WINDOWS 11 + HDR = EGY BUG MIATT A FEHÉR SZÍNBŐL SÁRGA LEHET

Bizonyos képszerkesztő szoftverek esetében előfordulhat, hogy a fehér képrészletek élénk sárgás színárnyalatban jelennek meg, ami kifejezetten komoly probléma a tartalomszerkesztők számára.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. dec. 29. 13:29
Windows 11 + HDR = Egy bug miatt a fehér színből sárga lehet

A Windows 11 pályafutása eléggé döcögősen indul, ugyanis a Microsoft legmodernebb operációs rendszerénél már számos komoly bugra derült fény, amelyek egy részét sikerült javítani, de még így is maradtak kellemetlen hibajelenségek, ezekre viszont majd csak később érkezik gyógyír. Ilyen például az a hiba, ami bizonyos képszerkesztő szoftvereket és HDR támogatással rendelkező monitorokat érint: ezeknél a képek fehér részei egyszerűen kisárgulnak, ami egyszerűen elfogadhatatlan, főleg, ha tartalomkészítésről van szó.

A hibajelenség a jelek szerint csak bizonyos esetekben jelentkezik és nem is minden szoftvert érint – talán ezért tartott sokáig, hogy a Microsoft reagáljon rá és frissítés érkezését ígérje. A hibára egyébként egyelőre nincs semmiféle javítás, illetve ideiglenes módszerekkel sem lehet elkerülni, hogy megjelenjen, azaz mindenképpen szükség van a Microsoft javítására, ami viszont majd csak valamikor január végén jelenhet meg – ennél pontosabb dátumot egyelőre nem jelöltek meg.

Galéria megnyitása

A tesztelők és a felhasználók szerint a színkezeléssel kapcsolatban több egyéb hiba is fennáll, amelyek talán ugyanarra a bugra vezethetőek vissza, ám a legtöbb esetben a fehér színárnyalat sárgásra váltása a leggyakoribb jelenség. A Microsoft szerint a Windows 11 beállításai között található színprofil opciók, beleértve a Microsoft Color Control Panelt is, várhatóan megfelelően működnek. A technikai leírás alapján azoknál a Win32 API-t használó alkalmazásoknál jelentkezhet a hiba, amelyek nem várt információval térnek vissza vagy bizonyos körülmények között hibákat produkálnak – ebből nem derül ki, pontosan mi a hiba oka, de ezt talán még mindig vizsgálják.

Reméljük, a lehető leghamarabb javítják a bugot, ez ugyanis nem vet jó fényt a Windows 11-re, illetve a prémiumkategóriás, kifejezetten tartalomszerkesztésre szánt Surface sorozat presztízsét is rombolja valamelyest.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Fazer600s2
Fazer600s2
2021. dec. 29. 18:14
#5

Win sose kezelte jól a HDR-t.... 10-nél a végére úgy ahogy, de inkább hagyjuk.. 11-et nem ismerem, a gépem nem kompatibilis vele, egyelőre várom az AMD új prociajit mielőtt fejlesztek, meglátjuk addigra rendbeszedik e a 11-et.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. dec. 29. 16:46
#4

"ez ugyanis nem vet jó fényt a Windows 11-re"  volt eddig bármi, ami jó fényt vetett rá?

peti19870621
peti19870621
2021. dec. 30. 4:42

@Mosdatlan_falusi  

komoly bugyuta hibákra - cseréljük a következőt:

"Windows 11 pályafutása eléggé döcögősen indul, ugyanis a Microsoft legmodernebb operációs rendszerénél már számos komoly bugra derült fény, amelyek egy részét sikerült"

A fényt inkább elnyeli, s azt népírtó gamma-kitörésekben böfögi vissza azt a sárga csillagok közé.. Csodásan egyedülálló ez a masszívitás.. A Billiók, pedig csak úgy repülnek..

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. dec. 29. 16:45
#3

Ennél már talán csak az ipon fórum hsz elnyelő "motorja" viccesebb.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. dec. 29. 16:43
#2

"Denekem jóawindoz11 semmibajomvele nemtudommibajotokvele amikornálamjó."

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. dec. 29. 14:18
#1

multibilliondollar company...

ianbrenner
ianbrenner
2021. dec. 30. 12:25

@PARASZT Helyezkedni tudni kell. Az is egyfajta művészet.

Vissza az oldal tetejére