Shop menü

VISSZATÉR AZ MSI SOKAK ÁLTAL KEDVELT MPOWER ALAPLAP-SOROZATA – KÖLTSÉGHATÉKONY CSEMEGE A TUNINGOSOKNAK

A tuningosoknak szánt alaplap a jelek szerint nagyon jó ár/teljesítmény aránnyal rendelkezik, de hogy komolyabb mértékű tuning esetén is megfelelően állja-e a sarat, az majd csak később derül ki.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Visszatér az MSI sokak által kedvelt MPOWER alaplap-sorozata – Költséghatékony csemege a tuningosoknak

Az MSI kínálatában egy ideig jelen voltak az MPOWER sorozatú alaplapok, amelyek jó minőséget, remek tuningolhatóságot és jó felszereltséget kínáltak, mindehhez pedig jellemzően kedvező árcédula is társult. Az első ilyen alaplapok még az LGA-1151-es processzorfoglalatba illeszkedő Sandy Bridge modellekhez jelentek meg, míg az utolsó modell az LGA-1151-es sorozathoz érkezett, még 2017 folyamán.

Azóta az MPOWER névnek hátat fordított az MSI, ám a legfrissebb híre szerint újra leporolják az ikonikus márkanevet, ami kör már épült is egy új, Z790-es lapkakészlettel ellátott alaplap. Ezzel magyarázatot kaptunk arra is, hogy miért nem dobott piacra a gyártó kifejezetten tuningosoknak szánt Z790 alapú terméket eddig.

Galéria megnyitása

A Z790-es lapkakészlettel ellátott alaplap egyértelműen a tuningosok igényeit szem előtt tartva készült. Az LGA-1700-as processzorfoglalat az Alder Lake, a Raptor Lake, illetve a Raptor Lake Refresh sorozatú processzorokat egyaránt fogadja, a különböző hűtőbordákon és az alaplap nyomtatott áramköri lapján pedig olyan feliratokat helyeztek el, amelyek a tuningra emlékeztetnek: időzítés, órajel, frekvencia, tunin, feszültségek. Az LGA-1700-as processzorfoglalattal érkező alaplap 15 fázisú VRM áramkörrel érkezik, ezt két darab nyolctűs EPS tápcsatlakozón keresztül láthatjuk el megfelelő mennyiségű árammal.

A processzorhoz ezúttal csak két darab DDR5-ös memóriafoglalat kapcsolódik, hiszen tuning alkalmával jellemzően a sebesség a fontos, nem pedig a kapacitás. A Micro-ATX formátumú alaplap akár DDR5-8000 MHz-es, vagy még ennél is magasabb effektív órajelen ketyegő modulokat is támogat, plusz természetesen tuningra is lehetőséget ad. Jelenleg a 48 GB-os memóriamodulokkal 96 GB-nyi rendszermemória alkalmazására nyílik lehetőség, viszont a készülő 64 GB-os modellekkel 128 GB-ra ugrik a kapacitás. Az MSI állítólag több memóriagyártóval is együttműködik annak érdekében, hogy MPOWER márkájú memóriamodulok is készülhessenek.

Galéria megnyitása

A tuningosoknak szánt alaplap összesen két darab M.2-es bővítőhelyet kapott, ezek mindketten hűtőlemezek alatt foglalnak helyet. Kapunk még négy darab SATA 6 Gbps-os portot is, míg PCI Express 5.0 x16-os slotból egy jár. Ezen kívül egy PCI Express 4.0 x4-es és egy PCI Express 4.0 x1-es slot is rendelkezésre áll. Az új alaplap hátlapi portjai között négy darab USB 2.0-s, három darab USB 3.1 Gen1-es, illetve egy USB 3.2 Gen2 Type-C csatlakozó sorakozik. A vezetékes és a vezeték nélküli kommunikációt egy 2,5 GbE és egy Wi-Fi 6E vezérlő segíti, plusz Bluetooth 5.2 támogatást is kapunk A videó kimenetek között ezúttal egy HDMI és egy DisplayPort csatlakozó található. Audió fronton hat darab 3,5 milliméteres Jack Audió portra, valamint egy S/PDIF kimenetre számíthatunk.

Az MSI legújabb alaplapja, a Z790 MPOWER várhatóan 199 dolláros listaáron érkezik, így az adott régió adóterheitől függően 229 dollár körüli áron kerülhet forgalomba. Ez az ár eléggé vonzónak tűnik, és a jelek szerint a felszereltség is rendben van. Az új alaplap első körben Kínában kerül forgalomba, méghozzá 225 dollárnak megfelelő összegért.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére