Egy svéd biztonságtechnikai szakember nemrégiben érdekes problémára bukkant, amit tulajdonképpen egy patch okozott. Mint ismeretes, a Microsoft a Meltdown és a Spectre bugok ellen komoly harcot folytat a hardvergyártókkal karöltve annak érdekében, hogy minél hamarabb be lehessen foltozni a biztonsági réseket. A jelek szerint a munka során homokszem került a gépezetbe, ugyanis a Windows 7-hez és a Windows Server 2008 R2-höz készített Meltdown patch egy újabb, még súlyosabb biztonsági rést hozott létre – elkészítésénél súlyos hibát követtek el a fejlesztők. Ennek eredményeként sokkal nagyobb sebességgel, sokkal egyszerűbben lehetett olvasni egy ideig a védett és a nem védett memóriaterületeket: a néhány száz KB/s-os tempót GB/s-os sebességre gyorsította az új rés.

Galéria megnyitása

A Total Meltdown névre keresztelt sebezhetőséget Ulf Frisk fedezte fel, aki természetesen időben szólt a Microsoft szakembereinek, így mára már befoltozták a kellemetlen biztonsági rést. Ennek kihasználásához ráadásul semmiféle speciális eszközre nem volt szükség, sőt, még rendszergazdai jogosultságot sem kellett szereznie a támadónak, hiszen a bug sajátosságai miatt felhasználói módból is elérhetőek voltak a kényes információt is tartalmazó memóriaterületek.

A hiba abból fakadt, hogy a PML4-es Page Table Permission Bit esetében User beállítást használtak, nem Kernel Supervisor beállítást, így az a memóriaterület, ami normál esetben csak a kernel számára érhető el, minden folyamat számára elérhetővé vált, beleértve a felhasználói módban futó folyamatokat is. A PML4 alapvetően a memóriában található négyszintes laptábla hierarchia alapja, amit a processzor memóriamenedzsment-egysége (MMU) használ arra, hogy az egyes folyamatok virtuális címeit fizikai memóriacímekre fordítsa.

A Meltdown patch hibája a Windows 10-es operációs rendszert nem érintette, ugyanis annál már véletlenszerű címet kap a PML4, míg ez a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 esetében mindig fix címre kerül a virtuális memóriában (0xFFFFF6FB7DBED000). A hiba csak a 64-bites Windows 7 és Windows Server 2008 R2 kiadásokat érinti, ugyanis a 32-bites operációs rendszerek nem használnak PML4-et.

A hibát a hónap elején egy új patch segítségével javította a Microsoft, így aki ebben a hónapban még nem frissítette 64-bites Windows 7-es vagy Windows Server 2008 R2-es operációs rendszerét, haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket. Aki kihasználásának technikai részleteire is kíváncsi, látogassa meg Ulf Frisk lapját, amelyen minden szükséges információ megtalálható. A frissített Windows 7-es rendszereken sem a Meltdown, sem a fentebb tárgyalt Total Meltdown biztonsági rés nem aktív.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

62 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
geur
geur
2018. ápr. 1. 6:40
#15

TheEngineer:

"Tessék belátni, hogy ha ma akarsz valamit a fentiek közül használni akkor ennek ez a feltétele. "

A FB-nál vagy a Google-nál az adataiddal fizetsz, de a windows-t pénzért veszed meg. Ezért várható el, hogy ne kémkedjen. Majd ha ingyen adják, akkor megállja a helyét az érvelésed.

De nem is ez a legbosszantóbb, mert az adatlopás megakadályozására van megoldás, hanem az, hogy egyszerűen semmibe veszi az idódet: függetlenül attól, hogy akarod/engedélyzed vagy sem, frissítés közben használhatatlanul lassúvá teszi a rendszered. Mióta is van a windows-ban egy processznek proiritása? Miért nem teszi a minimálisra a frissítés prioritását? Ehelyett a háttértár 100%-on használt - szinte csak ssd-vel lehet élni win10 alatt.

Egy példa a nem GUI-s eszement átgondolatlanságra: gépház - vezérlőpult anomália.

Kár a win10-ért, mert tényleg nagyon jó megoldások vannak benne.

TheEngineer
TheEngineer
2018. ápr. 4. 20:20

Nincs semmi gond!

Örülök, hogy nyugvó pontra jutottunk!

Mindazon által itt van a legnagyobb BAJ: "sőt, még akarják is." Tökéletesen látod a kérdést.

Ennél rémisztőbb dolog pedig kevés van számomra...

Na nem az a rémisztő, hogy jól látod a kérdést! :D

Chrematorium
Chrematorium
2018. márc. 31. 21:08
#14

Oh, mégvalami. Megjegyezném, hogy bármi, ami csak W10 alatt fut, könnyen megoldható lenne, hogy W7 alatt is fusson. Azért kötik rendszerhez manapság a technológiát, hogy a régebbiekről leerőszakolják az embereket, és rákényszerítsék az újakra.

Sinesol
Sinesol
2018. márc. 31. 18:09
#13

Egyedül a vállalati szférát lehet sajnálni, mivel sok célszoftver miatt muszáj a Win7-et használni. A hétköznapi felhasználó viszont elég buta, ha még mindig ezt a, kőkorszaki oprendszert használja még mindig.

