Windows 7 RTM: július 13-ára készül el

A Windows 7 RC változatát már egy jó ideje elérhető, és a szoftver fejlesztése szépen halad, így hamarosan megjelenhet az RTM változat, azaz a gyártásra kijelölt Windows 7 is. Most már hivatalos forrásból is megerősítették, hogy a Windows 7 RTM július 13-án lesz elérhető. Az információk a cég egyik alkalmazottjától származnak, aki neve elhallgatását kérte.

Windows 7 RTM: július 13-ára készül el

A Windows 7 RC változatát már egy jó ideje elérhető, és a szoftver fejlesztése szépen halad, így hamarosan megjelenhet az RTM változat, azaz a gyártásra kijelölt Windows 7 is. Most már hivatalos forrásból is megerősítették, hogy a Windows 7 RTM július 13-án lesz elérhető. Az információk a cég egyik alkalmazottjától származnak, aki neve elhallgatását kérte.

A béta és a kiadásra jelölt verziók megjelenése után az RTM változat az utolsó nagy mérföldkő a végleges Windows 7 piacra dobása előtt, így most egy lépéssel ismét közelebb került a vállalat a célhoz. Július 13-án, az RTM változat kiadásakor kerül megrendezésre a Worldwide Partner Conference, amelynek New Oreleans ad majd helyet, gyakorlatilag itt mutatkozik be a Windows 7 RTM a gyártó partnerei, azaz az OEM vállalatok előtt.

A Windows 7 RTM az átlagfelhasználók számára hivatalosan nem lesz elérhető, ez a verzió dióhéjban annyit tesz, hogy az új operációsrendszer tartalmát és szolgáltatásait tekintve már készen áll majd, a különböző partnerek és gyártók azonban az októberi megjelenés előtt saját igényeiknek és konfigurációiknak megfelelően finomíthatnak a Windows 7-en, plusz kijavíthatják az egyes rendszereiknél jelentkező hibákat, már ha lesznek ilyenek.

A Windows 7 béta verziójával ellátott rendszerek a hónap első napjától (július 1.) kezdve kétóránként leállnak, ezzel is jelezve, hogy a béta tesztidőszaka véget ért. A Windows 7 RC esetében szintén ez lesz a helyzet, ám a kétóránkénti leállás majd csak 2010. március 1-én kezdődik, amikor már javában elérhető lesz a végleges Windows 7 is, de a fent említett időpontig nyugodtan használható a kiadásra jelölt operációsrendszer.

Az MSDN tagok a Microsoft partnereivel egy időben kapják meg a Windows 7 RTM változatát, így ők is tesztelhetik a rendszert a különböző konfigurációikon.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward