Miközben a Witcher 2 sikeresen teljesít a boltokban, pár tesztelő és játékos tiltakozott a játék meglehetősen kemény kezdeti nehézségével kapcsolatban.

A CD Projekt rövid válasza: Éljetek vele együtt.

A nehézségek elleni tiltakozás az Eurogamer egyik tesztelőjével Quintin Smith-el kezdődött aki bár 9/10-et adott a játékra, azt írta, hogy a játék kezdete brutálisan nehéz, de később már kezelhetővé válik.

Erre reagált úgy Tomasz Gop producer, hogy a Witcher 2 készítői hardcore játékokhoz szoktak ezért nekik nem tűnt nehéznek, és nem akartak egy casual interactive filmet csinálni a játékból (amit valahol azért meg tudunk érteni).

„Aki könnyű játékot akar, az játsszon a legkönnyebb fokozaton, a mi normál nehézségi fokozatunk hardcore játékosoknak való, akik kihívást keresnek egy játékban” – tette hozzá Tomasz Gop.

A producer szintén reagált a játékosok másik panaszára, konkrétan arra, hogy tele van a játék bugokkal. Elmondása szerint a héten érkezik egy tapasz, ami nagyon sok hibát kijavít, és megoldja azok problémáit, akik nem tudják aktiválni a játékot a securomos védelem miatt (dobozos változat, a GoG-os DRM mentes).

Gop szintén elmondta, hogy nagyon örül, hogy a játékosok ilyen pozitívan fogadták a Witcher 2. részét, és hogy a legtöbb kritikus 90% felett értékelte a játékot.

Elmondása szerint kaptak pár nagyon negatív kritikát is, az azokban elhangzottakat figyelembe veszik és igyekeznek kijavítani. „Nem szokásunk negatív kritikák miatt sírni, és panaszkodni az adott magazin főszerkesztőjének, inkább konstruktívan álunk hozzájuk és tanulunk belőlük.” – fejezte be mondandóját a Witcher 2 producere.

A CD Projekt bejelentette, hogy az E3-on egy új Witcher játékot fognak bemutatni, de az nem a Witcher 3 lesz. A pletykák alapján elképzelhető, hogy a konzol játékosok fognak kapni valamit, de a fejlesztő stúdió egyelőre nem volt hajlandó többet elárulni a riportereknek. Saját bevallásuk szerint a Witcher 3-on egyelőre még nem dolgoznak, de szeretnék a jövőben elkészíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
eriol
eriol
2011. máj. 31. 16:27
#16

@LionElJonson, LavX:

Ha hardon játszátok az 1. részt nélkülözhetetlen az Igni. Ugyanis vannak olyan szörnyek akik az nélkül hogy felgyújtanád előtte (igni -nél bejöhet ez az effekt) egyszerűen túl gyorsan szétkapnak (a lángoló ellenfél elég sokat veszít a támadóerejéből) + iszonyat kicsit sebzel rajtuk. De az Igni -t kombinálva az ezüst kard strong stílusával (első 2 bronz Patinado skill már +90% damage) viszonylag "könnyen" le lehet nyomni ezeket a szörnyeket is. De legalább nem halsz bele... :)

Érdemes tudni azt is, hogy hősünk nem varázsló. Épp ezért nem tud meteorvihart, varászökölt, és jégdárdákat dobálni, és nincsenek halálos varázslatai. Így iszonytáp sebzést várni pl az ignitől badarság is lenne, mert nem arra való. Ezek a varázslatok kombinálva használva a különböző harci stílusokkal fejtik ki a hatásukat és így kell őket használni.

Más megjegyzés: ez a játék a régi rpg -k felfogását követi, viszonylag reális harcrendszerrel. Ellenben 4+ ellenféllel küzdeni és azt várni hogy gond és ész (ne adj isten kis előkészület) nélkül gyakod le őket = nem normális harcrendszer.

Asagrim
Asagrim
2011. máj. 26. 22:17
#15

Én utólag kezdtem el játszani Witcher 1-el (rémesen szar játéknak tartom btw.) és én is meglepődve tapasztaltam, hogy sokkal durvábbak a spellek.

Igni Witcher 2-ben annyit ér, hogy az Igni II (ami a max rank) easy-n fél HP-ját lekapja egy Rotfiend-nek Chapter 3-ban ha critel, ha nincs crit akkor örülhet az ember ha feleannyit levesz mint egy kardcsapás ... ennyi!

LavX
LavX
2011. máj. 26. 21:31
#14

LionElJonson: Már régen játszottam a Witcher 1-el, ezért már nem emlékszem mennyire használtam ott az Igni-t, de itt a második részben nem sok hasznát vettem, ezért nem is fejlesztettem. Jó karddal és a többi jellel viszont simán boldogultam kivéve azt a kettőt amit írtam. Amikor a tetőn vagya sárkánnyal ott mit kell csinálni? Ott pl megpróbáltam az Igni-t is, de semmit nem ért, aztán próbáltam ellőkni az is hasonló képen viselkedett, majd megpróbáltam Yrdent is, de az se tette azt amit kellett volna. Dobáltam bombákat rá az se hatott.

