A Windows Update néhány napja hibát produkált egyes felhasználóknál: a szolgáltatáshoz egyszerűen nem lehetett csatlakozni, hiába állt rendelkezésre működő internetkapcsolat. A szemfülesebb próbálkozók észrevették, hogy DNS szerver hiba lehet az ügy mögött, ugyanis ha az automatikus DNS beállítás helyett manuálisat alkalmaztak, például a Cloudflare, az OpenNIC vagy a Google DNS szervereit, egyből működni kezdett a szolgáltatás.

A január 29-én jelentett hibát a Microsoft állítása szerint még azon a napon javították is, ám azt nem árulták el, konkrétan mi okozta a problémát és ezt pontosan hogyan javították. Érdekes módon egy héttel később ismét panaszkodni kezdtek a felhasználók, hiszen néhányan még mindig nem tudtak hozzáférni a Windows Update szolgáltatáshoz a DNS kiszolgálói hiba miatt. A Microsoft legfrissebb közleményében elismerte, valóban előfordulhatnak még hibák néhány felhasználónál mindaddig, míg az elmúlt héten eszközölt javítások el nem jutnak az összes hibás DNS szerverhez. Addig nincs más megoldás, használni kell a harmadik fél által biztosított DNS szervereket, ha az adott rendszeren máshogy nem működik a Windows Update.

A hivatalos nyilatkozat szerint egyébként számos internetszolgáltatót érintett a hiba világszerte, amelyek között japán, angol és amerikai vállalatok is szép számmal voltak.

A hiba remélhetőleg napokon belül minden térségben megoldódhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. febr. 6. 14:40
#1

Egyszer azon panaszodnak, hogy nem lehet kikapcsolni a frissítéseket, aztán meg azon, hogy nem mennek a frissítések. Ki érti ezt...

KikiGames
KikiGames
2019. febr. 7. 7:31

Egyszerű.
Engem is zavar például a kötelező update. De az is zavarna ha nem tudnék egyáltalán frissíteni.
Példának okáért egyik ismerősömnek még mindig 1 megás nete van (Igen, tényleg) és nem mindegy hogy játék, vagy YouTube közbe kezd el frissítéseket letölteni vagy miközben zuhanyzik, eszik, stb...
De ha nagy nehezen beállítod hogy magától ne töltse le csak jelezze hogy le lehet tölteni update-et akkor már el várja az ember hogy működjön.
Ennyi.

Vissza az oldal tetejére