A Blizzard ma egy hivatalos blogposztban bejelentette, hogy alaposan visszavágja a Heroes of the Storm fejlesztőcsapatát, és a munkaerő egy részét más projektekre irányítja át. Azt nem tudni, hogy ezután mennyien dolgoznak majd a MOBA-n, de a stúdió azt ígéri, hogy továbbra is foglalkoznak majd a játékkal, a frissítések nem maradnak el.

J. Allen Brack elmondta, hogy ehhez hasonló dolgok történtek már a múltban is, hiszen a Blizzardon belül állandóan változik a csapatok összetétele, és most ráadásul több egyszerre futó játékuk, és készülő anyaguk van, mint bármikor korábban.

Ezzel együtt viszont a Blizzard azt is bejelentette, hogy törlik az eSporttal kapcsolatos terveiket, így nem rendezik meg a Heroes Global Championship és a Heroes of the Dorm eseményeket, mert úgy érzik, hogy nem tudnának megfelelni a rajongók elvárásainak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Capricorn
Capricorn
2018. dec. 15. 7:54
#3

Gondolom ennek véletlenül sincs köze, hogy kína betiltott egy halom e-sportra kihegyezett játékot, vagy legalábbis igen elnyomóan cenzúrázta. Viszlát bevétel és megy az átcsoportosítás.

peti19870621
peti19870621
2018. dec. 15. 23:44

A zabszem hegyezés nagyobb s jobb elfoglaltság, mint bármelyik bilzard játékra is reá költeni. :3
Személy szerint a Burning Crusade-t folytatnám, ott ahol az abba maradt. S nem lenne no man no sky bukéja az egész franchise-nak..

FELULET
FELULET
2018. dec. 14. 15:28
#2

De amúgy én nem is értem. Alapból már régóta budget cuttok vannak a hots részlegen, és junior/kezdő emberek betanítására használják a címet, ez eddig sem volt titok, mit vágnak tovább?
Azt a zéró fejlesztést amit eddig leműveltek? """"ballance"""" alatt amit művelnek kb. egy érték átírása egy táblázatban, az egész havi patch max 5perc munka, egy embernek.

A játékon nem fejlesztenek, nincsenek új lényeges featurek, sem a több tucat issue kijavítva ami béta óta itt van, szal eddig mit csinált az a team akit most megvágnak?

Grafikai munkát?
Azt így is valami hulladék végzi, elég csak megnézni egy régen(béta/relase) kijött hőst, meg egy újabbat. Sok az elmúlt 1-2 évben kijött hősön jól látható élek vannak még a pofájukon is, annyira alacsony a minőség amit ma képviselnek.

A skinek kinézetéről(témájáról) meg ne is beszéljünk.... 10k+ shardom, több tízezer goldom, meg egy rakat kinyitatlan ládám van, mert annyira hulladék amit kiadnak, hogy még INGAME fizetőeszközt sem érnek...
plüsmaci meg ilyenek... 12+ -os játék, nyilván 6éveseknek kell kontentet gyártani, de az legalább megfelel a sjw elvárásoknak...

Remélem legalább utcára hajítják őket, mert az a minőség amit itt hoztak kuka...

De ez jó hír legalább, látni, hogy igazunk volt... igaza volt annak a nem kevés veteránnak, aki lelkesen segített nekik tesztelni a bétában, akik rámutattak a KRITIKUS problémákra a deseignben, és akiket jó magasról leszart a blizzard.
Hát ez van... ha a playereket leszarják, akkor - meglepő módon - ők is leszarják a játékot, és ugyan a nagy egójukban már elfelejtették, de ők vannak a playerekért, és nem fordítva. Nem ők tesznek szívességet a játék készítéssel...

Remélem minél nagyobbat fognak koppani... csak akkor lesz érdemi változás, ha jól megszenvedik.
Ma a nagy játékfejlesztő cégek nagyon el vannak tévedve... a nagy egoizmusba, az ÉN vagyok a istenkirály nagy játékkiadó mentalitással, azt hiszik, hogy bármit megtehetnek a hülye player meg majd szórja rájuk a pénzt. Hát nem.

cheatergs
cheatergs
2018. dec. 21. 6:50

Én azon röhögök, h már a wow óta ez a Blizz stílusa, és az emberek csak az utóbbi egy-két évben kezdenek ráébredni erre.=D

FELULET
FELULET
2018. dec. 14. 14:53
#1

XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Nem mintha sokat jelentene mondjuk... az eddigi ~6fős fejlesztőbázist megvágják azt lesznek 4-en, vao, micsoda változtatás :D

Vissza az oldal tetejére