LionElJonson
LionElJonson
2011. máj. 26. 12:47
#13

7 Az első rész végére (Witcher 1) én mindenkit instant-killeltem az Igni jellel, esetleg az Aarddal fellökdöstem őket és ha nagyon nagy baj volt, a Quen-t használva időt nyertem, elmenekültem. A másik kettőt, a Yrdent és az Axiit egyszer ha használtam talán.

No már most azt állítod, hogy a 2-ben a tűz, vagyis az Igni semmit nem ér.

Ezt arra alapozod, hogy az első részben ért valamit, ámde itt gyengítették; vagy csak neked nem jött be és nem használtad, fejlesztetted őket, ahogy én a Yrden és az Axii jellel?

Nurba
Nurba
2011. máj. 26. 12:28
#12

Aki játszott az első résszel az máskép fog nézni pl Zoltanra vagy Dandelionra, akik itt elég mellékszerepet kaptak. Triss sokkal jobban néz ki és szimpatikusabb lett, míg az első részben Shanit választottam :) Az első rész is alapmű a műfaj kedvelőinek, így én mindenképpen ajánlanám annak a végigjátszását is.

Az új részt tegnap pörgettem ki normál fokozaton. Az elején tényleg voltak nehéz részek, igen sokat kellett mozogni (félrevetődni) és használni a jeleket, zsebekben lévő tárgyakat....a vége felé szinte csak a pajzsot meg a csapdát használtam illetve sokat segített az adrenalin feltöltődés utáni csoportkivégzés (bár nekem ez Lethonál nem működött). Nekem a Witcher 2 nagyon tetszett, komolyabb buggal sem találkoztam. Hangulat és látvány kiváló a gépigény nem éppen lájtos...1680x1050 felbontáson, sima magas-ra állított grafikával egy 6850 vga is képes volt helyenként 18-20fps-re leesni, de javarészt szerencsére megvolt a 30-40fps még a részletesebben kidolgozott nagy tereken is.

Külön dicsérném még a pakkot is, mivel 10k forintért a játék telepítőjén kívül adtak egy bónusz DVD-t, a zenéket tartalmazó audio CD-t, 96 oldalas magyar nyelvű részletes útmutatót, egy szép nagy színes térképet, egy papírból kirakható witcher figurát és egy kis szépen megmunkált érmécskét (oren?).

mnorbi
mnorbi
2011. máj. 26. 0:03
#11

Szerintem meg nem nehéz, legalábbis normálon nem.

Jól kell hazsnálni a képességeket, védekezni kell, és feljeszteni a felszerelést, és már egyáltalán nem is olyan nehéz...

A tűz is nagyon jó, mert ha meggyullad az ellenfél, akkor nem tud támadni.

Aki meg játszott az első résszel, csak annyival van előrébb, hogy tudja melyik jel mire képes, mert a teljes harcrendszer, és a fejlődésrendszer is teljesen más.

energon
energon
2011. máj. 25. 21:47
#10

DogTheDog: ezért kell megölni 65.340.285 db vaddisznót..

DogTheDog
DogTheDog
2011. máj. 25. 19:53
#9

vargagy84:

Meg szerencse,hogy nem egy WoW,ahol a ketmeteres csupaizom Tauren harcos ketemberes kalapaccsal belehal az elso kis rokacskaba,vagy setalo viragba:)

DogTheDog
DogTheDog
2011. máj. 25. 19:48
#8

termeszetesen a konzol verzio jon,ami nem lesz uj jatek,ugyanez lesz.Teljesen veletlenul mar fel is bukkant az XBox valtozat az ESRB listan,gondolom az lesz az elso,kesobb jon a PS3 is,ahogy azt mar tobbszor is jeleztek a lenyok.

Az ESRB ide vonatkozo oldala azota megvaltozott,lekerult az xbox.Gondolom az E3-ig

Asagrim
Asagrim
2011. máj. 25. 19:43
#7

Éppen ma írtam társalgóba, hogy szerintem a nehézség el van cseszve.

A prologue nevetségesen nehéz, aztán első chapterben onnantól kezdve hogy craftolsz cuccokat easy túl könnyű, mert maximum 10% életed megy le, vagy átrakod normal-ra, de akkor meg elég ha 3 ellen egyszerre rádmozdul és game over. Nem is azért mert akkora nagyot ütnek hárman, hanem mert amíg ütnek mozdulni nem bírsz, és így nem tudsz kitérni előlük, leszednek!

És sajnos ez a játék végéig így van. A végén már 29 armorom volt, isten tudja hány HP-val (legalább 350 bónusz HP) és még úgy is nehéz volt a normal néhány helyen.

