Az Európai Unió célja, hogy megteremtsék a minden eddiginél egységesebb mobilpiacot a tagállamok között. Ennek érdekében az első és legfontosabb lépés, hogy a percdíjakat, szöveges üzeneteket és egyéb szolgáltatásokat terhelő extra díjaknak végleg búcsút mondjanak.
A The Telegraph jelentése szerint az európai biztosok 27 fős csoportja megszavazta Brüsszelben azt a tervezetcsomagot, aminek a végcélja az, hogy 2014. július 1-től minden nemű roamingdíjat teljesen eltöröljenek a tagállamok között. "Elfogadták, hogy a következő évben ezeknek a díjaknak menniük kell." - mondta el egy brüsszeli forrás. Részletek egyelőre nem ismertek, a Tisztviselők jelenleg is ezen dolgoznak, és hamarosan (a következő hat hétben) nyilvánosságra hozhatják a pontos elképzeléseiket.
A távközlési rendszer ilyen irányú reformját azért tartják nagyon fontosnak, mert az elmúlt időszakban a roamingdíjak ugyan csökkentek (szintén egy EU-s intézkedésnek köszönhetően), de még most is sokkolóan magasnak ítélik ezeket – különösen aggasztó a helyzet az internet elérési felárak esetében. Az extra költségek rossz hatással vannak a nyaralók és az üzleti ügyben huzamosabb ideig külföldön tartózkodó üzletemberek pénztárcájára, és egyben ezeknek az eszközöknek a használatára is. Ezt emelték ki az európai biztosok, akik szerint a szolgáltatóknak nem fog annyira fájni ez az átalakítás, mert a külföldre utazók így már nem csak a végső esetben fognak a mobiljaikért nyúlni. Többször veszik majd kézhez a kütyüket, ez pedig jelentősen ellensúlyozhatja a szolgáltatók kieséseit.
"A konszolidáció nem cél. A cél az egységes piac, és ha ez azt jelenti, hogy kevesebb, de erősebb szolgáltató marad a piacon, az jó."
Az Európai Bizottság célkitűzései eléggé idilliek jelenleg, így egyelőre senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket ezekből a kijelentésekből és tervekből. Még nem vagyunk tisztában a részletekkel, és valószínűleg ezekbe a szolgáltatóknak is lesz némi beleszólása. A roamingdíjak eltörlése sokkal grandiózusabb változásokat vonhat maga után, mint azt elsőre gondolnánk. Beindulhatna például a "szolgáltatóturizmus": minden gond nélkül vásárolhatnánk külföldön, a hazainál sokkal kedvezőbb ajánlatokat nyújtó díjcsomagokat. Valamint egy másik eshetőség a percdíjak általános növekedése. A szolgáltatóknak ugyanis milliárdos bevételeik származnak jelenleg a roamingból, és ezek komoly hányada esne ki az EU tagállamok "elvesztése" után.
A következő hetekben remélhetőleg okosabbak leszünk egyebek mellett a fenti eseteket tekintve is. Egyelőre azonban eléggé esélytelennek tűnik az eredetileg kiszabott 2014-es cél, ugyanis elképesztő mennyiségű szabályozást kellene összeegyeztetnie a 27 érintett országnak, hogy a végén egyforma feltételekkel indulhasson mindenki. Az pedig, hogy ne vérezzen el ilyen reformok mellett néhány szereplő, szinte elképzelhetetlen a piaci viszonyokat tekintve.































