A Google több Chromecast terméket is kínál a felhasználói számára, de a legolcsóbb megoldástól most érzékeny búcsút vett a vállalat. A Chromecast Audiót valószínűleg nagyon sokan vásárolták meg az elmúlt években, és egy rendkívül hasznos kiegészítő volt korábban, de a Google most úgy látja, hogy már nincs rá akkora szükség, mint a bemutatásakor.

A Chromecast Audiót a keresőóriás még 2015 szeptemberében indította útnak a második generációs Chromecast eszközzel karöltve, szóval nagyjából 3,5 évig volt a kínálat része ez a szerkezet. A bakelitlemezre emlékeztető dizájnnal rendelkező kiegészítő segítségével szinte bármilyen hangrendszert pillanatok alatt fel lehetett okosítani. A Google csendben vette ki a palettából a szerkezetet, de ahogy híre ment ennek a döntésének, egy rövid hivatalos közleményben is megerősítette annak a hírét, hogy véglegesen kikerült a kínálatból a sokak számára megfizethető apróság.

„Termékportfoliónk folyamatosan fejlődik, és most már számos megoldásunk van a felhasználók számára, hogy élvezhessék a zenéiket. Ezért abbahagytuk a Chromecast Audio készülék gyártását. De továbbra is nyújtunk támogatást a Chromecast Audio eszközhöz, így a felhasználók továbbra is élvezhetik ezzel a zenéiket, podcastjaikat és egyéb tartalmaikat.”

Eleinte még sokan úgy vélték, hogy az ügyes apróság kifuttatása talán még nem jelenti azt, hogy megszünteti ezt a kategóriát a cég, hanem csak egy friss modell érkezését készíti elő a keresőóriás, de a közlemény alapján szinte biztosan ki lehet jelenteni: nem érkezik új generációs Chromecast Audio. A Google minden jel szerint már azt szeretné elérni, hogy a felhasználók inkább olyan kiegészítőket vásároljanak, amik alapjáraton támogatják a Chromecast technológiát. (De nem lenne meglepő, ha inkább a konkurensek malmára (pl. Amazon Echo Dot) hajtaná ezzel a vizet.) És manapság már tagadhatatlanul egyre több olyan megoldás van, aminél ez nem jelent problémát, de a Chromecast Audio igazából egy olyan hiánypótló kütyü volt, melynek így nem maradt utódja a Google kínálatában. Ezzel például az olyan régi Hi-Fi-ket is modern módon lehetett zenével „táplálni”, amelyek remek hangzással szolgálnak, így a tulajdonosuk biztosan nem gondoskodik a cseréjükön azért, hogy biztosítsa az új technológiák támogatást.

A megszüntetett kiegészítő neve mellett szólt még az is, hogy nagyon olcsón lehetett hozzájutni. A zenék átjátszására szolgáló szerkezet a Google kínálatában már csak 15 dollárba került életciklusa végén, és egyéként is mindössze 30 dollárt kóstált. Aki még a teljes kifutása előtt szeretne egy ilyenhez hozzájutni, a kínálatunkból is megvásárolhatja. Zárásul azt még megjegyezzük, hogy a többi Chromecast termékhez nem nyúlt a Google, azok továbbra is hozzáférhetőek maradnak, csak a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldását nyugdíjazta.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kopidoo
kopidoo
2019. jan. 16. 15:19
#2

Ahhoz képest, hogy eredeti ára 30USD volt, a végén 15$, elég drágán lehet kapni itthon! :/

Timer
Timer
2019. jan. 15. 17:43
#1

Járna nekik a f@szkorbács, mást nem tudok mondani. Ez egy hiánypótló, és relatíve olcsó cucc volt arra, hogy az ember akár egy tök mezei 2.1-es rendszert, vagy épp a mikro Hi-Fi rendszert Spotify képessé tegyen. Idén nyáron vettem egyet próbából, hogy mennyivel másabb a hangminőség, mintha BT-n keresztül raknám ki a zenét hangfalra, és még viszonylag átlagos hangrendszer mellett is nagyon durván kijön az előny a Chromecast javára. Vettem is belőle még kettőt, és mindenhova raktam a lakásban. Nagyon frankón össze lehet őket lkőni, külön hangzás, hangerő, késleltetés (!) állítható be, így tényleg át lehet sétálni úgy a lakáson, hogy mindneütt ugyanaz szól.

Remélem, nem szűntetik be teljesen a terméktámogatást, mert nagyon kár lenne érte, mondom ezt úgy, hogy van itthon két Chromecast gen2 is....

Vissza az oldal tetejére