Mese nincs, használni kell minden képességet aktívan!

Tipp: A varázslatokat lehet közvetlenül gombokhoz is társítani, így nem kell állandóan a CTRL menüt csesztetni, aztán Q-t nyomni.

LavX
LavX
2011. máj. 25. 18:01
#6

Az elején a legjobb barátom a queen és az axii volt. Ha sokan mennek rád, akkor mindenképp axiival egymásnak kell ugrasztani őket. A nagyobb dögök ellen a csapda a jó, de ahogy haladsz egyre hasznosabb lesz az ellőkős varázslat.(sorry már elfejtettem a nevüket:S) A tűz kb semmit se ér, ezért sose használtam. Érdemes úgy fejlődni, hogy minél hamarabb legyen adrenalin töltésed, hiszen az nagy segítség tud lenni ha sokan rádmennek vagy ha egy erős szörny tör rád.

Legnehezebb szinten igaz, hogy ha meghalsz, akkor kezdheted előröl az egészet?:D Haverom valami ilyesmiről beszélt.

---spoiler---

pl az utolsó harcban Lethoval(igaz én választottam, hogy harcolni akarok vele) lökdöstem, aztán ütöttem és amikor feltöltődött az adrenalinom megnyomtam az X-t és onnantól vége lett számára, hiszen belassult minden és szanaszét kaszaboltam:)

Heroes27
Heroes27
2011. máj. 25. 17:53
#5

tényleg van benne nehézség. A legnehezebben kipróbáltam, (egyébként én a nehezen vittem ki, de utánna a beteg van vagy mi?:)), de azon képtelenség végigvinni. Írja is hogy mazohistáknak, de ha már ketten vagy netán 3-an rádjönnek, tuti halál. Vannak olyan részek, ahol nagyon felb@ssza az ember agyát.

vargagy84
vargagy84
2011. máj. 25. 17:40
#4

Nem hülyeség amit írtak, tényleg nehéz elsőre, nincs meg benne a fokozatosság, aki nem játszott az első résszel (én nem), annak bizony szívás lesz, mivel ami van be kell vetni, ha pl. berohansz az erdőben Flotsam mellett, éjszaka simán kinyírnak.

Nem egy WoW, de nem rossz próbálkozás, kifejezetten tetszik az interaktív egérrel-billentyűzettel történő "ügyességi" megoldások kivitelezése.

Szerintem 10/9

A gépigényen lehetne csiszolni, nem optimalizálták agyon, viszont a questek érdekesek, több megoldással. A grafika is nagyon ott van.

Esetleg még egy jó tanács: CTRL-lal lehet választani a képességek közül, pont a leggyengébb van bent alapból, a magic armor a jó választás az elején.

LavX
LavX
2011. máj. 25. 17:38
#3

Igazából normálon lazán végigjátszottam, de két résznél egyszerűen túl nehéz.

---SPOILER!---

Amikor először harcoltam Lethoval, akkor akármit csináltam mindig meghaltam még könnyűn is. Itt muszáj volt trainert használnom. :(

A másik az, amikor a sárkánnyal harcoltam a torony tetején. Lehet lett volna valami technika, de mivel az erély b*szott visszatölteni(hiába volt 4-re fejlesztve mindig 0 vagy 1 volt attól függően volt-e rajtam pajzs), ezért ott is folyamatosan meghaltam.

---/SPOILER!---

Néha meg túl könnyű volt és nem volt kihívás.

---SPOILER!---

Amikor az élőhalott hatalmas nagy mindenséggel kellett ott harcolnom és pár ütéssel szétszedtem és amikor átvág minket a varázslónő és hagy nekünk egy kis ajándékot. Gyorsan feltöltődött az adrenalin és elsőre szétkaptam kb fél perc volt.

---/SPOILER!---

Összességében nálam Mass Effect szériával az első helyen van. :)) Várom a harmadik részt!

csab959: Végülis ha kihagynád az első részt akkor is megértenéd a dolgokat max 1-2 karaktert nem úgy ismernél és lehet furcsa lenne. Érdemes végigvinni az első részt is, hiszen remek játék az is! (Jah és a mentésedet tudod importálni! Kár hogy nem tudtam róla, mert nem mentettem el:( )

csab959
csab959
2011. máj. 25. 17:41

Akkor inkább kezdem az elsővel, legyek tisztában mindennel.

csab959
csab959
2011. máj. 25. 17:24
#2

Történetileg, érdemes az első résszel elkezdeni, mennyire kapcsolódik hozzá a második rész?

noPublicFG
noPublicFG
2011. máj. 25. 17:14
#1

Semmi bajom nincs a Witcher nehézségével. Aki nem akar nehéz játékot, az hack n' slash-el játsszon, 'oszt csókolom :D

A patch viszont ráfér, beleszaladtam pár bugba én is.

Vissza az oldal tetejére