragon 780G rendszerchipet kapta meg, hanem a Snapdragon 778G bukkant fel benne. Visszafelé fejleszteni szerencsére eléggé ritkán gyártottak a gyártók, főleg a Xiaomi, de ebben az esetben most sajnos ennek a példáját lehet látni. Ugyanis, ha valaki azt gondolná, hogy ez a készülék biztosan olcsóbb lesz, mint a Mi 11 Lite 5G volt, akkor téved.

A szerényebb tempóra képes, de minden más szempontból változatlan okostelefon pontosan ugyanannyiba fog kerülni, mint a korábbi modell, ami minimum furcsa.

A vállalat 370 eurót kér majd ezért a készülékért a hivatalos információk szerint, és a 6/128 GB-os kivitel üti majd a vásárlók markát, ami ugyancsak változatlan. Márciusban a Mi 11 Lite 5G is 370 eurós ajánlott fogyasztói áron debütál 6/128 GB-tal szerelve. Ami előny, hogy ebből a modellből már készül 8/256 GB-os is, de annak az ára nem ismert, és már a 8/128 gigásért is 400 eurót kell majd leszurkolni, miközben 500 euróért már ott lesz a 11T mérföldekkel jobb specifikációval.

Galéria megnyitása

Az okostelefon szerencsére azért nem lesz jelentősen lassabb, 10 százalék körüli differenciáról beszélhetünk, miközben a Xiaomi számára kedvezőbb lesz az előállítási költség. A 11 Lite 5G NE egyébként 6,55 hüvelyked megjelenítőt nyújt majd AMOLED alapon, Full HD+ felbontással és 90 Hz támogatással. Az Android 11 pedig már gyárilag a MIUI 12.5-tel lesz rajta jelent.

Galéria megnyitása

A masina frontkamerája 20 megapixeles, szelfizésben tehát biztosan jól fog teljesíteni. A hátoldalán van egy 64 megapixeles főkamera, ami 4K UHD videózásra is képes, emellett pedig található egy 8 MPixeles megoldás ultra-széles látószöggel, a sort meg egy 5 megapixeles telemakró egység zárja 3-7 cm-es fókusztávolsággal.

Galéria megnyitása

A Xiaomi nagyon büszke arra, hogy mindössze 6,81 milliméter vastag a termék a tömege pedig 158 gramm. Fekete, kék, rózsaszín és egy igazán különleges fehér színben lesz elérhető a 11 Lite 5G NE. Sajnos a keret műanyag, viszont az előlapra Gorilla Glass 5 üveg került. Az ujjlenyomat-olvasóját a kereten hordozza, sztereó hangszórót kapott, de csak egy C-típusú USB található rajta. A szerkezet akkumulátora csak 4250 mAh-s, így az üzemideje nem lesz kiemelkedő, viszont 33 wattos teljesítménnyel lehet tölteni, így aránylag hamar le lehet majd tudni a feltöltését.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2021. szept. 18. 15:26
#1

Benne van a nevében,hogy Ne,amúgy is túlárazottak a Lite-ok,3 éve 80 volt.

DemonDani
DemonDani
2021. szept. 19. 18:15

@Samanoske Érezhető az árak emelkedése, de a 3 évvel ezelőtte Lite modellt aligha kellene itt említeni. Akkor a Mi 8 Lite a Redmi Note 6 Pro körül volt, ami szinént arra mozgott árban, 75 volt. Most meg lehet nézni, mennyiért kapasz Redmi Note 10 Prót is sajnos.

Vissza az oldal tetejére