Chrematorium
Chrematorium
2018. márc. 31. 21:06

Fenét kőkorszaki. DX12 őn kívül mi az, ami lényegesebb, és a W7 nem támogatja? Mert a kőkorszaki jelző azért durva túlzás.

teszt111
teszt111
2018. márc. 31. 16:31
#12

bújtatott win10 reklám

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2018. márc. 30. 23:09
#11

"Windows 7 + Meltdown patch = még súlyosabb biztonsági rés"

Biztos nem volt szandekos..

macman507
macman507
2018. márc. 30. 13:47
#10

GG

Chrematorium
Chrematorium
2018. márc. 30. 10:43
#9

Megmondom mi a szitu. Biztonsági rések vannak, voltak, és mindig is lesznek. De azért reklámozzátok, hogy még a hülyék számára is elérhető legyen, ha ki akarják használni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. márc. 30. 0:25
#8

TheEngineer (Válasz Busterftw üzenetére) 2018. 03. 29. 20:52

Miután tapasztalathiányában szenvedhet , illetve egy sima alkalmazott , honnan tudná ? még nem olvasott róla eleget . Nem nézett utána. Ugye jó ide a magyar mondás:

hülye gyerek nincs , csak még nem tanult eleget .

Még mindig sok olyan program fut nálunk is ami XP-t igényel . Igaz ezen gépek csak belső hálózatban vannak . Ezek soha nem mentek s mennek netre ... ;/

+++

axe
axe
2018. márc. 29. 17:36
#7

most nem azér, de kinek van internetre kötve egy olyan gép, amin érzékeny dolgok vannak?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. márc. 29. 15:40
#6

Ezzel szerintem csak az a tervük, hogy a népséget véglegesen irányítsák át a W10-re.. Szerintem ezek nem véletlenek, hogy "csak" a régebbi win-eken van baj mindig.. Biztos kevés a win10 eladási mutatója, és valahogy győzködni kell az emberiséget arra, hogy cserélje már le a rég "elavult" rendszereit, egy még nagyobb bugahalmazra.

zoligaby
zoligaby
2018. márc. 29. 15:33
#5

Tuti megmarad a havi mozgóbér :D Gratulálunk mindenki nevében...

VirsLee
VirsLee
2018. márc. 29. 15:33
#4

2020ig van támogatás, miért kéne így járnia?

Chrematorium
Chrematorium
2018. márc. 30. 19:01

Asztali PC knél a szenzoros monitorok elenyésző mennyiségben vannak, és akik afelől értekeznek, hogy a W7 anno jobb volt, és jobban tetszik a felülete, nem a letisztultságot látják benne, csupán az évek során jól megszokott felületet. Én W10 et megszoktam, akárcsak a W7 et. Idővel mindent lehet... Nem komálom a rendszert, mert a valamivel régebbi eszközöket ha most bemegyek az üzletbe, és megveszem, akkor max W7 vagy W8.1 es driver támogatása lesz, amivel nem biztos, hogy működik W10 alatt. Akadt olyan eszköz a kezem alá, ami W7 alatt szépen működik, de W10 alatt fel sem települ, m1 hogyan küszködik az ember. Aláírás nélküli driverek engedélyezése a Spec indításnál, rendszergazdai jogokkal játszás, regisztrációs bejegyzések konfigurálása, semmi. Szóval efelől a W7 egyelőre jobb. Elenyésző mennyiségben van jelen, de még él :) Akinek bejön, hajrá, akinek nem, az váltson. Én megtettem, nem azért, mert jobban bejön, hanem mert a modernebb dolgokat már támogatja, és ha valami még jön, az sem W7 re fog érkezni, az biztos...

Tyrel
Tyrel
2018. márc. 29. 15:32
#3

Ez már jobb a rádiókabaré :D

Busterftw
Busterftw
2018. márc. 29. 15:28
#2

Igy jar aki 9 eves rendszert hasznal.

TheEngineer
TheEngineer
2018. márc. 31. 21:37

Semmi gond! Néha megesik.

@Zolorado: Sajnálom. Nem vagy egyedül ezzel.

Mindenki vergődik az információgyüjtés miatt. Mondhatnám, hogy nem kötelező sem windowst sem FB-ot használni, de még csak Androidot vagy iOS-t sem. Nem teszem mert szerintem szimpla bunkóság ilyen kijelentést tenni, DE:

Őszintén csak egy dolgot tudok ajánlani mindenkinek:

Tessék belátni, hogy ha ma akarsz valamit a fentiek közül használni akkor ennek ez a feltétele. Sokkal könnyebb életet élhetne mindenki aki nem ezen vergődne nap mint nap. Van megoldás minden ilyen "probléma" megkerülésére. Az hogy valaki lusta / fél megoldani azért ne a gyártó legyen felelős.

A mai Világ ilyen. Nincs privát szféra ha elektronikai eszközt használsz. Vége a történetnek.

Aki vergődik miatta, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG magának okoz nehézséget, mert arról biztosítok MINDENKIT, hogy ez a helyzet nem fog a kívánságotok irányába változni.

...és csak hogy tiszta legyen: Magam részéről is elítélem ezt a dolgot. De ez van.

FELULET
FELULET
2018. márc. 29. 15:15
#1

Igazi MS minőség. 1lépés előre 5 hátra...

5hR3kY
5hR3kY
2018. márc. 29. 17:56

Ezért kár volt regisztrálnod.

Vissza az oldal tetejére