Az ASUS ZenFone 8 után most megint egy kisebb okostelefonról számolhatunk be, viszont ezúttal sajnos már keserűbb szájíz mellett tehetjük ezt meg. Az Xperia Ace II tényleg aránylag kicsi lett, de egyáltalán nem áll közel a felsőkategóriához, sőt, igazából sokkal távolabb már nem is állhatna attól.
Az újdonság előlapját Gorilla Glass 6 üveg védi, viszont valószínűleg ez a panel a legkevésbé értékes, amit valaha ilyen Corning üveg alá pakoltak. Az 5,5 hüvelykes képernyő 720p+ felbontással szolgál nyújtott képarány mellett, és IPS technológiás az alapja. Legalább a fényereje elfogadható lesz, és a betekintési szögei is megfelelnek majd normál használatban.
Az Android 11 operációs rendszert kapta meg a kompakt középkategóriás okostelefon. Ahogy azt a Sonynál megszokhatták már az érdeklődők, itt is az Xperia UI grafikus felület lesz ráhúzva a Google operációs rendszerére.
A kamerarendszer nem képvisel egy magas szintet, összesen három képalkotó található a fedélzeten. Az előlapi egység 8 megapixeles önarcképeknek a megörökítésére alkalmas, és Full HD minőséget tesz lehetővé. A hátlapon van egy 13 MPixeles főkamera, és ehhez társult még egy megoldás, ami pedig csak 2 megapixeles. A társkamerának a feladatköre a portrémód támogatására korlátozódik, a mélységérzékelésben van szerepe. Mozgóképet ebben az esetben is 1080p-ben lehet megörökíteni.
Nyolcmagos rendszerchipet kapott az Xperia Ace II, de nem az izmosabb fajtából választott a Sony. A MediaTek Helio P35-re esett a vállalat választása, ez csak Cortex-A53 magokat alkalmaz, de legalább aránylag magas az órajele, így az egyszerűbb feladatoknak a végrehajtása még biztosan gördülékenyen fog neki menni. A RAM 4 GB lett, ami azért már elegendő a legtöbb esetben néhány program futtatására, a tárhely pedig 64 GB-ra lett szabva, ami sokáig kitarthat. Ha pedig szűkössé válna az „élettér” van bővíthetőségi opció.
A szerkezet szolgál 4G LTE hálózati modemmel, ami a VoLTE támogatásnak sem lesz majd híján. Rendelkezik az Xperia Ace II NFC chippel, amit a Sony különösen kedvel alkalmazni például az eszközök társításához is. Van még a kapcsolati lehetőségek listáján 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő WLAN, Bluetooth 5 modul, és persze A-GPS vevő is.
Csak 159 grammot nyom az a készülék, de ennél is lényegesebb, hogy mindössze 140 milliméter magas; a szélessége 69 milliméter és egyébként 8,9 milliméterre emelkedik ki a síkból, szóval az iPhone 12 mininél azért nem kisebb – hogy legyen némi összevetési alapunk. A szimpla fekete és fehér opciók mellett világoskékben lehet majd hozzájutni a termékhez.
Fontos még, hogy az IP68 védettség is biztosított, szóval nyugodtan lehet használni fürdésnél vagy strandolásnál. A tervezők a kereten helyezték el az ujjlenyomat-olvasót, így ezt minden helyzetben nagyon kényelmesen el lehet majd érni. Adott a 3,5 milliméteres Jack és a C-típusú USB csatlakozó is.
A készülék kapcsán azt is el kell mondani, hogy egy 4500 milliamperórás akkumulátor kapott, ami a méretéhez és a hardveres adottságaihoz képest eléggé izmos. Némi visszafogottság mellett három napig is mehet majd egy töltéssel a mobil, ami mindenképpen egy remek hír. Arról viszont nem esett szó, hogy a gyorstöltés terén mi a helyzet, de ez valószínűleg nem a véletlen műve, jó eséllyel csak 10 wattos töltést tesz lehetővé az újdonság.
A Sony Xperia Ace II a vállalat hazájában kerül a boltokba először, május 28-án indul az árusítása. Az ajánlott fogyasztói ára 22 000 japán jen, ami forintosított formában 58 ezres összegnek felel meg.