Az AMD X570-es lapkakészletével szerelt alaplapok nagyjából egy hónapja érhetőek el kereskedelmi forgalomban, a választék pedig igen-igen gazdag, ahogy az kínálatunkból is kiderül – az árak 54 000 és 270 000 forint között helyezkednek el. A gyártók természetesen Mini-ITX formátumú alaplapokkal is készültek, amelyek között van egy, ami kiemelkedik a sorból, hiszen az AM4-es processzorfoglalat körül nem a szokásos műanyag rögzítő keretek foglalnak helyet, hanem négy darab furat, amelyek az Intel alaplapokra jellemzőek.

Ez nem is véletlen, hiszen a kompakt konfigurációk építőit megcélzó alacsony processzorhűtők többnyire inkább az Intel processzorait részesítik előnyben, már ami a rögzítési lehetőségeket illeti, így az ASRock csapata úgy döntött, az új alaplap is Intel LGA-115x kompatibilis furat-elrendezést kap, hogy könnyebb legyen megfelelő processzorhűtőt találni a rendszerhez.

Galéria megnyitása

Maga az alaplap egyébként az X570 Phantom Gaming-ITX/TB3 típusjelzést viseli, felszereltsége pedig egész jó. A tízfázisú tápellátást használó Socket AM4-es processzorfoglalatban a második vagy harmadik generációs RYZEN processzorok kaphatnak helyet, ugyanakkor az említett szériák APU egységeit is támogatja a BIOS. Memóriafoglalatból kettőt kapunk, ezekben processzortól függően maximum DDR4-4533 MHz-es rendszermemória kaphat helyet maximum 2 x 32 GB-os kiépítésben.

A 170 x 170 milliméteres alapterület miatt a bővítőhelyek közé csak egy PCI Express 4.0 x16-os slot került, ami csak a 3. generációs RYZEN processzorok mellett működik 4.0-s szabvánnyal, de ezt már megszokhattuk. Kapunk még M.2-es slotokat is: az egyik egy PCI Express 4.0 x4-es megoldás, ami csak PCIe SSD kártyákat fogad, a másik pedig a WiFi és Bluetooth vezérlőt tartalmazó bővítőkártyát szállásolja el, ami ezúttal a kínálat részét képezi. Adattárolás terén összesen négy darab SATA 6 Gbp-os portot kapunk, amelyekhez RAID 0,1,10 támogatás jár.

Galéria megnyitása

A vezetékes kommunikációt egy Intel I211AT típusú GbE adapter segíti, míg a vezeték nélküli kommunikációban egy Intel gyártmányú, 2,4 Gbps-os összteljesítménnyel rendelkező 2x2 WiFi 802.11ax vezérlő és egy Bluetooth 5.0-s vezérlő vesz részt. Az új alaplap hátlapi portjai között egy HDMI videó kimenet, illetve egy DisplayPort 1.4-es videó bemenet lapul, ami USB-C portos monitor csatlakoztatásakor jöhet jól, hiszen USB-C portra ültetni a videójel-folyamot. Az apró alaplap kapott még két darab USB 3.1 Gen 2 Type-A portot, egy Thunderbolt 3-as Type-C portot, valamint két darab USB 3.1 Gen1 Type-A csatlakozót is. Ezeken felül  a szokásos audió portok, az optikai audió kimenet, valamint az RJ-45-ös port sorakozik a kínálatban, valamint egy CMOS Clear gombot is találunk itt. És a jó öreg PS/2-es port sem hiányzik a sorból.

Galéria megnyitása

Az RGB LED rajongókat a beépített világításon felül egy normál és egy címezhető RGB LED tüskesor várja, de van itt még TPM tüskesor, illetve egy USB 2.0-s és egy USB 3.1 Gen1 kivezetés is – utóbbi kettővel 2-2 USB Type-A porthoz juthatunk. Az ASRock X570 Phantom Gaming-ITX/TB3 az elkövetkező hetek folyamán szélesebb körben is elérhetővé válhat – a Newegg most 240 dolláros áron listázza.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Fiku
Fiku
2019. aug. 7. 7:53
#5

amúgy nem lesz baj a két tok eltérő magassága miatt? mert hogy az AM4-s is más meg a 1151 is és mind 2höz más nyomás kell.

Samanoske
Samanoske
2019. aug. 6. 17:46
#4

Ha lga foglalatos,akkor az már nem amd,semmi értelme ne mlenne. Ennyiért elflejthetnék már a műanyag tokozást,pár éve abbahagyták 20 ezerrel olcsóbb lapoknál is,erre újra,hagy olvadjon el a procitól.

GeriBátyó
GeriBátyó
2019. aug. 6. 22:59

@Fiku Megnyugtatlak, nem veled van a baj. Totálisan összekeveri, hogy mi a foglalat, a tokozás és a rögzítés.

axe
axe
2019. aug. 6. 13:36
#3

nekem amúgy ezek a kis lapok teljesen bejövősek, lényeg lenne nekem mennyen bele 64gb ram, a legflossabb procik közül valami, egy 2080ti meg 2 m.2 :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. aug. 6. 12:33
#2

Kis AMD hír a cikkhez: Elég gyorsan menesztették Sandeep Chennakeshu -t, aki a BlackBerrytől igazolt az AMD-hez. Az év elején igazolt alelnöknek mindössze fél év pályafutás után távoznia kell, helyére pedig egy régi AMD-s iparági veterán Rick Bergman érkezik. Az egykori alelnökhöz, az Intelhez csapódott Raja Kodurihoz hasonlóan Sandeep Chennakeshu is indiai gyökerekkel rendelkezik. https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=RzGBUT8htag

hullik a férgese ...papíron biztos jó ajánlásokkal rendelkezett xD

snuzzie
snuzzie
2019. aug. 6. 13:05

@I.Jozsef83 Hogy kapcsolodik ehhez a szarmazasa?

thestock
thestock
2019. aug. 6. 11:27
#1

Jöhetnének LGA tokozású AMD lapok is :-D

thestock
thestock
2019. aug. 6. 14:06

@Fiku  valóban. Mondjuk mentségemre szóljon, ezek nem a halandóknak vannak kitalálva :-)

Vissza az oldal tetejére