Kaz Hirai közel áll a játékosok szívéhez, hiszen a PlayStation-divíziótól érkezve vált a Sony vezérigazgatójává. Erről a pozíciójáról aztán tavaly áprilisban mondott le, azonban akkor a cég elnökének nevezték ki.

Hirai most azonban bejelentette, hogy ebből a pozíciójából is visszavonul június 18-tól. A cégről nem veszi le teljesen a kezét: külső tanácsadóként segíti a menedzsmentet, ha azok igénylik a segítségét.

A Sony jelenlegi vezérigazgatója, Kenichiro Yoshida továbbra is marad a helyén. Hirai elmondta, hogy mióta átadta a pozíciót, az elnöki székből mindent megtett, hogy sima legyen az átmenet, és felkészítse a menedzsmentet a végleges távozására, és szerinte a vállalat kiváló kezekben van.

"Ezért döntöttem most úgy, hogy elhagyom a Sonyt, ami az életem része volt az elmúlt 35 évben. Köszönöm minden alkalmazottnak és befektetőnek, aki támogatott az utam során" - zárta sorait.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére