Az AMD Radeon RX 7900-as sorozatának két tagja, vagyis a Radeon RX 7900 XTX, illetve a Radeon RX 7900 XT is a következő hét folyamán, 2022. 12.13-án jelenik meg hivatalosan, azaz már az első független tesztek eredményeire sem kell túl sokat várni. A mérések már javában zajlanak, ennek megfelelően egyre több és több eredmény szivároghat ki az elkövetkező időszakban. Addig is, míg erre sor kerül, vessünk egy pillantást az éppen a napokban elérhetővé vált GeekBench 5.0 tesztek eredményeire, amelyek ugyan nem alkalmasak a teljes kép prezentálására, némi érdekességet azonban így is mutatnak.
A megmérettetés alapján a Radeon RX 7900 XTX a Vulkan API használata mellett egész jól teljesít, ugyanis 179579 pont elérésére képes, azaz a GeForce RTX 4080 által elért 178105 pontos eredményhez képes 0,8%-kal gyorsabb. A GeForce RTX 4090 természetesen már más ligában játszik, ahogy arra korábban az AMD is utalt: ez a videokártya 203916 pontra képes, azaz 14%-kal gyorsabb az AMD érkező csúcskártyájánál.
A Vulkan API mellett az OpenCL API alatt is végeztek méréseket a tesztelők, itt viszont már sokkal gyengébb teljesítményt mutat fel a Radeon RX 7900 XTX. Ebben a tesztben az AMD csúcskártyája 228647 pontot ért el, azaz 15,7%-kal lassabb a GeForce RTX 4080-hoz képest (264482 pont), a GeForce RTX 4090-es modellel szemben pedig 50%-os a lemaradása (344806 pont).
Az OpenCL eredmények igazából nem túl meglepőek, hiszen a korábbi architektúrák sem igazán értek fel az Nvidia videokártyáinak szintjéig, játékok alatt viszont mégis versenyképeseknek bizonyultak – úgy tűnik, ez a felállás az új generáció esetén is megismétlődik.
Az első részletes független tesztekre szerencsére már csak néhány napot kell várni, akkor aztán kiderül, mire mennek az AMD újdonságai az Nvidia GeForce RTX 40-es sorozatának tagjaival szemben. Utóbbi egyébként január elején egy új taggal bővül, ugyanis érkezik az átnevezett 12 GB-os GeForce RTX 4080, ami végül GeForce RTX 4070 Ti névvel kezdi meg pályafutását a piacon.