Korábban is készített már a Huawei és a Honor otthoni használatra szánt routereket, és most egy igazán érdekes darab került a terítékre a Honor Router 3 személyében. Az újdonság már a Wi-Fi 6 szabvány túllicitálását ígéri, miközben nem kerül csillagászati összegbe.

Galéria megnyitása

Kínában már egy ideje elérhető a Router 3, és most elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy a márka az európai forgalmazást is elindítja. A hálózati berendezés rendkívül fejlett, ugyanis a Honor elmondása szerint Wi-Fi 6+ támogatást biztosít. És a márka kiemelte, hogy ezt a saját fejlesztésű Gigahome W650 rendszerchippel tudja elérni. A különleges lapka kétmagos, 1,2 GHz-es órajel elérésére képes, és társul hozzá 128 MB-nyi rendszermemória is.

Galéria megnyitása

A Honor Router 3 nagyon egyszerűen konfigurálható. A beüzemelést egy okostelefonnal bármikor pillanatok alatt meg lehet tenni, csak a Huawei Smart Life applikáció kell hozzá, és minden részletes beállítást is lehet mobilról alakítani tetszés szerint, akár menet közben, a szerkezet újraindítása nélkül is. Számos biztonsági funkció van már itt, támogatott a WPA3 alkalmazása, és integrált védelem van még DoS támadásra is.

A 802.11ax szabvány támogatása mellett elképesztően nagy, közel 3 Gbps-os sebesség elérését teszi lehetővé a Honor Router 3 úgy, hogy a 2,4 és az 5 GHz-es tartományt egyszerre használja ki, és ezeken keresztül 574 Mbps-os és 2402 Mbps-os tempót produkál. Ha megfelelő környezet biztosított emellett (ami leginkább Huawei/Honor eszközökkel biztosítható, melyek Kirin W650 egységet is tartalmaznak), akkor akár 10 másodperc alatt képes egy Full HD filmet letölteni a kapcsolódó berendezés. A készülék 1024 QAM modulációval és 160 MHz-es sávszélességgel képes üzemelni.

Galéria megnyitása

Persze az eszeveszett tempót nagyon ritkán van, hogy egy készüléken próbálja az ember kihasználni, és ezzel a Honor is tisztában van. A termék támogatja az OFDMA (Orthogonal Frequency Division Multiple Access) technológiát, ami lehetőséget nyújt a hálózat olyan módon való felszeletelésére, hogy akár 20 eszközt tudjon kiszolgálni olyan sebességgel, hogy még 4K Ultra HD-ban lehessen minden kapcsolódó dolgon streamelni. A 2,4 GHz-es sávon négy, az 5 GHz-es sávon pedig 16 darab masina tud a Honor Router 3-hoz kapcsolódni egyidejűleg.

Galéria megnyitása

Négy külső antenna található a szerkezeten, és 6 dB-es jelerősséggel dolgozik, ami azt jelenti, hogy az átlagosnál nagyobb területet tud lefedni és stabilabban képes a kiemelkedő tempót biztosítani. Annak érdekében, hogy még jobban tudjon teljesíteni, a Dynamic Narrow Bandwidth technológiát is használja. És az igazán nagy épületeket pedig úgy lehet lefedni vele, hogy egyszerűen több eszközt üzemel be az ember. A Wi-Fi háló révén 2-3 darab Honor Router 3 eszköz gond nélkül tud összedolgozni, és stabil lefedettséget biztosítani.

Galéria megnyitása

Rendkívül letisztult a külseje a terméknek, és a fehér színével könnyen beilleszthető a lakás berendezésébe különösebb feltűnés nélkül. Összesen négy darab gigabites Ethernet csatlakozó található a router hátulján. Ezekre lehet csatlakoztatni a forrást, valamit a vezetékes kapcsolattal üzemelő készülékeket, például televíziókat és/vagy számítógépeket. A készülék 245 x 159,2 x 39,7 milliméteres idomokkal rendelkezik.

A Honor Router 3 Kínában hihetetlenül kedvező áron jelent meg (220 jüan), de persze mire eljutott Európába, már drágább lett, ám még így sem kell az embereknek vagyonokat adni érte. Az újdonság az öreg kontinensen 80 eurós ajánlott fogyasztói áron bukkant fel, és jár mellé egy Honor Sport Bluetooth fülhallgató, valamint egy Honor Band 5 karperec is. Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában, Olaszországban és az Egyesült Királyságban lehet ehhez először hozzájutni Európában július 31-től, és később itthon is a boltokba kerülhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Balucsek
Balucsek
2020. júl. 27. 11:44
#4

Azért érdekelne, hogy valós környezetben mennyi a max sebessége, ha a 3Gbps routernél nem érzik fontosnak, hogy legalább egy 2,5 GbE WAN port legyen rajta :) Valahogy ezek az elmételti max számok úgy elvannak szállva, a wifi routereknél hogy már semmi értelmük.

Szefmester
Szefmester
2020. júl. 26. 10:00
#3

Mi a reteknek applikáció a bekonfigoláshoz? Már nem lehet belépni a gyárilag megadott adatokkal és felhívni a tisztes user figyelmét hogy változtassa meg azt?

KikiGames
KikiGames
2020. júl. 26. 20:18

@PARASZT Azért nem teljesen. Szoktak oda rakni 2-3 gombot és alá megy a webview. Ezt applikációnak elnevezni. Múltkor beüzemeltem új helyre egy Tenda wifi-t. Zavart a LED amikor sötétebb lett. Telefonba bepötyögtem a böngészőbe az IP-t és ki kapcsoltam a ledeket. De nem éreztem hogy menő vagyok. Lehet egy app ami alapból megnyitja nekem ugyanezt a felületet csak külön helyet is foglal tökre feleslegesen adta volna a menő érzetet... :/

axe
axe
2020. júl. 25. 17:21
#2

kínai adathalász szoftver DLC vagy alaptartozék?

Busterftw
Busterftw
2020. júl. 27. 10:07

@axe

Me: "Mondja ezt az aki minden cikk alatt az adott uj termek/otlet/szolgaltatas alatt hasonloan fikaz."
axe: "Nemegeszen"
Ra egy napra elso komment:
axe: "kínai adathalász szoftver DLC vagy alaptartozék? "

De jah, nemegeszen.

"nvidia meg nincs hotfix nelkul"
Erdekes, hogy az atlag 3 hibakat javito whql es az utana 1 hibat javito nvidia hotfix driverre mindig igy ra vagy gerjedve, de a januar ota megjelenelo, atlag 15-20 hibat javito es ugyanennyi known issues hibakat tartalmazo AMD driverek meg nem zavarnak es azokrol kuss van.

Samanoske
Samanoske
2020. júl. 25. 15:12
#1

27 ropi,annyira nem olcsó és kérdés van-e benne magyar menü.

peti19870621
peti19870621
2020. júl. 26. 2:33

@Samanoske Annak kell örülni, ha nem kínai, se angol, de még németül se tud. Az az igazi..

Vissza az oldal tetejére