A hivatalos Xbox Wire oldalon keresztül közzétett bejegyzésekkel tett pontot a Microsoft néhány fontos kérdésre, melyek a hivatalos bemutató óta nem hagyják nyugodni a játékostársadalmat. Válaszokat kaptunk a használt játékokkal, az online csatlakozás szükségességével, és más témákkal kapcsolatban. Lássuk.
Online ellenőrzés
Igen, az Xbox One-nak legalább 24 óránként egyszer kapcsolódnia kell az internetre, ahhoz, hogy játszani tudjunk. Ha ez nem történik meg, a konzol játékokon kívüli szolgáltatásai (Blu-ray, zenehallgatás, stb.) továbbra is működni fognak. A magyarázat szerint az Xbox One egyébként is nagyon épít az online-ra, de ezen kívül ellenőriznie kell, hogy érkeztek-e frissítések a rendszerhez, az appokhoz, vagy a játékokhoz. Továbbá meg kell néznie, hogy szereztünk-e új játékot, vagy becseréltünk-e, vagy egy barátunknak adtunk-e. Ezen kívül az olyan játékok, melyek a felhőre építenek, folyamatos internetkapcsolatot is igényelhetnek.
Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a 24 óránkénti kapcsolat csak akkor érvényes, ha a saját konzolunkról játszunk - ha egy másik konzolon (például a barátunknál) jelentkezünk be a saját profilunkkal, akkor óránként ellenőriznie kell minket a rendszernek online. A Microsoft legalább 1,5Mbps sebességű internetet ajánl, ami jóval a világon mért 2,9Mbps-es átlag alatt van.
Használt játékok, játékvásárlás
Úgy tűnik, hogy beigazolódni látszik, hogy az Xbox One-on a megvásárolt játékok nem kerülnek a tulajdonunkba, hanem azokat gyakorlatilag licenceljük. A Microsoft engedélyezi, hogy a játékokat egy barátunknak ajándékozzuk, illetve be is cserélhetjük, azonban nem úgy, ahogy eddig: hivatalos, a Microsofttal partnerségben álló értékesítő helyeken tehetjük ezt meg. A dolognak nem lesz semmilyen extra díja a boltokra nézve, és a Microsoft nem is kap ebből kompenzációt. A külsős kiadók játékai esetében maga a kiadó határozhatja meg, hogy engedélyezi-e a játék elajándékozását, vagy becserélését, és maguk határozhatják meg azt is, hogy ezért számítanak-e föl felárat, vagy nem (kíváncsian várjuk, hogy például az EA hogy dönt az Online pass eltörlése után).
A licencelős rendszer előnye, hogy a fentebb említett óránkénti ellenőrzés mellett bárhol elérhetjük az adott játékot, ha bejelentkezünk a saját profilunkkal. Ezen kívül átruházhatjuk (elajándékozhatjuk) a lemezes játékot, de megkötésekkel: aki megkapja, annak legalább 30 napja a barátlistánkon kell lennie, és egy játékot csak egyszer lehet tovább adni. Egyéb költségek azonban nem jelentkeznek.
A Microsoft és a kiadók terveznek továbbá kialakítani egy kölcsönzési rendszert is, ezzel kapcsolatban azonban nincsenek tovább információk, és a konzol indulásakor még nem lesz elérhető.
Figyel a Kinect
Egy másik, jellemzően aggodalomra okot adó dolog a Kinect volt - pontosabban, hogy a kütyü mindig figyel és mindig hallgat. A Microsoft azonban tisztába tette: a felhasználó határozhatja meg, hogy mit lát és mit hall a Kinect. Az első beállításkor részletesen megszabhatjuk, hogy mennyire legyen éber. A Microsoft ígérete szerint, ha a konzol be van kapcsolva, és a család beszélget a nappaliban, akkor a Kinect nem rögzíti és nem tölti fel a beszélgetést sehova.
Meghatározhatjuk, hogy a Kinect érzékelése mikor van bekapcsolva, kikapcsolva, vagy szüneteltetve. Ha például játék, vagy filmnézés közben nem akarjuk, hogy a Kinect működjön, egyszerűen szüneteltethetjük. A kikapcsoláshoz pedig egyszerűen be kell mondanunk, hogy "Xbox off". Amikor a rendszer kikapcsolt állapotban van, a Kinect pusztán egyetlen parancsra figyel, ez pedig a bekapcsoláshoz szükséges "Xbox on". De még ezt a lehetőséget is ki lehet majd kapcsolni.
Az Xbox One-on feltűnhetnek olyan programok, melyek használnak különböző adatokat, videókat, fényképeket, arckifejezéseket, vagy éppen a felhasználó pulzusát. Ezek az adatok azonban a felhasználó külön és kifejezett engedélye nélkül sosem kerülnek ki a konzolról.
Mit jelent mindez?
Az internet természetesen azonnal reagált, és hatalmas felháborodás tört ki. Habár a fent leírt szabályok alapvetően gyengébbnek tűnnek, mint az Xbox One bemutatója óta keringő félinformációkból összerakott kép - akkor még úgy tűnt, hogy teljesen vége a használt játékoknak, és ajándékozni sem lehet. Az internetes ellenőrzés vélhetően nem hatalmas probléma, hiszen a Microsoft szerint akár mobilnettel is simán megoldható.
Az Eurogamer szerint azonban mindez komolyabb kérdéseket is felvet. A tény, hogy a játékok tulajdonlása, mint olyan, megszűnik létezni, és a licencelés miatt a teljes kontroll a Microsoft kezében marad, legalábbis aggasztó. Feltételek változhatnak a kiadó kedve szerint, illetve vissza is vonhatja a licencet, ha úgy gondolja. A lap és több más szakértő úgy véli, a Microsoft egyértelműen az iTunes példáján elindulva akarja továbbvinni és hatalmas üzletté formálni a videojátékokat. Ezt több tény is megerősíti, például az Xbox, a Windows 8 és a Windows Phone 8 piacterek egyesítése.
De még talán ezeknél is érdekesebb az a tény, hogy az Xbox One játékok gyakorlatilag egy virtuális gépen futnak a konzolon. Ahogy azt a bemutatón, illetve az azt követő sajtótájékoztatón elmondták, a masina egy hypervisort futtat, ami két virtuális gépet kezel (az Xbox játékos operációs rendszerét, és a Windows 8-at), a kettő között pedig bármikor tud váltani. Ez azt jelentheti, hogy a Microsoft felkészült arra az eshetőségre, hogy a következő generációs konzolok már nem lesznek annyira relevánsak, így később az Xbox One-hoz hasonló hardverre épülő egyéb eszközök kerülhetnek középpontba, melyek szintén képesek lesznek futtatni a játékok elindításához szükséges virtuális gépet.
Tehát, habár most már tisztábban látunk, a jövő némileg aggasztó marad.